2010. december 3., péntek

Adventi mézes torta

Néhány napja feltettem egy vendégvárós, adventre hangoló bejegyzést. A fotón látható torta után érdeklődők kedvéért hozom a receptet. A torta a Zsuzsi szelet receptjéből született, némi módosítással: az íze ugyanaz, de a végeredmény kicsit mutatósabb - legalábbis szerintem. :)


A tészta elkészítésének módja megegyezik a Zsuzsiéval - a süteménynél leírtak szerint begyúrtam, és kb. 2 órán keresztül pihentettem a tésztát.


Ezután a gombócot először 5 darabba osztottam, lisztezett nyújtódeszkán mindegyik darabot kb. 2 mm-esre nyújtottam, majd egy 22 cm-re állított tortakarikával kiszúrtam belőlük a lapokat. (Kartonból kivágott sablon alapján késsel is körbevágható a méret.) A leeső tésztaszéleket újragyúrtam, kettőbe osztottam és újra megismételtem a fentieket, így összesen 7 lapot kaptam. Egymás után, előmelegített sütőben (a tepsi hátán, sütőpapíron), 170 °C-on, kb. 6 perc alatt megsütöttem a lapokat, majd hagytam kihűlni őket.


A maradék leeső tésztát ismét összegyúrtam, még vékonyabbra nyújtottam, mint a kerek lapokat, majd kis háromszögeket szabtam ki belőle (6x7 cm, 6x5 cm, 5x4 cm, 5x3 cm-es négyzetek az átló mentén felezve), ezek kb. 4 perc alatt sültek meg. (Ha még mindig marad tészta, azt tetszőlegesen fel lehet vágni és megsütni - finom kis figyelemelterelő lesz a körülöttünk sündörgő gyerkőcöknek.)
Itt fontos megjegyeznem, hogy ennél a másodszori újragyúrásnál már igen kemény a tészta. Kb. 10 mp a bekapcsolt mikróban visszalágyítja annyira, hogy könnyen lehessen vele dolgozni, de nem szabad túlmelegíteni, nehogy ragadjon. 


Amíg a tészta pihent, megfőztem a pudingot a krémhez, így a lapok nyújtása-sütése alatt szépen ki tudott hűlni. Porcukorral kikevertem a lágy vajat, majd - a habverőt folyamatosan dolgoztatva - ebbe a vajkrémbe adagoltam kanalanként a kihűlt pudingot. Adtam hozzá még néhány csepp vanília eszenciát is és habosra kevertem a krémet.


A kihűlt lapokból a legvastagabbat tettem alapnak, a legszebbet tetőnek. :) A krémmel rétegeztem a kész lapokat, majd kívülről is bevontam a krémmel a tortát. Habzsákba töltöttem a maradékot: ezzel díszítettem a torta szélét, valamint egy-egy pöttyöt nyomva a tésztaháromszögekre, ennek a segítségével állítottam össze a "fenyőfát". A torta és a "fenyő" egy egész éjszakát pihent/ért a hűtőben. Másnap reggel olvasztott csokoládéval vontam be a torta tetejét - itt csak arra kell figyelni, hogy a csoki már ne legyen meleg, amikor a tésztára kerül, mert akkor a torta esetleg megválik a krém díszítéstől. :) Újra hűtő - a csokoládé dermedése után a fenyőt a tetejére állítottam és egy reszelő segítségével, fehér csokoládéval "behavaztam" a tortát. Néhány selyemfényű cukorgyönggyel egészítettem ki a képet.
Szeletelés: forró vízbe mártott késsel.


Belekerültek...
...a tésztába: 15 dkg cukor, 15 dkg méz, 8 dkg vaj, 50 dkg liszt, 10 g szódabikarbóna, 4 dkg keserű kakaópor (3 hatalmas kanálnyi), icipici só, 2 tojás;
...a krémbe:
4 csomag vaníliás pudingpor, 1,3 l tej, 6 dkg cukor (3 evőkanál), 20 dkg vaj, 20 dkg porcukor, kortynyi vanília eszencia;
...a tetejére: 1 tábla étcsokoládé (70%), 1 evőkanál olaj, kb. 2-3 dkg fehér csokoládé, selyemfényű cukorgyöngyök.
A mézes lapok készítésével kapcsolatban további tippeket itt olvashattok.

51 megjegyzés :

horimarika írta...

Hűűűűűűűűűűűűűűűű! Mesés!

