Mostanában szinte minden keltbe csempészek egy kis Graham lisztet, legutóbb a kapusznyikába is. A nagyim tésztájából készült változat már szerepel a gyűjteményben, ez a recept is abból indult, csak közben átesett egy plasztikai műtéten. :) Nagyon finom lett, a tészta másnap is tökéletesen puha volt - gyanús, hogy ezentúl így fog készülni.
A töltelék előkészítésével indítottam. Ehhez a káposztát megtisztítottam, lereszeltem és enyhén lesóztam. Hagytam állni, kb. fél órán keresztül - ezalatt a tészta hozzávalóit kimértem, majd a munkát a kenyérsütőgépre bíztam (a dagasztás természetesen hagyományosan is kivitelezhető). Amíg a gép dolgozott, a levétől kinyomkodott káposztát kevés olajon, sózva, borsozva megdinszteltem.
A dagasztás után a tésztát lisztezett kelesztőtálba tettem és hűvösebb helyen, lassan kelesztettem. Miután megkelt, 20 db egyforma méretű gombóckára osztottam, amit lefedve hagytam újabb 15 percig pihenni.
Ezután a gombócokat egyenként, kb. 12 cm átmérőjű kerek lapokra nyújtottam és a már kihűlt káposztával (1-1 púpos evőkanálnyi) megtöltöttem. Sütőpapírral bélelt tepsi(k)ben, letakarva hagytam pihenni a káposztás táskákat - kb. fél óráig -, majd tojássárgával lekenve, fogpiszkálóval megszurkálva kerültek az előmelegített, 180 °C-os sütőbe. Pirulósra sütöttem.
Hozzávalók 20 kapusznyikához...
...a tésztához: 2-2,1 dl tejszín és tej felesben (vagy csak tej), 100 g tejföl, 2 tojássárgája, 5 dkg zsír (vagy vaj/olaj), 25 dkg finomliszt, 15 dkg rétesliszt, 10 dkg Graham liszt, 1 teáskanál só, 2 teáskanál (nád)cukor, 1 csomag (7 g) szárított élesztő (vagy 2,5 dkg friss);
...a töltelékhez: kb. 1 kg (egy kisebb fej) fejes/édes káposzta (úgy 70 dkg-nyi reszelt káposztára van szükség), só, őrölt bors, kevés olaj vagy zsír;
...a tetejére: 1 tojássárgája.

7 megjegyzés :
Remekül néz ki
Nagyon kis guszták :) Én is szeretem a graham lisztet :)
Már a neve olyan jól hangzik!
Finom lehet!
Hú, én ezt nagyon tudnám szeretni! Bizots ki is fogom próbálni. :)
Mostanában én is sok mindenbe rakok grahamlisztet. Az ízét egészen meg lehet szokni, sőt, meg is lehet szeretni. :)
Bianka, Ami, Juci, köszönöm! :))
Szemirámisz, én egyre jobban szeretem, talán az első pékárunál volt szokatlan az íze, de "pillanatok alatt" elmúlt. Mostanában ritkán készítek fehér kelteket, egy kis Graham vagy tk szinte mindig kerül bele. :))
Istenien néz ki!
Puszedli, köszönöm szépen! :)
Megjegyzés küldése