Eredetileg baconbe tekert szűz lett volna a vacsoránk, de feldolgozás előtt fedeztem fel, hogy bacon sehol. Meg sem fordult a fejemben az esetleges hiány, hiszen mindig van itthon - a jelek szerint csak amikor szükség lenne rá, akkor nincs. :D
A húst megtisztítottam, vékony csíkokra vágtam, majd összeforgattam egy kis őrölt borssal, mustárral és olajjal. Hűtőbe tettem - jó esetben akár egy éjszakát is pácolódhat így, de most nem volt erre lehetőség.
A megtisztított hagymát felaprítottam, a gombát szeleteltem (nagylányom pucolta ;) ), az uborkát pedig vékony csíkokra vágtam. Elkészítettem a köretet.
A hús olaján egy serpenyőben megdinszteltem a hagymát, majd hozzáadtam a húst. Rövid ideig sütöttem, ezután hozzáadtam a gombát és tovább pirítottam őket. Felöntöttem a gombás húst tejszínnel, és mustárral, kevés ketchuppal, sóval, borssal ízesítettem. Pár perc forralás után, amikor már teljesen puha volt a hús, beletettem a csíkokra vágott uborkát és mivel hígnak ítéltem a levét, egy kevés vízben elkevert étkezési keményítőt adtam hozzá. Éppen csak újraforraltam.
Hozzávalók 4-6 személyre: 2 db sertésszűz (kb. 80 dkg volt), 1 közepes hagyma, 10 db közepes méretű csiperke gomba (ízlés szerint lehet több), 3 db kb. 10 centis csemegeuborka (savanyúság), 2 dl tejszín, mustár, ketchup, só, bors, olaj, ha szükséges: étkezési keményítő.
3 megjegyzés :
Ez annyira érdekes, nálam is van olyan dolog, ami levegőn párolog, és van ami a hűtőben tárolva is képes ilyesmire, mint nálad a bacon!:)))
Nálunk itthon már létezik párolgó étel kategória, akárhogyan próbálom megvédeni őket, egyszerűen lehetetlen, hipp-hopp eltűnnek bárhonnan. ;)
miert ne:)
Megjegyzés küldése