Úgy tűnik, a csokis és vaníliás torta minden gyerek életében eljön, de az én lánykáiméban már biztos. Úgy két éve a nagyobbik, most a kisebb kérte nagyon hasonló paraméterekkel a szülinapi tortáját, a mostani instrukciók valahogy így hangzottak: legyen benne csokikrém, rajta vaníliakrém és olyan eper, amit Apa szed kint a kertben. Hááát, ez utóbbi igen izgalmasan hangzik így december közepén :D, ráadásul kisebbem nem is szereti az epret :O, de még jó, hogy amikor Apa az epret szedte, akkor annyit szedett, hogy a fagyasztóba is jutott belőle, így azért csak összejött. ;)
Persze végül a drága gyermek kiturkálta az epreket, de szerencsére előrelátóan málnával turbóztam a legfelső réteget. :)) És igen, ez volt az a torta, ami fotók hiányában nem került be a gyűjteménybe, de a 2. változat már ideért. A fotókat továbbra is hagyjuk... A zselé most nem eper-málna, hanem szeder alapban málna-áfonya lett, de ez már aztán tényleg ízlés dolga.
A csoki a tésztába került, ehhez az Elisabethnél látott nagyon guszta brownie receptet használtam, kissé módosítva. Elisabeth, köszönöm a receptet! :)
A brownie-hoz a sütőt előmelegítettem 170 °C-ra. A vajat a csokival együtt megolvasztottam, a tojásokat a cukorral kihabosítottam (géppel, 2-3 perc alatt, fehérre), majd beledolgoztam az olvasztott csokit is. Ezután belekevertem a vanília eszenciát és a lisztet, a legvégén pedig beleforgattam a darabokra vágott csokoládét. 26-os tortaformában sütöttem meg (a forma aljába egy darab sütőpapírt vágtam), 25-30 perc alatt (amíg a formát megmozgatva a tészta közepét nem éreztem lágynak). Hagytam kihűlni, majd a formából kivágva tortatányérra borítottam és a sütőpapírt lehúztam róla. Szorosan tortakeretet igazítottam köré (a kapcsos formát is vissza lehet csatolni rá).
A krémhez a tej 2/3-át a felhasított vaníliarúddal együtt felforraltam. A tojásokat kikevertem a cukorral és a lisztekkel, majd a tejet visszahűtöttem a maradék hideg tejjel és - a vaníliahüvelyt kihalászva - belecsorgattam a tojásos keveréket. Besűrítettem és még forrón a brownie-ra simítottam, majd hűtőbe téve hagytam kihűlni.
A zseléhez a szedret a vízzel és a cukorral megfőztem, átpasszíroztam. A tűzre visszatéve a vízben duzzasztott zselatint elkevertem benne, majd beleraktam az áfonyát és a málnát, ezután már csak addig főztem, amíg éppen forrni kezdett. Kicsit hagytam hűlni, majd a vaníliakrémre csorgattam a zselatinos gyümölcsöt és hagytam a hűtőszekrényben teljesen megdermedni. A formából kivágva tálaltam.
Hozzávalók...
...a brownie-hoz: 150-160 g vaj, 110 g csokoládé (70%), 4 egész tojás, 280 g cukor, 2 teáskanál vaníliakivonat, 80 g liszt, 100 g darabokra vágott étcsokoládé (70%) vagy csokicsepp;
...a vaníliakrémhez: 6 dl tej, 1 rúd vanília, 3 egész tojás, 10 dkg cukor, 3 csapott evőkanál étkezési keményítő és 1 csapott evőkanál finomliszt;
...a gyümölcszseléhez: 10-12 g zselatin 50 ml vízben duzzasztva, 250 g (mirelit) szeder, 1 dl víz, 5 evőkanál cukor, 200-250 g (mirelit) málna és áfonya vegyesen (vagy összesen 450-500 g tetszőleges fagyasztott gyümölcs, pl. eper és málna vegyesen, vagy csak áfonya, szeder, akármi...).

14 megjegyzés :
Jó ízlésük van a lányaidnak:) A sok gyümölccsel nagyon jól néz ki, az ilyen tortákat szeretem én is:)
Azért ez is van olyan, mint a melegszendvics.)) Nagyon jó érzés ránézni, pláne ezekben a gombrepülős, zabálós időszakokban. Olyan kellemesen édes-csokis-savanykás. Szerintem kifejezetten jó karácsonyi zsírkacsa és egyéb kalóriabombák után egy kis frissítőnek!))
A gyermekeknek kitűnő az ízlésük :-))) És roppant ügyes kezű alkotó Anyukájuk van :-)))
Csodás a torta, csodás!
Eszméletlen szép sütiket sütsz, csak ámulok és bámulok.Karácsonyra ki is szeretnék próbálni közülük párat.
Gyönyörűséges! Nagyon tetszik a recepted! Jó ízlése van a leányzónak. :)
Ez egy igazi finomság lehet :)
Istenem, milyen gyönyörű és milyen finom! Nagyon jó ízlése van a lánykáidnak!
Finom lehet együtt a krém és a zselés réteg és mindez brownie alapon.:)
Ezt én is nagyon-nagyon szívesen elfogadnám, hasonló "extra" kérésekkel! ;-)
jééééézusom, de guszta!!!!
és ez is csodás.mind csodás, no!
Lányok,
lánykáim nevében is nagyon szépen köszönöm mindenkinek! :))
Már éppen akartam szólni, hogy én is szeretnék friss epret a kertből...:))
Egyébként én is fagyasztottam le egy adagnyit gyümikből, de még várok januárig és majd akkor kapom elő a fagyóból, amikor már nagyon vágyom egy jó kis eperre, vagy szederre...addig még kerülgetem őket egy picit...:)
A torta csodás...mint mindig!
Köszönöm! :)
Hűű, milyen jó is január-februárban egy kis nyári íz - remélem, nekem is marad még addig egy pici. :O Bár ahogy a fogyasztásunkat nézem... :D
Megjegyzés küldése