2010. március 14., vasárnap

"Legyen csokis és vaníliás...
...és rózsaszín és virágos..."

"...és legyen rajta marcipán, mert az a Kristófén is volt. Marcipánfigura. Jóóó?"
Ez a marcipános kívánság tegnapelőtt csapódott a többihez, pedig azok álltak már vagy 2 hete. Még jóóó, hogy marcipánfigura "mindig van itthon" :D, így nem kellett a szombatomat azután futkosva indítanom.
Na és hogy mi is ez? A lányom 4. szülinapi kívánságlistája. Mindezek persze csak a tortára vonatkozóan... :D


Hogy mi lett belőle? Barna és sárga piskótalapok közé rétegezett csoki- és vaníliakrém. Mindez rózsaszínű pillecukor fondanttal borítva, fondantvirágokkal díszítve és az egész átkenve lüszterfestékkel. Csak egyszerűen, hova bonyolítanánk? :P

A pillecukor fondantot "pennys" MM-ból készítettem, 30 dkg-os csomag. Ebből kettőt használtam, mindkettőből a rózsaszín pamacsokat vettem ki, összesen 30 dkg-ot. Margarinozott tálban egy kevés vízzel megolvasztottam, pici sót adtam hozzá, glükózsziruppal, glicerinnel kevertem el, majd porcukrozott felületen, margarinozott kézzel dolgoztam bele a keményítős porcukrot és a margarint is. Amikor már elég porcukrot adtam hozzá, de még lágy volt a massza, hűtőbe tettem, majd 2-3 óra után még egy kis margarinnal átgyúrtam, ezután zacskóban, szobahőmérsékleten pihentettem másnapig.


A tortához két, 4 tojásos, vizes piskótát sütöttem 28 cm-es tortaformában - egy kakaósat és egy simát.
A csokoládékrém alapja egy egyszerű 1:1-es ganázs volt, amit mézzel és egy picurka vanília eszenciával ízesítettem. Miután hűtőszekrényben eléggé lehűtöttem, porcukorral kikevert vajjal habosítottam ki.
A vaníliakrémhez a tej 3/4 részét vaníliával és a cukor 2/3 részével felforraltam, majd - a vaníliahüvelyt eltávolítva - hozzáadtam a maradék tejjel elkevert lisztes-tojássárgás elegyet. Miközben teljesen besűrítettem, a maradék cukorral felvertem a tojások fehérjéit. A sűrű sárga krémet ezzel lazítottam. Ennél a krémnél én "összetöröm" a fehérjét, nem hagyom annyira levegősnek, mint a hasonlóan készülő krémesnél, ugyanis akkor kihűlés közben összeállna egy "tömbbé", amit utána inkább csak vágni lehet, mintsem kenni. :)

Miután az összes krém és tészta elkészült és kihűlt, az állítható tortaformámban egy forgatható kínálón rétegeztem őket. A piskótalapokat két-két lapba vágva ez így nézett ki: kakaós piskóta-vaníliakrém-sima piskóta-csokikrém-sima piskóta-vaníliakrém-kakaós piskóta. Kissé lesúlyozva hűtőbe tettem néhány órára (egy napra jobb lett volna, de annyi időm nem volt). Ezután egy késsel a forma mentén körbevágtam a tortát, a formát eltávolítottam. Az egészet, nagyon vékonyan, porcukorral habosított margarinnal kentem át (teteje-oldala), majd éjszakára hűtőbe tettem.


Másnap a margarinos kenést "ellenőriztem", igazítottam rajta, majd visszatettem a tortát a hűtőbe. A fondantot átgyúrtam, keményítős porcukron vékonyra nyújtottam. A tortát a hűtőből kivéve enyhén lepermeteztem vízzel, majd a kinyújtott fondantot rásimítottam. A felesleges porcukrot egy ecsettel lesepertem róla.
A maradék fondantot újra átgyúrtam, egy részébe még plusz pink ételszínezéket gyúrtam, ezután mindkettőt ismét vékonyra nyújtva virágokat szaggattam belőlük. Ezeket egy kevés forró vízben oldott fondanttal ragasztottam fel az alapra. A torta aljának lezárására egy vékony fondantgilisztát sodortam.
Hagytam kicsit szikkadni, majd olajjal átkentem az egész felületet. Ezután egy tiszta és száraz ecsettel lüszterfestéket hordtam fel a felületére. Legvégül rózsaszín cukorgyöngyöket nyomtam a fondantba, gyertyát szúrtam bele, felkerültek a marcipánfigurák és "utolsó útja előtt" mehetett a hűtőbe.