Ditta tortái írta...

Ez valami meseszép lett,gyönyörű tortát csináltál!Gratulálok!

Anice kötős blogja írta...

Szépséges! és nagyon modern és milyen fincsi lehet!

Puszedli írta...

Ez egyedül akkor sem menne ilyen szabályosra.. Elképesztő vagy!

egy pici írta...

Olyan elegánsan szép!
Nagyon tetszik!

szazala írta...

Nagyon szép!
Az biztos,hogy finom is,mivel mi is szeretjük a Zsuzsit:)

Szemi írta...

Ez egyszerűen tökéletes!!!

Juci írta...

Csodálatos!

Mézigörl írta...

Eszméletlen! Mézes torta...mindig jöhet! Nem maradt véletlenül egy kis kóstoló? :-D

Névtelen írta...

Nővérkém, ez gyöngyörűűű :) mi volt az alkalom? kit felejtettem el? :I

Anice kötős blogja írta...

Hurrá, hurrá , ma megcsináltam a gesztenyekocka tortát a családnak és nagyon ízlett-lehet holnap nekiállok az adventinek is.

Bianka írta...

Mesés, el vagy ájulva tőle így el is mentem

egycsipet írta...

Köszönöm szépen lányok! :))

Mézi, neeeeeeem. :)

Húúúgi, senkit, csak új formát adtam a hétvégi sütinek. ;)

Anice, nagyon örülök, hogy ízlett! Remélem, ez is fog! ;)

Moha írta...

Csipet ez valami mesés lett! Mértani pontosságú lapok, vaníliás krém, és gyönyörűűűű! Olyan igazi békebeli hangulatot áraszt, csak egy kis kávé mellé, meg egy kandalló, egy kényelmes fotel.....

Anice kötős blogja írta...

Elkészült, de nem olyan szép mint a tied-holnap esszük.

Névtelen írta...

Szia!
Én konkrétan feltúrtam a netet, miután láttam ezt a tortát az adventis bejegyzésedben. Nem találtam, de most boldog vagyok hogy részletezted :o)
Köszi!
ludmi

Névtelen írta...

Nővérkém, akkor erre csak azt tudom mondani, mekkora mázlista ez a Balu :DD

Andi/cuki írta...

Csodaszép!:-))

egycsipet írta...

Moha, köszi! :)

Anice, nagyon örülök, hogy elkészítetted! Ízlett? :)

Ludmi, igazán nincs mit! Örülök, hogy kerested, különösen, ha el is készíted majd. :)

Húúúgi, a'hhááát. :D

Andi, köszönöm szépen! :)

Eszter írta...

Nagyon szép lett ez a torta! Biztosan nagyon fincsi!
Nagyon tetszik benne a sok fázis fotó is!

Anice kötős blogja írta...

Elkészítettem és naaaagyon finom és mindenki ámult, hogy 7 lap és nem bolti és én sütöttem, morzsa sem maradt.
Remek recept, köszi!!!

egycsipet írta...

Eszter köszönöm! :))

Anice, nagyon boldog vagyok, hogy sikered volt vele és köszönöm, hogy megírtad! :)))

Névtelen írta...

Gyönyörű a torta!
Nagyon szeretném elkészíteni, de 26cm-es formában!
Szerinted ha még egy fél adagot csinálnék mindenből (tészta +krém) az elegendő lenne?
Előre is köszi!

Hajni

egycsipet írta...

Hajni, köszönöm! :)
Szerintem elég, sőt, tésztából sok is - de inkább legyen sok az alapanyag, mint kevés. :) Ha marad ki tészta, süsd meg keksznek és ha még krém is marad ki, ragaszd össze kettesével, nagyon finom kis nass lesz belőle.

margit2 írta...

Ez a tortád csodálatosan szép, igazi ünnepi torta lett! Nagyon tetszik nekem is! :-)

egycsipet írta...

Köszönöm szépen Margitka! :)

margit2 írta...

Szia Gabi!
Boldog névnapot kívánok! :-)

egycsipet írta...

Köszönöm szépen Margitka! :))

Ottis írta...

Nagyon szép, és a fenti parfétorta is!

Bianka írta...

Elkészült isteni lett, köszönöm

egycsipet írta...

Örülök, hogy ízlett nektek is! :)

admin írta...

Vágyom erre a tortára... :-)
De fehér csokis krémet tennék bele a vajas puding helyett.
Szerinted úgy milyen lenne???

egycsipet írta...

