2012. november 2., péntek

Túrós-csokis torta

Csokis túrótorta-túrós csokitorta, szülinapra, gyertyákkal megtűzdelve. Nagyoncsokis, antifitnessz, finooom. Viviennek. Puszi. :)


A tortalaphoz egy 22 cm-es, kapcsos forma aljára sütőpapírt szorítottam és ezután a formát kivajaztam (a papírozott alját is). A sütőt előmelegítettem 150 °C-ra.
A csokoládét a vajjal és a tejjel, lassú tűzön, kevergetve megolvasztottam - csak olvadásig kell melegíteni, nem forralni. Közben a száraz hozzávalókat kimértem és összekevertem, a tojásokat felütöttem és villával kissé felvertem. Amikor a csoki megolvadt, a lisztbe csorgattam, hozzáadtam a tojásokat is és homogénre kevertem. A vajazott formába simítottam a lágy masszát és a sütőbe toltam. Kb. 70-75 perc alatt készre sütöttem (tűpróba). Addig hagytam a formában hűlni, míg a tortalap körben elvált a formától, ezután rácsra borítottam, a papírt lehúztam az aljáról és így hagytam teljesen kihűlni.


A krémhez a túrót villával alaposan áttörtem, belereszeltem a citrom héját, belefacsartam a citromlevet, hozzáadtam a cukrot és egy kis pihentetés után annyi natúr joghurtot, amivel masszív krém (ne legyen lágy!) állaga lett. A zselatint a vízben megduzzasztottam, ezután olvadásig melegítettem. Felét a túrókrémhez kevertem, a másik felét a tejszínhez, miközben azt habbá vertem. A tejszínhabot a túróba forgattam.
A kihűlt tortalapot két lapra vágtam, tortatányéron rétegeztem; a tortalapok közé a krémet úgy kentem, hogy körben a lap széléig bő ujjnyi távolság maradjon, ugyanis a következő réteg ráhelyezésekor a súly lenyomja a túrókrémet és az kissé terül - legalábbis, amíg meg nem dermed (állítható tortakeretet is lehet hozzá használni, ha valaki bizonytalan, vagy két részletben is lehet dermeszteni a szinteket, bár ez utóbbi macerásabb).
Dermesztés után szimpla csokikrémet (ganache - tejszín a cukorral forrásig melegít, belekever az apróra tördelt csokit, kevergetve kihűt, tortára borít) csorgattam a torta tetejére.


Hozzávalók (16-20 szelet)...
...a tortalaphoz:
150 g magas kakaótartalmú (60% vagy felett) étcsokoládé, 150 g vaj, 100 ml tej, 3 nagyobb házi tojás, 160 g finomliszt, 30 g Nature Cookta törökmogyoróliszt (finomlisztre vagy darált törökmogyoróra cserélhető - karakteresebb ízű étcsoki elnyomja az ízét), 30 g étkezési keményítő, 140 g porcukor, 50 g sötét nádcukor, 100 g világos nádcukor, 1/2 teáskanál sütőpor, csipet só;
...a túrókrémhez: 500 g tehéntúró, 1 nagyobb citrom héja és a fele leve, 120 g (nád)cukor (v. ízlés szerint), 2 nagy evőkanál sűrű natúr joghurt (kb. 60 g), 8-9 g zselatin, 40 ml víz, 250 ml tejszín;
...a ganache-hoz: 150 ml tejszín, 2 evőkanál (nád)cukor (vagy ízlés szerint), 100 g magas kakaótartalmú étcsokoládé (én 81%-ost használtam, de ez opcionális).

16 megjegyzés :

Unknown írta...

Nyami, nagyon finom lehet :) Szívesen elfogadnék egy szeletkét, pedig ma már legyűrtem egy szelet csokis - tökös pitét :)

Anazar írta...

OMG!! Olvadok!!

Gál Edith írta...

Ez nagyon-nagyon jól néz ki!!!
Nagyon fincsi lehet...

Hankka írta...

Boldog szülinapot az ünnepeltnek! :) Ilyen csodaszép és csoda finom tortát én is elfogadnék szülinapomra! :)

Anikó írta...

Hát ez valami eszméletlenül jól néz ki, biztosan nagyon finom is lett, nem bánnám, ha tálastól átdobnád mára, isteni desszertünk lenne délután:-)))))

egycsipet írta...

Köszönöm szépen lányok, aranyosak vagytok! :) Tényleg finom, legalábbis mi szerettük, és ahhoz képest, mennyi csoki és cukor van benne, nem gejl, sőőőt! :)

Moha írta...

Csipetkém ez mesés lett!

egycsipet írta...

Köszi! :)

DuplaHá írta...

Nagyon guszta! Egyébként én is hasonló tortát szoktam készíteni, csak nálam a túróba epres joghurt kerül és zseltin fix meg persze felvert tejszín mint a Tiédbe, és a túrót a joghurttal össze szoktam botmixerrel zutyulni, akkor olyan nagyon finom túrókrémet kapok...nyammm...:)

egycsipet írta...

Köszi DuplaHá! :)
Többnyire én is botmixerrel dolgozom meg a túrókrémeket, de az a túró, amiből ez a torta készült, nagyon apró szemcsés volt, így nem foglalkoztam a mixerrel, anélkül is jó lett. Nagyon szeretem egyébként a joghurtos-habos túrókrémeket, sok sütinél, tortánál használom, van amelyikben egészen könnyűre (és jóóó vastagra) hagyom, van amiben masszívabbra, de bármilyen állagú is, tuti befutó. :))
Beszúrok néhány linket, ilyen/hasonló krémmel, ha van kedved esetleg kipróbálni valamelyiket: ribizlis-mákos tekercs, túrótorta eperrel+eperlekvárral, túrókrémes szelet, málnazselés túrótorta.

Jutka írta...

Nagyon guszta! Hozzád tényleg nyálcsorgatni jön az ember. :)

egycsipet írta...

Köszönöm Jutka! :)

TiMi írta...

Szervusz!
Éppen ma készítettem el. Nagyon finom lett! Kedvesem 5/5-re értékelte. :)
Köszönöm, hogy megosztottad velünk!
Üdv

egycsipet írta...

Kedves TiMi,
köszönöm szépen, hogy visszajeleztél és nagyon-nagyon örülök, hogy ízlett nektek is a torta! :)
Üdv,
csipet

Unknown írta...

Sziasztok!

Isteni lett a torta, a szülinapos örülni fog neki. :)
Köszi a receptet.

egycsipet írta...

Szia Brigitta,
nagyon örülök, hogy jól sikerült a torta és boldog szülinapot kívánok az ünnepeltnek! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...