Az elkészítés menete mindig ugyanaz, csak az változik, hogy milyen húsból készül. Szoktam egész csirkéből, csirkecombból, csirkemell + ~combból, csirke- vagy pulykamellkockákból, sertéscombból, karajból... :)) készíteni.
Az alapja egy hosszú lére eresztett pörkölt. Ki hogyan készíti... Én olajon vagy kevés zsíron apróra kockázott hagymát dinsztelek, majd erre dobom az előkészített húst. Fehéredésig sütöm-párolom, ezután megszórom őrölt pirospaprikával, elkeverem és felengedem annyi vízzel, ami kellemesen ellepi. Őrölt borssal, köménnyel, 2-3 evőkanál lecsóval, illetve friss paradicsommal, paprikával ízesítem. Általában kerül még bele egy kevés piros arany, csemege és csípős is, na és persze a sózott ízesítők függvényében némi só is. Amikor már majdnem elkészül a hús, kevés olajon kissé átforgatom-pirítom a megmosott és lecsepegtetett rizst (így nem lesz mászkos a végeredmény), és a pörkölthöz adom. Felöntöm még a rizs súlyához viszonyított kb. másfélszeres mennyiségű meleg vízzel (függ a pörkölt levének mennyiségétől, azt előtte megsaccolom) és addig főzöm fedő alatt együtt, míg a rizs magába szívja az összes folyadékot. Ezután még fedő alatt hagyom úgy 5-10 percig készre párolódni.
Nagyon finom céklasalátával, vegyes savanyúsággal, csemege vagy kovászos uborkával.
Hozzávalók: kb. 70-80 dkg hús (lsd. fent), 3 dl rizs, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 1 paradicsom, 1 paprika (vagy télen ezek helyett 2-3 evőkanál natúrlecsó), őrölt édespaprika, őrölt fekete bors, őrölt kömény, paprikakrém, só, olaj.
13 megjegyzés :
Nagyon szeretjük:)Én sertésből készítem,és kuktában...most jut eszembe hogy nagyon régen készítettem.Köszi a tippet:-DDDD
nagyon szeretem, jó sok-sok savanyúsággal
Rizses húúúússs...ez is finiiii...de a menzás azért annyira nem jött be :DDD de ahogy én csinálom, azt imádom :)) én nem teszek bele mócsingos hósokat, csak sovány jöhet :DD és igen, ehhez is isteni a cékla...és ránézésére a te céklád is finimini lehet :))
Imádjuk, én is gyakran csinálok!
Nagyon guszta!
A magyar konyha egyik legnagyobb találmánya.
Én egyenesen odáig vagyok érte! :)
Hú, nagyon szép lett...
Niki, szívesen, én is "innen" vettem az ötletet, az utóbbi időben többen is főztek, így megkívántam. :)
Bianka, én is így! :)))
Hugi, látod ezért jó, hogy már nem a menzán eszünk. :D
Andi, köszi! :))
Raindrop, köszönöm! Egyezik a véleményünk. :))
nagyon szeretem en is,savanyusaggal!Valahogy en magam meg sosem keszitettem,de ha mar itt a tuti reci..:)
Edó, sokáig én sem készítettem egyáltalán, azóta viszont jobban észben van, már viszonylag rendszeresen főzöm. :))
Szeretjük mi is,válaszolsz pár kérdésre?:-))
Én imádom, sztem pont így csinálom, nagy kedvencünk, lehet, hogy egyszerű, de nagyszerű, bármikor meg tudnám enni...a képet nézve pld. most!:-)
Andi, megyek, köszi! :))
Latsia, én is így vagyok vele, tudod, a jóból soha nem elég! ;)
Yes!:)
Yes, bizony! Miután felvittem, utánad nyomoztam, és láttam ám, hogy te is így csinálod! :D
Megjegyzés küldése