Tegnap egyszerű és finom zöldséges receptre vágytam, amiben el lehet sütni a maradék márványsajtot és egy kis csirkehúst is. Ez lett belőle, és még milyen jó lett! Bár az egyszerűségét a leírás alapján talán megkérdőjelezitek, de valóban az. :))
A brokkolit lobogva forró húslevesben néhány perc alatt előfőztem - én mirelitet használtam, de frissből is készíthető természetesen, azt megtisztítva, rózsáira szedve kell a levesbe ereszteni. Az előfőzött brokkolit leszűrtem, majd kézmelegre hűtve nagyon apróra daraboltam és egy kivajazott sütőtálba simítottam, a tetejére kevés borsot őröltem.
Amíg a brokkoli főtt és hűlt, megtisztítottam és felaprítottam a gombát és a póréhagymát, valamint a csirkemellet is felszeleteltem. A hússzeleteket enyhén sóztam, borsoztam, majd kevés olajon mindkét oldalukon előpirítottam. A tálba a brokkolira fektettem a szeleteket. A hússütő serpenyőben visszamaradt zsiradékon pirítani kezdtem a hagymát, majd hozzáadtam a gombát és kevés vajat is tettem mellé. Csipetnyi kakukkfűvel kísértetve finoman megpirítottam a gombát, a sütés végén sóztam, borsoztam, majd a hússzeletekre rétegeztem. A serpenyőbe (még mindig ugyanabba) tejszínt öntöttem, felforraltam, belemorzsoltam a márványsajtot, megborsoztam és a sajt olvadásáig rotyogtattam, végül citromlével ízesítettem (keményítővel lehet sűríteni, aki kívánja). Ezt a mártást az előkészített brokkolis-gombás húsra csorgattam, majd előmelegített sütőbe toltam a tálat és 180 °C-on kissé megpirítottam.
Akinek így "sovány" az étel, tálalhatja pl. tésztával, nekem tökéletes volt magában is. :)
Hozzávalók: 1-1,5 l húsleves (ha nincs, akkor vízből és leveskockából), 45 dkg brokkoli (mirelit), egy kisebb csirkemell (vagy 4-6 szelet), 40 dkg gomba (csiperke), 8-10 cm póréhagyma, 1,5-2 dl tejszín, 10-15 dkg márványsajt, 1 citrom leve, 1-2 evőkanál olaj, 4-5 dkg vaj (ezzel vékonyan kikenhető a tál, a maradék megy a gombához), kevés kakukkfű, só, bors.