Kicsit felgyűltek a közzétételre váró ételek, időm persze ismét nulla, de lassanként kezdem megszokni - szerintem ti is az eltűnéseimet. :) A Segítsütik után most hozok nektek egy főételt, ami erre a finomságra hajaz, de azért mégis kicsit más.
A csirkecombokat elfeleztem, a csontokat eltávolítottam, majd a húsokat kiterítve kicsit megpüföltem. A szeletekre kevés borsot őröltem, ezután megkentem vékonyan sajttal (ha nem elég sós a sajt, akkor a hússzeleteket sózni is kell), majd befedtem friss bazsalikomlevelekkel és fűszeres olajban érlelt, félig aszalt paradicsommal. A szeleteket feltekertem, hústűvel megtűztem és kívülről finoman megsóztam. A paradicsom olajából egy keveset a sütőedény aljára csorgattam, belesorakoztattam a húsokat, végül egy kevés borsot őröltem rájuk. Fólia alatt, 190 °C-os sütőben, 35-40 percig sütöttem a húst, ezután a fóliát levéve még kicsit megpirítottam. Krumplipürével, friss zöldségekkel tálaltam.
Hozzávalók: fejenként 1-1,5 csirkecomb filézve (csirkemell v. pulykamell is megfelel), a hússzeletekre 1-1 teáskanálnyi krémes sajt (Fetakit használtam), néhány bazsalikomlevél, fűszeres olajban érlelt félig aszalt paradicsom, só, őrölt bors.
A paradicsomot ehhez hasonlóan készítettem, de csak félig aszaltam meg és nagyjából 4 hétig érleltem az olajban.

10 megjegyzés :
Csábító kinézet!!! Szeretem hasonló módon betölteni a filézett csirkecombot, vagy akár mellehúsát is. Mutatós, színes és finom!!!
Hmm, ez nagyon ínycsiklandozó!
Viszem is a receptet :)
Nagyon finom lehet, és istenien néz ki:) Kipróbálom, de csirkemellel, nálunk az jobban megy.
Nagyon, nagyon finom
Ütős. Nagyon tetszik. Nyeltem is egy nagyot, mert elképzeltem az ízvilágot. Hmm...
Köszönöm szépen lányok! :)
Vicuska, én is. :) Mellet szoktam kissé előpárolt, hosszú csíkokra vágott zöldségekkel töltve is készíteni, az is igazán színes és finom tud lenni!
Húú, de nagyon finom lehet! Kérhetek ma ilyet ebédre?
Szeretnélek megajándékozni egy "zöldséggel" kérlek nézz be hozzám. :)))
Na ezt én is kipróbálom, csak még hagyom érlelődni a paradicsomokat az olajban.
Eszter, bármikor! :)
Petra, megyek! Köszönöm! :)
Kati, remélem ízlik majd. :)
Megjegyzés küldése