2011. március 24., csütörtök

Mákos guba

A mákos guba az egyik első étel, amire emlékszem gyerekkoromból. Anyum csak egyszerűen, a kiflit tejjel meglocsolva, mákkal megszórva tálalta, én egy ismerősöm ajánlása után már egyből ezzel a sült változattal próbálkoztam. Persze nem bántam meg, hogy kipróbáltam: már nem is készíteném máshogy. :))


A tejet és a tejszínt egy evőkanál cukorral megmelegítem. Amíg a tej melegszik, a kiflit 7-8 mm-es karikákra szeletelem, valamint a mákot ledarálom és összekeverem a maradék cukorral.
Vajjal kikent sütőtálban rétegezem az alábbiak szerint: kiflikarikákkal kirakok egy sort, meglocsolom a meleg tejszínes tejjel, megszórom a cukros mákkal, majd újra egy sor kifli, tejes locsolás és mák következik, amíg csak a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére mák kerül, így tolom az előmelegített sütőbe, 170-180 °C-ra. Addig sütöm, míg kellemes illata lesz. :) Nagyobb kockákra szeletelve, porcukorral meghintve tálalom.
Ezt a sült gubát meg lehet bolondítani reszelt almával, lekvárral (...), vagy elkészíthető tojáshabbal a tetején is (erre akár a fagyasztóban elfekvő fehérjekészletből is lehet használni), de én így egyszerűen szeretem a leginkább.


Hozzávalók: 6-8 kiskifli (most 2 db szikkadt Graham nagykifli), 4 dl tej, 2 dl tejszín (30%), 13-15 dkg darált mák, 4-5 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint), vaj a tál kikenéséhez.
Szoktam a tejszín helyett is tejet használni, ilyenkor néhány deka vajat teszek még bele. Ha a folyadék kevésnek bizonyulna, bátran lehet növelni a mennyiségét, hogy a kész guba ne legyen fojtós.

11 megjegyzés :

Anice kötős blogja írta...

Továbbra is csuda szépek a fotóid:)) nagy kedvet csinálnak az általad elkészített ételhez!

Errefelé tojást is habarnak a tejhez, hogy összefogja a tejes masszát, és ezzel egy pudingos állagot érnek el. Volt amikor ugyan elhagytam kényszerből, akkor vaníliás pudinggal dúsítottam.

Életünk és ételeink írta...

Már napok óta jár a fejemben a mákos guba, megcsinálom így, ahogyan Te!

Bianka írta...

Nyammi

Eszter írta...

Mákos gubaaaa! Az egyik kedvenc ételem. Bár én csak és kizárólag hagyományosan szeretem fogyasztani (nem sütve). De azért ezt megkóstolnám, egye fene! ;-)

Ottis írta...

Nagyon jól néz ki!

egycsipet írta...

Anice, köszönöm! :)
Nálunk tojást a máglyarakáshoz tesznek, annak más is az állaga. Régen nem is ettük sűrűn, mert az alapanyagai miatt drágábbnak számított, a guba meg amolyan "szegény" desszert: nem kell semmi hozzá, csak mák, száraz kifli és egy kis tej. :))

Életünk és ételeink, remélem, ízleni fog! :)

Bianka :))

Eszter, aztán majd egyszer te is kipróbálod és nem tudsz leszokni róla. ;D Egyébként én is, én is, szeretem hagyományosan is! Bár amiben mák van, azt én mindent szeretek. :DDD

Ottis, köszi! :)

Juci írta...

Imádom!

Anikó írta...

Na ez sem piskóta, mákosban:-)))))

egycsipet írta...

Juci, üdv a klubban! :))

Anikó, köszönöm! :))

margit2 írta...

Jól néz ki így a mákos guba... :-) ... Jobb, is, ha nem látja a férjem, mert imádja... Én mostanában már mindig a HotPan-ban készítem, abban is nagyon egyszerű. ;)

egycsipet írta...

Margitka, köszönöm! :)
Ha tudnád, milyen régóta szeretnék egy HotPant... :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...