2010. november 29., hétfő

Advent

Eljött végre, tegnap meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. A közelgő ünnep kedvéért még Holle anyó is megerőltette magát a hétvégére - igaz a mai szikrázó napsütésben már csak gyerektenyérnyi foltokban fehérlik a hó. Mint legutóbb már írtam, éppen az év vége előtti leeresztett lufit fújom, de most hoztam nektek egy kis adventi vendégváró összefoglalót. Nálunk ebben az időszakban nem csak "karácsony van", hanem sok-sok névnap, szülinap, vendégeskedés-vendégvárás, ezért sokszor és sokfélével fogok készülni az elkövetkezendő hetekben. 
Advent első vasárnapján a nővéremék jártak nálunk egy kártya- és jenga-partira, szilvakrémlevessel, tejszínes rakott csirkével és adventi mézes tortával vártam őket. Remek volt, csak ne kellett volna utána mosogatni... :D


Kezdem azzal, amivel talán már kissé késő is: italok. Nálunk idén is készül limoncello, valamint mézes pálinka, amiből szokatlan módon most a Kifőztük Karácsony különszámban szereplő narancsos változatra esett a választásunk. Bár ezek nálam már érnek, még nincs késő most elkészíteni, karácsonyra, szilveszterre jók lesznek. Hasonló érésidőt igénylő receptek: citromos-fűszeres mézespálinka és mézes-meggyes ágyas pálinka.
Lágyabb ízekben, rövidebb érésidővel vagy azonnali fogyasztással készülnek az alábbi likőrök: karamell-krémlikőr, kávélikőr, krémpuncs. Ezeket szinte az utolsó pillanatban is össze lehet dobni, tehát ha most készülnek el, a hétvégi vendégek már ebből kortyolgathatnak.

Adventre általában csak aprósüteményeket készítek, emellett az egyéb alkalmak miatt torták szoktak előfordulni. Karácsonyra biztos, hogy készítek majd bejglit, amit az utóbbi években mindig előre készítettem el és fagyasztva várta az ünnepet. Idén erre nem lesz lehetőségem, így szerintem csak a karácsony előtti hétvégén fogom megsütni. A bejgli mellett erősen foglalkoztat a zserbó gondolata, ugyanis a diós sütiket mellőzni szoktam, a múltkor kipróbált zserbó viszont túl jól sikerült ahhoz, hogy hanyagoljam. :) Ezek mellett elképzelhetetlen, hogy ne készülne valamilyen soklapos sütemény, ami nálunk csak a mézes (grízes) krémes vagy a Zsuzsi szelet lehet (ezúton üzenem az illetékesnek, hogy nyugi, sütök... ;D).
Az aprósüteményekről még nem döntöttem, de íme néhány lehetőség: 3:2:1 linzer, csokis cookie, kakaóbabos, meggyes-diós cookie, darálós keksz, diós-darálós keksz, hókifli, kókuszcsók, mogyorós mini isler...

Mindenkinek kellemes tervezgetést, készülődést, várakozást!

12 megjegyzés :

Anice kötős blogja írta...

Ez egy nagyon szép bejegyzés lett, köszi a sok tippet.

Bianka írta...

Igazi karácsonyi hangulat

Puszedli írta...

Hú, ez aztán a készülődés! :) Minden elismerésem a Tiéd!

Raindrop írta...

Újabb tortacsoda!
Hát... ezért a finomságért (a többiről nem is beszélek) még el is mosogatnék, pedig nálam jobban azt nem utálja senki. :D

Ami írta...

Szuper összefoglaló Egycsipet! Ezzel a karamellkrémlikőrrel nagyon szemezek, el kellene készíteni :)

Thrini írta...

Egycsipet, tortában nagyon jó vagy! Annyira guszta, ez a mostanid is!!!!! És a kép is ünneprehangoló. :)

Ditta írta...

Nagyon szép lett a torta,meg köszönjük a jó tanácsokat:)

Notburga írta...

Csodás fotó! Neked is szép Adventet!

egycsipet írta...

Én köszönöm lányok! :)

Raindrop :DDDD

Ami, nagyon finom, ha pedig szereted a karamellt, akkor "kötelező". ;)

Jade írta...

En is koszonom a sok tippet, visszaterek meg ehhez a bejegyzeshez, biztosan!

szemirámisz írta...

Mennyi finomságot soroltál fel itt...A bőség zavara, szivesen végigkóstolnék mindent. :))

egycsipet írta...

Jade, Szemirámisz, köszönöm! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...