2010. május 25., kedd

Eperfagylalt


Tejszínes, krémes, mennyei...
Kaptunk egy kellemes adag epret. Aznap már nem fogyott el, másnap sem, harmadnapra pedig ugye nem kell mondanom, milyen állapotba kerültek a szemek? Lányaimat ismerve az ütött-kopott darabokkal már meg sem próbáltam megkínálni őket, így fagyiként végezték a külsejükben erősen zaklatott eprecskék. Igazából másképpen szoktam készíteni ezt a joghurtos változatot, de nem volt elég a joghurtom, így muszáj voltam csalni. Így is csoda finom lett!

a "dísz" már saját eper, most kezd érni :)

Az epreket megmostam, majd botmixerrel pépesítettem. Citromlevet facsartam a püréhez, ezután egy szűrő segítségével kivontam a magokat a püréből. Cukroztam, belekevertem a joghurtot, és megkínáltam egy kis tejföllel is. A tejszínt félkemény habbá vertem, majd az egészet összekevertem, beleöntöttem a fagyos tartályba és készre fagyasztottam.


Isteni finom, közeleg az igazi eperszezon, fagyira fel! :)

Belekerült: kb. 300 g eper, kb. 1 evőkanálnyi frissen facsart citromlé, 100-150 g (nálam most pontosan 130 g) cukor (kóstoljuk és úgy ízesítsük!), 1 pohár (140 g) natúr joghurt*, 50 g tejföl*, 200 ml tejszín. Kb. 1,2 l fagyi lett ebből az adagból.
*190-200 g natúr joghurttal szoktam készíteni - ha nincs annyi, akkor pótolom tejföllel, illetve joghurt nélkül, csak tejföllel is finom.
Főzött eperfagyi recept ITT. :)

16 megjegyzés :

Gál Edith írta...

Csodás!!! :))

Niki írta...

Olyan kis aranyosan szervíroztad:))))Nagyon édesek ezekben a kis tálkákban:-DDD

Kiskukta írta...

Gyönyörű a kép, gyönyörű a fagyi, és tuti fincsi! De elnyalogatnék 1-2-3 gombócot!

egycsipet írta...

Köszönöm lányok! :)

Bianka írta...

nagyon tetszik, a fagyi a kép és azok a kis tálkák, nagyon édesek

Kata írta...

Hmmmm...jó esne egy kicsi most!

Melinda írta...

Nagyon guszta! Hát ebből most én is meg tudnék enni néhány gombóccal!

egycsipet írta...

Bianka, Kata, Melinda, nektek is köszönöm, nagyon szívesen megkínálnálak vele titeket! :)

Thrini írta...

A hétvégén már majdnem készítettem fagyit, de végülis csak elmaradt időhiány miatt.
De nem nyugszom!!!!
Főleg ha nálad látom ezeket a guszta gombócokat! :)

egycsipet írta...

Thrini, aztán vigyázz, mert ha egyszer elkezded, fagyit fagyival fogtok enni. ;))

Melinda írta...

A fagyi nagyon finom lehetett:DDD, de én a kékséges tálkáidba szerettem bele most!!!!Hol lehet beszerezni?

egycsipet írta...

Köszi Melinda! :)
Voltál tavaly a búcsúban? Nem sokkal a bejárat után állt egy fazekas...na hát nála. :D

Viki írta...

Eperfagyi, eperfagyi, hü de finom, édes is, meg hüvös is az ajkaimon, trallallla, hüüüü de jókedvre derülök ilyen fantasztikus tálalás után :))

egycsipet írta...

Viki, köszönöm! :)

Petra írta...

Hűha, micsoda köszöntő! Teljesen jogos ismerve az előzményt..

A lányom megjegyzését küldöm neked. "Anya, ilyen epres fagyit szeretnék!"
:))))

egycsipet írta...

Petra, köszi neked és leányzódnak is! Remélem, kapott ilyen fagyit! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...