2011. október 5., szerda

Gombafasírt

Korábban többször is írtam, hogy a szűk rokonságban inkább a hagyományosabb fogások jönnek be, így a vendégváró ételeket nem nagyon tudom cifrázni. Ráadásul ki ezt, ki azt szeret, nehéz megtalálni, amit mindenki szívesen eszik. Azért persze próbálkozni lehet, így a férjem idei szülinapi partiján a hagyományos, sertéshúsból készült fasírt mellett falafel, sajtos puffancs és gombafasírt is készült.
Egyik húsmentes gombócot sem készítettem még korábban, így jöhetett a net: a gombafasírtot pl. Szamóca és Jókaja receptjeiből fabrikáltam, ezúton köszönöm nekik! :)


Így készült: a vöröshagymát és a gombát megtisztítottam, apróra kockáztam. Kevés olajon megfonnyasztottam a hagymát, majd hozzáadtam a gombát és kevergetve megpároltam-pirítottam. A főzés vége felé sóztam, borsoztam és egy botmixerrel többé-kevésbé pépesítettem (kissé darabosra hagytam). Ezután hozzáadtam a zabpelyhet, a tojásokat, pici köményt és annyi apróra kockázott, szikkadt zsemlét, amivel formázható masszát kaptam. Alaposan összekevertem, majd kb. fél óráig állni hagytam, ezután gombócokat formáltam belőle, amiket bő, forró olajban sütöttem meg.
Finom lett, biztosan készül még nálunk...ha nem is vendégeknek. :P :D


Hozzávalók kb. 15 db fasírthoz: 1 közepes fej vöröshagyma, 50 dkg csiperke, 1-2 evőkanál olaj, 5-7 dkg zabpehely, 2 tojás, 0,5-1 zsemle (vagy amennyit felvesz), só, bors, őrölt kömény (illetve más, tetszőleges fűszerek), olaj a sütéshez.

15 megjegyzés :

Nelli írta...

Ezt az én Bazsim nagyon szereti, én eddig zabpelyhet nem tettem bele, de megpróbálom így is.Köszi a recit!:-)

Éva írta...

Nagyon guszta! Semmi nem különbözteti meg így látványra a rendes hússal készűlt fasírttól. Biztosan nagyon finom volt!:)

Bianka írta...

Tegnap gombás napom volt, de ma is el tunám képzelni

trollanyu írta...

Ha én vendég lennék, nekem nyugodtan készíthetnél jó sokat:) Szerintem biztos nagyon finom lehet.

Kati írta...

Én is kérek, gomba jöhet minden formában, mennyiségben.

Kreatív konyha írta...

Jól hangzik a gombafasírt, még soha nem ettem ilyet. És szépek is....

Juci írta...

Isteni finomság. Én is a gombát, csak vágom. Tudom nem lesznek száp gömböcskék, de én úgy szeretem, hogy érezzem, mit eszek.

Petra írta...

Szuper! Ha jól meglököd elgurul idáig? ;)))

egycsipet írta...

Nelli, remélem ízlik majd így is! Nekem tetszett, ha nézted Jókaja receptjét, ő csak pelyhet tesz bele, úgy is fincsi lehet. :)

Éva, gombakedvelőknek szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni, nekünk nagyon ízlett! :)

Bianka, én is! :D

Trollanyu, Kati, Kreatív konyha: köszönöm nektek is! :)

Juci, én elsőre próbáltam megtalálni az arany középutat és csak félig pépesíteni: így volt mit harapni és gömböcske is lett. :) Szerintem ki fogom próbálni mixelés nélkül is, köszi! :))

Petra, tuti! Majd kerítek egy kerekebb darabot! :)

Elisabeth írta...

Valami fantasztikus gomba fasirt. Én imádok mindenféle gombát, éppen azon studérozok mit is csináljak a Portabello nagy gombákkal. Sajnálnám összevágni apróra, de legközelebb kipróbálom a receptedet a fehér kis gombákkal.

Köszönöm a követést, én is vissza követtelek téged. Nagyon tetszik a blogod...igazán szép!

egycsipet írta...

Elisabeth, én köszönöm! :)

Vicuska írta...

Finom!!!

Nelli írta...

Csipet!Nem néztem még az Ő recijét de megyek megnézem, köszi.:-)

sedith írta...

Na jó, akkor én megyek vendégnek... :):):) És különben is, éppen most áll félre a hasam tőle!:D:D:D Köszi az ötletet!:)
Puszi

egycsipet írta...

Edith, várlak! ;))))
Szivi. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...