2013. április 18., csütörtök

Mogyorótekercs

A tekercs, amiben mogyorókrém lakik. Na nem a csokis bolti változat, hanem egyszerű, főzött, "nagyon mogyorós" krém. A piskóta tetszőlegesen variálható, lehet sima fehér, kakaós vagy darált mogyorós is - ez a tekercs éppen felesben sima és törökmogyorólisztet tartalmaz. Utóbbi miatt a piskóta mintha jobban morzsálódna, mint mondjuk egy sima vaníliás tészta, ez szeletelésnél lehet, hogy kissé gondot okoz(hat), de cserébe egy nagyon mogyoróízű süteményt kapunk - szerintem megéri. ;)


A piskótához a tojásokat szétválasztom, a fehérjéket felverem a sóval és 1-1 evőkanál vaníliás és kristálycukorral. A sárgákat a maradék cukrokkal és a vízzel habosra keverem - ehhez adom a liszteket, majd beleforgatom a fehérjét. Előmelegített sütőben, 150 °C-on, sütőpapíros tepsiben sütöm, ezután rácson kihűtöm. A sütőpapírt úgy húzom le a tésztáról, hogy ha szükséges, előtte finoman lepermetezem vízzel a papírt.
Amíg a piskóta sül és hűl, elkészítem a mogyorókrémet. A mogyorót minél finomabbra érdemes darálni, hogy szeletelésnél a nagyobb darabokban ne akadjon meg a kés, mert akkor tépni fogja a tésztát (ez áll arra az esetre is, ha a piskótatészta maga mogyoróból készülne). A mogyorót most nem kell megpirítani - persze meg lehet, de akkor más lesz az íze és ebben a süteményben pont az a pláne (legalábbis annak, aki szereti), hogy a pirítatlan mogyoró íze dominál. A tojásokat elkeverem először a cukorral, majd a tejet is hozzáadom és tűzre teszem az edényt. Lassú tűzön, állandó keverés mellett felfőzöm, ezután hozzáadom a mogyorót és 1-2 percig ezzel együtt is főzöm. A tüzet elzárom, és a még meleg krémbe dolgozom apránként a vajat - addig keverem-habosítom, amíg lehűl. A piskótát megkenem a krémmel és feltekerem. Folpackba csomagolva teszem a hűtőszekrénybe - néhány óra alatt megdermed. Ezután kicsomagolom és megszórom kakaóporral. Unatkozós változatban: hagyok a krémből a külsejére, dermedés után ezzel vonom be kívülről a tekercset és még pluszban darált mogyoróba is forgatom, de jobb' szeretem egyszerűsíteni. :P :)


Hozzávalók...
...a piskótához:
5 tojás szétválasztva, 2 evőkanál házi vaníliás cukor, 4 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál víz, csipet só, 2-2 evőkanál finom- és Nature Cookta törökmogyoróliszt;
...a töltelékhez: 2 nagy tojás, 10 dkg (por)cukor, 1-2 evőkanál tej, 15 dkg darált törökmogyoró, 20 dkg vaj;
...a tetejére: kakaópor (elhagyható vagy cserélhető darált mogyoróra - lásd a recept végén).

4 megjegyzés :

Anice kötős blogja írta...

Nagyszerű!

Dina írta...

Nagyon fincsinek hangzik! :)

egycsipet írta...

Anice, Dina: köszi! :)

Hankka írta...

Nagyon guszta, és ha intenzív mogyorós az íze, akkor nagyon finom is lehet! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...