Bogyó, én nem igazán szeretem a fehér csoki ízét, így nem vagyok mérvadó a kérdésben. Minden esetre, ha te igen, akkor gondolom érdemes kipróbálnod. :)
Arra érdemes a készítésnél odafigyelni, hogy a krém hivatott megpuhítani a mézes lapokat, tehát valami olyat kell összeállítanod, ami alkalmas erre a feladatra.

admin írta...

Köszönöm!
Még sosem próbáltam a fehér csokis krémet, de azt hiszem, akkor talán mégsem egy karácsonyra készülő tortát kéne azzal elszúrnom (mivel nem tudom, milyen lenne).
Akkor a krémen még agyalok, de ezt a tésztát nagyon beterveztem! :-)
Kellemes ünnepeket! :-)

egycsipet írta...

Bogyó, igazán nincs mit. :)
Nem tudom, melyik része nem szimpatikus, maga a puding, vagy a vaj. Ha ez utóbbival van gondod, akkor no problem, mert nem érezni. Ha a vaníliapuding ízével, arra alternatívaként tudom ajánlani a Vali szelet gesztenyés krémjét - az is vaníliapuding alapú, de a gesztenye íze hangsúlyosabb - esetleg lehet még turbózni a mennyiségét. Ha magával a pudinghasználattal, akkor az már macerásabb. :))
Esetleg van még egy llehetőség (ajánlat :D), ez a torta, ebben nincs puding, helyette főzött krémek tömege. :) De én már használtam túrókrémet is ehhez a laphoz és fincsi. Igaz, az nem soklapos volt, de szerintem lehet rétegezni is, mert nagyon jól bepuhult a lap - ez volt az.

Én is nagyon kellemes ünnepeket kívánok! :)

(P.S.: ha van kedved, számolj majd be az eredményről.)

admin írta...

Wow, ajánlat-hegyek! :-)
Köszönöm még egyszer!
Ha sikerül elkészítenem, mindenképp beszámolok!
Egyébként tényleg csak a vajjal van a problémám..., de ha nem is érezni, akkor mégsem lehet olyan nagy katasztrófa! :-D
Na majd jövök!

egycsipet írta...

Nem, tényleg nem érezni. Én nem szeretem az ún. vajas krémeket, tehát amiben csak lehet, mindig minimalizálom a vajat. Csak gondolj bele, hogy a krémben a 20 deka vajhoz hozzájön úgy 1,5 kg egyéb cucc. Ez elég jó arány. :)
Annyit azért megjegyeznék, hogy ha lehet, vajat használj és ne margarint, illetve ha továbbra is berzenkedsz, akkor megfordíthatod a munkafolyamatot: elkezded kikeverni a pudingot a robotgéppel és fokozatosan adagolod bele a puha vajat (és a cukrot). Közben kóstolod a krémet - így érzed, hogy mennyi vajat bírsz el benne, illetve látni fogod, hogy ahhoz, hogy jó legyen a krém állaga, mennyire van szükséged. Ezt azért nem szoktam javasolni, mert az "érlelés" alatt változik a krém íze, de így láthatod, hogy magában sem vajas ízű a krém.

Még egy "tanács", csak mert járt már így ezzel a tortával az egyik olvasóm: ha nem vagy az ilyen lapok sütésében gyakorlott, akkor a kinyújtott tésztát először emeld át sütőpapírra és aztán azon szúrd ki a kör formát, így elkerülöd annak az esélyét, hogy a sütőlapra emelésnél esetleg deformálódjon (oválissá váljon) a forma.

Sok sikert kívánok és nagyon remélem, hogy ízleni fog! :)

admin írta...

Szia!
Elkészültem. :-)
A krémet nem vajjal, hanem tejszínnel készítettem. Ezzel csak egy probléma volt: a pudingot a szokásos cukoradaggal csináltam, így aztán nagyon édes lett. :-p
De ez az én figyelmetlenségem, hiszen írtad is, hogy 3 KANÁL CUKOR :-)
A tésztánál kicsit ideges lettem..., szintén a saját bénázásom miatt. Nem akart összeállni a tészta sehogy sem. Amikor már kellően felhúztam magam, akkor vettem észre, hogy a tojások a pultról kacsintgatnak rám. :-)
Szóval kalandos tortakészítésem volt. De megérte, mert fincsi lett!
Köszönöm a receptet is és a hasznos információkat is!!!!!

http://bogyokonyha.blogspot.com/2011/12/mezes-torta.html

egycsipet írta...

