2011. május 16., hétfő

Tavaszi kenyérlángos

Töki pompost készítettem tegnap és mivel a nővéreméket vártuk vacsorára, dupláztam az adagot. Az egyik felét ugyanúgy állítottam össze, ahogy szoktam: (fokhagymás) tejföllel alaposan lekenve, sok pirított baconszalonnával, lilahagymával és egy kevés kolbásszal, a másik felét azonban szezonális zöldségekből készítettem el, bízva a rokoni vonalban, hogy majd "besegít" az eltüntetésében. :)


Pompos egy gyors változatban szerepel már a receptjeim között, így a szokásos feltétet nem részletezem, csak a zöldségesről írok most bővebben. A tészta hozzávalóiból kissé ragacsos, de jól kidolgozott tésztát dagasztottam. Alaposan kiolajozott kelesztőtálban kissé átgyúrtam-átforgattam, hogy az olaj mindenhol jól bevonja, majd lefedve duplájára kelesztettem. Amikor megkelt, enyhén lisztezett deszkán tepsiméretűre nyújtottam, majd sütőpapíros tepsibe helyezve hagytam kelni, amíg a sütő előmelegedett (190 °C).
Közben előkészítettem a feltéteket: a tejfölt kikevertem egy kevés sóval és reszelt fokhagymával, a spárgát kissé előfőztem, majd 2-3 darabra vágtam, a spenótot szalonnazsíron (nekem ez a másik változat előkészítésekor maradt vissza, helyette tökéletesen megfelel egy kevés olaj is) néhány pillanat alatt megfonnyasztottam, az újhagymát és a paradicsomot felkarikáztam, a gombát szeleteltem. A tésztát elősütöttem, majd bőven meglocsoltam a fokhagymás tejföllel és ráhalmoztam a zöldségeket. A tetejére néhány baconszeletet tettem és fetasajtot morzsoltam, végül még egy kevés fokhagymapelyhet is őröltem rá, majd sütőbe tolva pirulásig sütöttem. Meglepően finom lett, a nővérem (is) hadilábon áll a spenóttal, de szerinte (is) még finomabb volt, mint a hagyományos pompos. :))


Hozzávalók (egy adaghoz/egy tepsihez)...
...a tésztához:
45 dkg kenyérliszt (BL80), 20 dkg főtt, tört és kihűtött burgonya, 1 dkg só, kb. 2 dl víz, 1,7-1,8 dkg élesztő, 1 csapott teáskanál cukor, olaj a kelesztőtálhoz;
...a feltéthez: 20-25 dkg tejföl, 2-3 gerezd fokhagyma, kevés só, 10-12 szál spárga előfőzve, egy maroknyi spenótlevél, 2 szál újhagyma, 1-2 gomba, 1-2 paradicsom, néhány szelet bacon, 10-15 dkg feta.

14 megjegyzés :

Nelli írta...

Jaj de nagyon szeretem az otthon készített változatot.Szerintem sokkal jobb, mint amit a vásárokban lehet venni.

Beastie írta...

BAH! csak ennyit mondhatok! Építsetek egy kemencét ! :)

Ditta tortái írta...

Nagyon szeretjük mi is,nagyon guszta lett,került rá sok finomság!:-)

Eszter írta...

Juuu! Annyira, de annyira szeretem. Házilag készített változatot még nem ettem, csak a különböző rendezvényeken készült kenyérlángost. Most, a borfesztiválon is árulnak sok helyen, nagyon jó illattal keringő, fával tüzelt kemencében sütik. hmmm... De megyek és megkóstolom Nálad ezt!

Bianka írta...

Mesés, remekül néz ki

Emoke írta...

Nagyon szeretem!!:)

Kati írta...

Nagyon guszta mindkettő.

Réka írta...

Megsütöttem a gyors változatot, kisebb változtatásokkal (a fele sonkás a fele vega lett) és mennyei!!! Hagymát legközelebb bártabban adagolok, mert nagyon jó ízt adott neki. Örök hála a receptért :)

egycsipet írta...

Nelli, köszönöm! Én is így gondolom. :))

Beastie, inkább nem mondom, mit tenne a párom, ha ezt most felvetném neki. :D Jó lenne, jó lenne, sajnos csak lenne. :)

Ditta, köszi! :))

Eszter, szerintem próbáld ki! ;)

Bianka, Emőke, Kati, köszönöm szépen! :)

Réka, nagyon örülök, hogy ízlett, köszi, hogy megírtad! Igen, a hagyma mehet rá, bőőőven, főleg ha szeretitek. Nekem a lányok letolják a szeletekről, így az egyik részét mindig ~mentesre készítem. :))

Eszter írta...

Kipróbálom, de előbb Bestie javaslatára építek egy kemencét. ;-)
Mondjuk az erkélyre, a koktélparadicsom palántám mellé, hm?

egycsipet írta...

:)))))))))) Már nagyon helyes elektromos pizzasütő kemencéket lehet kapni, az befér a palánta mellé. A fatüzelés illatát pedig begyújtott fűrészporral is imitálhatod. Mondjuk ezután már nem fér el két szék a teraszon, tehát muszáj lesz a konyhában ennetek, de "Az érzés", hát az meglesz! ;D

Eszter írta...

Egye fene. Vagy betüzelek a pizzasütő alá. :-)
Csak összejön ez a kemece feeling! :-)))

margit2 írta...

Milyen guszta! ... Hú de régen is csináltam.... :-)

egycsipet írta...

Eszter, ez sem rossz gondolat! ;))

Margit, köszönöm szépen! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...