2010. április 14., szerda

Burgonyás tészta - így meg úgy

Általában sárgabarackos gombóchoz gyúrok burgonyás tésztát, de tegnap reggel a mákos nudli gondolatával ébredtem, így sárgabarack és szilva ide vagy oda, nekiálltam.

Szokásos módon, héjában főtt, majd összetört és kihűtött krumpliból gyúrtam. Mivel kifogytam a zsírból itthon, az esőben pedig nem sok kedvem volt megmozdulni érte, a tojás és liszt mellett kivételesen vajjal dolgoztam össze, így is megfelelő lett az állaga. Mivel a mákimádatom "egyedülálló" :D a családban, így a begyúrt tésztámat több részre osztottam. Készült belőle:


Mini lekváros gombóc...
...amihez a tésztát kb. 3-4 mm vékonyra nyújtottam, majd kb. 5-6 cm oldalméretű négyzetekre vágtam. Egy-egy kanálka sütésálló lekvárt tettem a négyzetek közepére, majd gombóccá formáltam őket. Bő, lobogva forró, enyhén sózott vízben pár perc alatt készre főztem, majd vajon pirított zsemlemorzsába forgattam a gombócokat.


Mákos és morzsás nudli
A nudlihoz a tésztát vékony, kb. 1 cm átmérőjű, hurkákká sodortam, amiket kb. 2 centis darabokra vágtam. Darabolás után még egy-két görgető mozdulattal megigazítottam őket, ezután ők is a forró vízben végezték. 2-3 perc alatt készre főttek. Egy részük a pirított zsemlemorzsa maradékába, a maradék pedig cukorral őrölt mákba forgatva vált fogyaszthatóvá.


Paradicsomszószos gnocchi
A hurkás-darabolós részig ugyanaz, mint a nudli esetében, ám ezt méretre vágás után villával formáztam. Ha a fekvő kukackákat villával ellapítom, inkább téglalap formájú tésztát kapok, én kör alapban gondolkodtam, így a kukacokat talpra állítottam és így nyomtam le a villa hátával. Kb. úgy fest, mintha apró golyócskákat lapítanék el, csak némileg időtakarékosabb. A csíkos hátú korongocskákat, tálcára sorakoztatva, a hűtőben pihentettem felhasználásig - ez a férjemnek készült és frissen főztem ki.
Miután kifőttek, azonnal megúsztattam az időközben elkészített paradicsomos szószban.

Hozzávalók...
...a burgonyás tésztához:
kb. 1 kg krumpli, 2 tojás, 10 dkg vaj, kb. 15-20 dkg liszt+a nyújtáshoz, só;
...a tálaláshoz: mák, lekvár, porcukor, pirított zsemlemorzsa, paradicsomos szósz, sajt - vagy ízlésünk szerint.

15 megjegyzés :

APci írta...

A núdli a lekvárral...és a gnocchi ezzel a szósszal...büntetőőőőő:-DDD

Kata írta...

És én nem voltam éppen felétek...legközelebb szóljál, a mákos nudli az egyik nagy kedvencem!:)

szepyke írta...

Egyedül vagy a mákimádatoddal? Én is...

Bianka írta...

Elélveztem. IMÁDOM :)

Kiskukta írta...

Én ma ébredtem így, hogy nudlit készítek, de aztán elhessegettem a gondolatot, de a képeid látva lehet nem sokáig bírom:D

Chef Viki írta...

Jaj de nagyon megkívántam!

Így, ilyen sorrendben jöhetnek is :-)

egycsipet írta...

Köszi lányok! :)

Kata, ne is mondd, imádom! Amikor csináltam, megpróbáltam lefényképezni, de látszik a képeken, hogy inkább már ettem volna, így fel sem került a mákos változat. :DDD

SuPe :)))

Szepy, sajnos. :(

Bianka, Kiskukta, Chef Viki :D

Moha írta...

Hát ez jöhetne az összes! Nálunk a mákosat is imádja mindenki,szerencsére.

Thrini írta...

Olyan régen áhítozok nudlira, de lusta voltam eddig elkészíteni. Pedig nagyon nagyon jól esne. Milyen sokféleképpen lehet szeretni!!

Andi írta...

Juj, micsoda választék....én a lekvárosra szavazok, jó megkóstolnám a mákosat is....meg mindet, mindet!!!

Liza írta...

Nagyon gusztákat készítettél, nekem is mind kedvencem. És a mákos - szerencsére nálunk mindenki szereti:-))

Raindrop írta...

Falat bontok, ha nem ehetek abból a nudliból!!!!!!!!!

egycsipet írta...

:) Köszönöm lányok!
Mázlisták, akiknek mákbarát családjuk van. Ha nekem szeretnék, szerintem mákot ennénk mákkal. :D

Latsia írta...

Csatlakozom az előttem szólokhoz, és olyan sorrendben kérném, ahogy a képek jönnek, de a végére még kérnék mákosat!!!

egycsipet írta...

Latsia, kívánságod számomra... :))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...