Bogyó, örülök, hogy a kalandozás ellenére azért sikerrel jártál! ;) Köszönöm, hogy visszajeleztél. :)

admin írta...

Tuti, hogy a következő mézes tortám vajas lesz! :-)

egycsipet írta...

:))
Hidd el, ez tényleg nem olyan, mint a "régi" margarinos krémek, szerintem nem fogsz csalódni.

Vicuska írta...

Remek, egyszerűen remek ez a torta!!!

Unknown írta...

Lehet, hogy bugyuta kérdés, de főzős puding kell hozzá? Köszi :)

egycsipet írta...

Szia Rita,
igen, főzős a puding.
Sok sikert, ha elkészíted! :)
csipet

Unknown írta...

A zsuzsi szelet és a torta tésztájában mások az arányok (méz, vaj, liszt). Akkor melyik az "igazi"? :) Köszönöm szépen a választ!

Unknown írta...

Ó köszönöm a választ, most látom csak :) S közben az imént feltettem egy másik kérdést is :) Előre is köszönöm!

egycsipet írta...

Szia Rita,

mihez képest melyik az "igazi"? ;)
A Zsuzsi egy adagja nálam 40 dkg lisztből készül, a tortához viszont 50 dkg-ból készítettem a tésztát. Ez 25%-kal emeli a hozzávalók mennyiségét, és az eltérések amiatt adódnak, hogy nem dekáztam ki mindent, mert akkor a cukor 187,5 gramm, a méz 125 gramm lett volna...és a többi, és a többi. Ha összehasonlítod a két receptet, nagy vonalaiban azért fedik egymást (azaz, ha a 40 deka liszthez össz. 25 dkg cukorfélét használok, akkor az 50 dekához a 30 dkg tökéletesen megfelel, a hiányzó 1,25 dkg akármi nem oszt vagy szoroz ennél a tételnél). És így van ez a többi hozzávalónál is: próbáltam könnyen kezelhető anyagmennyiségeket használni, 1-1 dkg eltérés ugyanis nem okoz semmi katasztrófát ennél a tésztánál.

Az "igaziságról": ebben az esetben, azaz ha egy 7 lapos, 22cm-es tortát szeretnél készíteni, én az 50 deka lisztes adagot javaslom - elképzelhető, hogy szűken a 40 deka is elég lenne, de így kényelmesebb dolgozni vele és jut "fenyőfára" is. :) Ha négy lapos Zsuzsit sütnél, egy kb. A4 méretű tálcához a 40 dkg liszt is elég.

Szívesen, ha van még kérdés, nyugodtan írd meg. :)
Kellemes ünnepeket, jó sütögetést! :)
üdv, csipet

Unknown írta...

Szia Csipet!

Köszönöm a részletes választ :) Végül a torta mennyiségéből csináltam, 4 felé vágtam, és 28 centis tortaformával méreteztem, de így is 6 lap lett. Ezen kívül variáltam a vanília krémet a Vali szelet gesztenyésével. 7 órán keresztül csináltam, de abszolut megérte :) Mindenkinem nagyon ízlik és tetszik! Köszönjük a receptet, sokat segítettek a fotók is a sütés menetéről.

További Kellemes Ünnepeket!

egycsipet írta...

Szia Rita,
köszönöm szépen a visszajelzésedet, igazán szuper hír számomra, hogy neked is sikered volt vele! :) A gesztenyés krém jó választás volt, örülök, hogy kreatívan álltál hozzá és ízlésetek szerint alakítottad a receptet! :)
További kellemes ünnepeket neked és családodnak is és nagyon boldog új évet kívánok jövőre!
csipet

Unknown írta...

Sziasztok! Köszi a receptet,isteni lett. Olyan mint a Marlenka. Viszont a torta elfújásánál repült a csokireszelék és a díszítő cukor is :-) Vicces volt!

egycsipet írta...

Hajnalka, köszönöm a visszajelzést és nagyon örülök, hogy ízlett nektek is!
:D Jujj, gyertyaelfújás :D - hát igen, nálunk nem volt rajta, így ezzel a jelenséggel nem szembesültünk. Köszi, hogy írtál róla, jól jöhet másoknak is az információ, hogy óvatosnak kell lenni a "hófúvással". ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...