2011. január 6., csütörtök

Gesztenyés-narancsos pohárkrém

Ezt a könnyű pohárkrémet készítettem szilveszterre és szerintem nagyon finom lett. Került bele a mézesemből is, ami szuper volt benne frissen-ropogósan, illetve később is, amikor már átpuhult a krémtől. Így voltaképpen elkészítés után akár azonnal fogyasztható, de egy nap múlva, összeérve is tökéletes.


Minden pohár aljára egy-egy nagyobb kekszet törtem-morzsoltam. A mascarponét tetemes mennyiségű narancslekvárral és némi narancslével összeturmixoltam - én szándékosan savanykásra készítettem, de természetesen kerülhet bele egy kis porcukor vagy méz. Ezt a narancsos krémet elosztottam a poharakba, majd a krémet egy réteg áttört (pl. fokhagymanyomón vagy reszelőn) gesztenyepüré követte. Így kerültek a hűtőbe, végül fogyasztás előtt - frissen - tejszínhabot nyomtam a tetejükre.


Hozzávalók 6 adaghoz:
6 db nagyobb mézeskeksz (készen kapható változatban pl. mese keksz), 250 g mascarpone, 8-9 jó nagy evőkanál narancslekvár (ízlés szerint), 0,5-1 dl frissen facsart vagy 100% narancslé, 250 g gesztenyepüré, tejszínhab (2 dl tejszín felverve egy teáskanál cukorral), ha szükséges: porcukor vagy méz a krém édesítéséhez.

10 megjegyzés :

szepyke írta...

Mi az az izé az első képen? Krumplihéj? Dizájnos...:)))

Bianka írta...

Juj nagyon finom lehet

Ildy írta...

Remek!

Szemi írta...

Na, ebben minden benne van, amit szeretek! Nálam tuti nyerő lenne.
Én is gondolkodtam,hogy rakok a narancsos álomba maradék mézeskalács-törmeléket, de aztán végül nem raktam... Majd legközelebb. :))

Ditta tortái írta...

Nagyon jól néz ki,eszméletlen finom lehetett:-)

Juci írta...

Jaj, ne sanyargass!Az ilyen finomságnak lehetetlen ellenállni!

Dia írta...

Érzem az illatát. Csodás

egycsipet írta...

szepy, mint ahogy azt említettem már privát... :P

Bianka, Ildy köszönöm! :)

Szemirámisz, nem fogod megbánni! :))

Ditta, Juci, Dia, köszönöm nektek! :)

Gabriella írta...

Ez gyönyörü!!!

egycsipet írta...

Gabriella, köszönöm! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...