2011. január 21., péntek

Sajtos pogácsa

Nem vagyok nagy sósrajongó, inkább édes süteményeket szoktam készíteni, de azért évente 1-2 alkalommal készül valamilyen sós apróság is. A múlt hétvégén éppen ezek a pogácsák, aminek az alapját a Kiss Kifőztük játék egyik receptje adta, ezúton is köszönte érte a nevezőnek! :)


Nagyon energiatakarékos pogácsaként készült. A tejben felfuttattam az élesztőt, majd a lisztben elkevertem a sót és elmorzsoltam a vajat. Csináltam egy kis mélyedést a közepébe, ebbe kerültek a tojássárgák, a tejföl és végül a felfuttatott élesztő. Az egészet egyszerűen csak alaposan összekevertem, elég lágy, ragadós tésztát kapva eredményül. Ekkor kb. dekányi mennyiségenként adagolva, hozzáadtam még további 5 dkg lisztet. Nem kimondottan belegyúrtam, inkább csak megszórtam a felületét és addig forgattam-igazgattam a tálban (mintha gömbölyíteném), amíg felvette a mennyiséget, közben pedig a kezemről is eltűnt az összes ráragadt tészta. Ezután hagytam egy órán keresztül pihenni (folpackkal fedve, de persze lehet kelesztőtálban is), majd kinyújtottam, megszórtam egy jó adag reszelt sajttal, hajtogattam és hagytam egy újabb óráig pihenni.


A pihentetés után kb. kisujjnyira nyújtottam a tésztát, egy éles késsel sűrűn bevágtam a tetejét és 5 cm-es pogácsaformával kiszúrtam. Egyesével megformáztam a pogácsákat, majd felvert tojással lekentem és reszelt sajttal megszórtam a tetejüket. Csak addig pihentettem a sütőpapírral bélelt tepsiben, amíg a sütő előmelegedett, ezután már mehettek is sülni-pirulni 170 °C-ra. A kiszúrásnál leeső darabokat újra összegyúrtam, lekentem és sajttal megszórtam, majd egyszerűen felcsíkoztam, helyes kis sajtos rudakat kapva eredményül.
A csipet csapatnak nagyon bejött, ami kevés megmaradt, másnap reggel is finom és puha pogácsa volt.

Hozzávalók...
...a tésztához:
45+5 dkg finomliszt (+ a nyújtáshoz), 20 dkg vaj, 200 g sűrű, krémes tejföl, 4 tojás sárgája, 1 evőkanál só, 0,5 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 1 kockacukor, valamint kb. 10-12 dkg reszelt sajt (trappista és füstölt karaván vegyesen);
...a tetejére: 1 egész tojás, 10 dkg reszelt trappista.

21 megjegyzés :

Ami írta...

Ez kínzás!
Már hetek óta pogácsát akarok enni... erre tessék!
és pont sajtos, ami a kedvenc...

Haaaaaaaaam és felfaltam az egészet! :)))

Kiskukta írta...

De gyönyörűűű!

Szemi írta...

Nagyon gusztusosak lettek!

Ditta tortái írta...

De jó lenne belőle egy pár,már jó régen sütöttem,legalább most majd muszáj lesz,hogy megkívántam nálad:-)

Ildy írta...

Klassz így bevagdosva, olyan szépen kinyílik.

Juci írta...

Nagyon szépek, mosolygósak lettek!

Bianka írta...

Nagyon szeretném

Mónika írta...

Nagyon jól néz ki. Én olyan nehezen állok neki pogácsának.

egycsipet írta...

Köszönöm lányok mindenkinek! :)))

Eszter írta...

Juj, de guszta! És is akarooook pogácsát!

szepyke írta...

Juhééééééééj, már megérte!:)

Eszter írta...

Nézz be hozzám, szeretnék Neked adni valamit! ;-)

egycsipet írta...

Eszter, Szepy, köszönöm! :)

Eszter, megyek! ;)

Névtelen írta...

Nagyon tetszik az oldalad, ezért az én blogomon találsz egy meglepit, bár látom, már mástól is kaptál :))
fahejaspate.blog.hu

egycsipet írta...

Szia, nagyon szépen köszönöm az elismerést és a meglepit is! :)

Raindrop írta...

Fú, vagy 5 perce itt ülök a blogodon, olyan jó recepteket hoztál! :)

egycsipet írta...

Raindrop, köszi! :))

Névtelen írta...

Margarinnal is készülhet ez a pogácsa?Éva

egycsipet írta...

Szia Éva, még nem próbáltam, de szerintem nyugodtan használhatsz hozzá margarint. Az sem hiszem, hogy gondot okoz, ha a 25 dekás csomagból nem akarod az 5 dekát levagdosni, szerintem elbírja a tészta. :)

Ani írta...

Elszaladtam vele! Zsír jól néz ki!

egycsipet írta...

Tea, köszi! :))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...