Hozzávalók...
...a sima piskótához:
4 tojás, 12 dkg porcukor, 4 evőkanál meleg víz, 14 dkg liszt, 1 csipet só, 1 teáskanál vanília eszencia;
...a kakaós piskótához: 4 tojás, 12 dkg porcukor, 4 evőkanál meleg víz, 12 dkg liszt, 2 csapott evőkanál kakaó, 1 csipet só;
...a csokikrémhez: 10 dkg étcsokoládé, 10 dkg tejcsokoládé, 20 dkg tejszín, 2 evőkanál méz, pár csepp vanília eszencia, valamint 15 dkg vaj, 5 dkg porcukor;
...a vaníliakrémhez: 1 l tej, 1 rúd vanília (felhasítva, magjai kikaparva, hüvelyével együtt), 40 dkg cukor, 20 dkg liszt, 6 tojás (igen, ez rengeteg, de kicsit párolgott készítés közben... :D);
...a fondanthoz: 30 dkg rózsaszínű pillecukor (MM, marshmallow), kb. 20-25 dkg átszitált porcukor, 1 púpos evőkanál keményítő (a porcukorral elkeverve, összeszitálva), összesen kb. fél csomag margarin (12-13 dkg), néhány csepp glicerin (elhagyható), 1 púpozott teáskanál glükóz és 1 teáskanál víz keverékéből készült glükózszirup, picurka só (a kész fondant úgy 65 dkg körül volt), valamint egy kevés zselés, pink színű ételfesték;
...továbbá: keményítővel elkevert porcukor a fondant nyújtásához (szintén átszitálva), és a fondant alá a csomagból maradt margarin (kb. 12 dkg) kb. 20 dkg porcukorral habosra keverve, lüszterfesték, marcipánfigurák, cukorgyöngyök, icipici olaj.
Remélem, nem maradt ki semmi... :D

28 megjegyzés :

Edó írta...

Gyonyoruuuuuuuuuu!:)Meg sem merem mutatni az en 4 eves lanykamnak:P

Anyucika írta...

Nagyon szép ,és gondolom hogy nagyon finom is lett.A gyerekek már csak ilyenek.Szeretik ha minden a kívánságuk szerint alakul.Az lánykám Őzike figurát szeretne,a tortára.eddig még nem találtam.már csak egy hetem van hogy rátaláljak !!!!

Thrini írta...

Igazi kiscsajos torta! Nagyon ki van találva :) Boldog szülinapot a kislányodnak.

szepyke írta...

A jó Isten éltesse a gyermeket erőben, egészségben, békességben, boldogságban!:) A drága most nagyon sokat kapott anya hátából, de lesz ez még így se!:))

A torta csodaszép, és a leányzónak szuper izlése van és szuper anyukája!:)

Kiskukta írta...

Csodaszép lett! Nagyon sok-sok boldog szülinapot a nagylánynak!

Niki írta...

Egyszerűen aranyos:)Nincs túlbonyolítva,egy tündéri kislány tündéri tortácskája:-DDD És aki elkészítette ,nagyon ügyes:)))

christaylor írta...

Igaz, hogy én már elmúltam 4 éves, de azért nekem is jöhetne egy ilyen, csokis és vaníliás és rózsaszín és virágos torta.Gyönyörű!

Még jó, hogy csak ez a 4+1 kívánsága volt a kislányodnak! :)

Tudom, hogy a katicák nem házi marcipánból készültek, de muszáj megdicsérnem azokat is, nagyon cukik! :)

Ottis írta...

Nagyon szép!Isten Éltesse kislányodat!

Bianka írta...

Csodálatos :)

Márti írta...

Akkor ezért csuklott annyit a fiam :) Gyönyörű lett ez a torta, igazi kis különlegesség. Kristóf elénekelte a monitornak a Boldog szülinapot köszöntődalt, úgyhogy Nagyon boldog 4. szülinapot kívánunk a kis címzettnek!!!

Süti Bazár írta...

Nagyon-nagyon szép! Gratulálok! A szülinaphoz is, a tortához is.
Glicerint gondolom gyógyszertárból, ugye? És glükózszirupot? Még sehol nem láttam, hol lehet kapni? :)

Andi/cuki írta...

Isten éltesse sokáig!:-))
Gyönyörű a torta!:-))

Melinda írta...

