Egy újabb egyszerű étel - amit még a kis-nagylányom szülinapjára készítettem. "Csirkemell-napot" tartottunk: a hús egyik része juhtúróval, egy másik adag pedig egyszerű, vajon megpirított gombával és sajttal volt töltve.
Az egész csirkemelleket feleztem, kifiléztem és lehártyáztam, eközben eltávolítottam a közepén meghúzódó hosszúkás izomcsíkot is (aminek fogalmam sincs, mi a neve, ha egyáltalán van neki). Ezután a hosszabb oldalán bevágtam - mintha két szeletet vágnék belőle, de nem vágtam végig a húst, hanem egyben hagytam, így szétnyitva egy nagy hússzeletet kaptam eredményül. Ezt szükség szerint formáztam, majd alaposan kiklopfoltam.
A juhtúróval töltött változatban nem sóztam belülről, csak megborsoztam, majd egy evőkanálnyi juhtúrót eloszlattam a szelet egyik felén (én szeretem kapros-juhtúróval töltve is). Ezután ráhajtottam a másik felét, hústűvel megtűztem, kívülről finoman megsóztam és hagyományosan paníroztam, végül egy tányéron a fagyasztóba tettem kb. egy órára.
A gombás-sajtos töltelékhez a gombát megtisztítottam, vékonyra szeleteltem, majd vajon megpirítottam. Kevés sóval és őrölt borssal ízesítettem. A kiklopfolt szeleteket enyhén sóztam, erre halmoztam a gombából. Egy nagy csipetnyi reszelt sajtot tettem még rá, végül a fent leírt módon fejeztem be az előkészítést.
Az előkészítésnél leeső darabokat apró kockákra vágtam és durvára tört kukoricapehelybe bundáztam. Tálalás előtt bő, forró olajban kisütöttem a húsokat. Köretként zöldséges rizst, burgonyapürét és salátát kínáltam hozzá.
Hozzávalók 4 személyre: két nagyobb egész csirkemell (vagy 4 fél), só, őrölt bors, a panírozáshoz liszt, tojás és zsemlemorzsa, a sütéshez olaj;
...a juhtúrós töltelékhez: 125-150 g juhtúró, ízlés szerint friss kapor;
...a gombás-sajtos töltelékhez: 6 közepes-nagy csiperke, ízlés szerint reszelt sajt, só, őrölt bors, kevés vaj.

6 megjegyzés :
Egyszerű, de nagyszerű
De nagyon guszta lett,nagyon fincsi lehet!
Majd nézzél be hozzám kérlek:-)
Nagyon guszta,ínycsiklandó...:)
Mind a két féléből kérek! :)
Húúú de guszta! máris éhes lettem::))
Köszönöm szépen lányok! :))
Ditta, voltam, puszi! :)
Megjegyzés küldése