2010. szeptember 7., kedd

Forrázott káposzta

A télre tartósított savanyúságok mellett olykor készülnek nálunk gyors, szezonális savanyúságok, saláták is, amik hűtőszekrényben, tartósítószer nélkül, akár 2-4 hétig is elállnak. Mivel a kovászos uborka szezonja a hirtelen jött őszben már leáldozott, sebesen érkezik az ecetes cékla- és káposztasaláta ideje!


A forrázott káposztát alkalmanként általában egy nagyobb vagy két kisebb fejből szoktam készíteni. A káposzta külső, sérültebb-fonnyadtabb leveleit leválasztom, a fejet pedig 4-8 darabba (cikkre) vágom úgy, hogy a torzsa a leveleket még összetartsa. Ezután legyalulom, vagy ha a levélrétegek között hibákat látok, akkor inkább vékonyan felszeletelem, így szeletelés közben a hibás részeket könnyebben el tudom távolítani.
A káposztát enyhén sózom, majd amíg a levet elkészítem, állni hagyom. A lé hozzávalóit felforralom, főzöm úgy 10-15 percig. A főzés vége felé a káposztát kinyomkodom, hogy ha esetleg levet eresztett, az ne kerüljön a salátába, majd leforrázom a forró ecetes lével. Amikor egész köményt használok, akkor egy szűrőn keresztülfolyatom a forrázásnál a levet, így a szemek nem kerülnek bele.


Általában nem szoktam túl sok levet készíteni, így ilyenkor még egy kanállal vagy villával át-átforgatom a káposztát a forró lében, hogy az mindenhol átjárja. Eközben összeesik-tömörödik is a káposzta, a végére éppen el szokta lepni a lé, de aki tart attól, hogy nem lesz elég, inkább növelje egy kicsit a mennyiségét. Hűtőszekrényben tárolom, behűtve kínálom az étel mellé.


Hozzávalók kb. 1,5 kg káposztához (nettó, gyalult súly)...
...a léhez:
7,5 dl víz, 1,5 dl 10%-os ecet, 8-10 evőkanál cukor, 1 púpozott mokkáskanál egész kömény, csipet só;
...továbbá: 1 csapott evőkanál só a káposzta lesózásához.

10 megjegyzés :

Bianka írta...

Nagyon szeretem a káposztát, erre kíváncsi lennék, hogy milyen. Guszta

Anikó írta...

Imádom én is a káposztasalátát, csinálom is rendszeresen,ugyanígy, mint te.Csuda finom és egészséges.

Ildy írta...

Milyen könnyű recept! Még sosem készítettem savanyúságot, pedig imádom. Itt az ideje.

egycsipet írta...

Bianka, köszi! :)
Biztosan kóstoltad már, az éttermekben egyszerűen káposztasalátának hívják, talán így ismerősebb.

Anikó, így van! :)) Én is imádom, finom, ropogós, magában képes vagyok elnassolgatni. :)

Ildy, könnyű és finom is, legalábbis, ha szereted az édeskés ízű salátákat. Nekem pl. a rizseshús mellé ez és a céklasali az abszolút kedvenc.

Kricky írta...

Még én sem készítettem soha, de most talán nekikezdhetnék.
Még jó, hogy rendszeres olvasód vagyok, különben nem kapnék ilyen jó kis ötleteket... :)
férjem is örülhet ennek. :)))

margit2 írta...

Nagyon szorgalmas vagy! Sok finomságot csináltál! :-)

Kata írta...

Én is szoktam csinálni, anyukámtól tanultam. Az a jó benne, hogy egész évben bármikor lehet készíteni, ráadásul nagyon könnyen.
Megkívántam tőled:)

egycsipet írta...

Kricky, Margitka, köszönöm! :))

Kata, én is anyumtól. :))

Vicuska írta...

Én is szoktam készíteni, egyszerre nagyobb adagot és a hűtőben tárolom! Én anyósomtól tanultam... Jó ötlet a kömény forrázása a szűrőben, mert nálunk nem mindenki szereti, ha ráharap :)

egycsipet írta...

Vicuska, köszönöm! Mi sem szeretjük az egész köményt, így viszont benne az íze is, de mégsem okoz problémát. Téli savanyúságok felöntőlevénél is nyugodtan lehet használni ezt a megoldást. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...