Hát teljesült a kisasszony kívánsága:DDD
Nagyon szép lett,fantasztikusan ügyes vagy!!
Köszi a részletes leírást!:)

egycsipet írta...

Edó, köszönöm! Ezzel én is így szoktam lenni, tortákat szigorúan csak "szezonon" kívül nézegethet. :D

Anyucika, köszönöm! Talán 2 éve akart a gyerkőc kengurut, mi cukiban vettünk akkor Zsebibabát. Remélem, szerencsés leszel és belefutsz egy Bambiba. :))

Thrini, köszönöm, köszönjük! :))

Szepyke, köszi! :))) (májhízós szmájli) Egyre inkább tervben az a póló... :D

Kiskukta, Niki, köszönjük! :))

Christaylor, köszönöm! :) A katicák, ha jól emlékszem, a Keserédesből jöttek. ;)

Ottis, Bianka, köszönjük! :))

Márti, igen, az lehet. :))) Kristóf nagyon kedves, kár hogy nem hallhattuk, de átadom majd a csajszinak! :)) ...és persze köszönjük szépen!

Melinda, igen, az utolsó pillanatban, de összejött. :D Köszönöm szépen, és remélem, hasznos lesz! ;))

Andi, köszönöm - a csajszi nevében is! :)))

Yasmine, először is köszi, mindkettőt.
Glicerin: igen patika, olcsó a dolog, ki is adják, csak hülyéket kérdeznek közben. :P :D
Glükózszirup: házilag. Glükózt talán a Rossmannban vettem (vagy ilyesmi), 1 jó púpos teáskanál + 1 teáskanálnyi forró víz, ez egy bögrébe, mikró - kb. 0,5-1 perces forralás és kész is. Ez olyan "tömény", hogy jobb, ha nem várod meg, míg kihűl, különben beleköt a bögrébe. :)))

Latsia írta...

Csodálatos lett a tortája a Kicsidnek, nagyon ügyes vagy, le a kalappal!
Sok boldogságot a szülinapja alkalmából!:-)

Macus írta...

Boldog szülinapot a kislánynak!
Szuper a torta!

Anikó írta...

Hú! Nagyon gyönyörű! De komolyan mondom, hogy szavakat is alig találok rá mennyire tetszik, na ilyenkor látja az ember hogy van még mit tanulnia!! Tőled van is mit!

Andi írta...

Csak ámulok! Gyönyörűűűűű!!!!

Moha írta...

Csipet látom nem unatkoztál! Gyönyörű lett a torta, boldog szülinapot a lánynak!

Süti Bazár írta...

OK, köszi szépen. A patikában már akkor is csúnyán néztek rám, mikor aszkorbinsavat kértem. Most akkor nagyon csúnyán fognak :DDD

Jade írta...

Csodaszep! Gyonyoruen bevontad! En a kovetkezo heten akarom kiprobalni a fondant keszitest, izgulok is rendesen miatta!

Isten eltesse a lanykadat!

egycsipet írta...

Latsia, köszönöm, a lánykám nevében is! :)

Macus, átadom neki! Köszönjük szépen! :)

Anikó, nagyon kedves vagy, köszönöm szépen! :)))

Andi, kösziiiii! :))

Moha, nem bizony. :) Köszi, a lányka nevében is! :)))

Yasmine, nálunk szerintem "bosszúból" az aszkorbinsavból minimum 10 dekát lehet csak venni. Szerintem még az unokáim is abból fogják a kenyeret sütni. :DD

Judith, köszönjük szépen, a csajszi és én is! :) Ne izgulj, csak a megfelelő állagra kell ráérezni, ahogy téged ismerlek, neked elsőre tökéletes lesz! ;)))

Kricky írta...

Nagyon szépen vonod be a tortáidat!!!

Kérlek, ha van egy kis időd, látogass el hozzám, mert van ott egy kis meglepi neked. (persze nem én vagyok az első, tudom).

Üdv,
Kricky

egycsipet írta...

Kricky, köszönöm és köszönöm! :))

Gál Edith írta...

Nagyon nagyon szép!!
Boldog szülinapot a leánykádnak:)

Liza írta...

Csodaszép lett!
Boldog szülinapot kívánok a kislányodnak!

trinity írta...

Boldog szülinapot a kisasszonynak:)
Ettől a tortától odavagyok! Gyönyörű!!!

egycsipet írta...

Edith, Liza, Trinity! Nagyon szépen köszönöm, a lánykám nevében is! :)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...