2011. december 6., kedd

M&M: molnárka és mogyorókrémes kifli

Az előző bejegyzésemben már beharangoztam várható eltűnésemet, de azt nem gondoltam, hogy egyből ilyen jól sikerül demonstrálnom is. :P Mentségemre szóljon, hogy először elkapott valami nyavalya, aztán közbejött néhány program...na meg hát a lustaság is nagy úr, mint tudjuk. :) A programok közül kiemelném, hogy összefutottam Segítsütis nyertesemmel, Veroccsal, aki zavarba ejtő módon elhalmozott egy csomó ajándékkal, amiket ezúton is nagyon-nagyon köszönök! Örülök, hogy összejött a találkozó és megismerhettelek! :) :*
Amit most mutatok nektek, nem egy bonyolult recept. Valamikor még az ősz folyamán eszembe jutott gimis éveim egyik nagy kedvence, a molnárka. Nem tudom, ismeritek-e ezt a péksüteményt, illetve ki hogyan ismeri, nálunk a suli melletti pékségben igencsak ugyanolyanra készítették, mint a jó öreg hamburgerbuci, csak kisebbre és kissé hosszúkásra formázták. Kicsit Grahamre hangolva elkészült hát, az utóbbi időben többször is, megunhatatlanul.


A tésztája egyszerű kelt tészta, melynek hozzávalóit kenyérsütőgéppel dagasztatom és kelesztetem. Természetesen hagyományos módszerrel is elkészíthető. ;) A megkelt tésztát két gombócba szedem, kissé pihenni hagyom. Gombóconként 8 db péksüteményt szoktam készíteni, a gyerkőcök miatt ez a méret vált be, de természetesen formázható nagyobbra is.


A kiflikhez a gombócot kerekre kinyújtom és 8 cikkelyre vágom. A szélesebb végébe egy jó kanálnyi mogyorókrémet teszek, ezután kiflivé formázom. A molnárkához 8 kisebb gombócba szedem a tésztát és ezután ezeket hosszúkás, ovális formává nyújtom, majd feltekerem. Sütőpapíros tepsiben, letakarva hagyom kelni, amíg a sütő előmelegszik, ezután tojássárgával (vagy tejjel elkevert sárgájával) megkenem, és 180 °C-on kisütöm őket. Frissen, még langyosan a legfinomabb. :)


Hozzávalók 16 db-hoz:
1 pohár natúr joghurt (175 g), kb. 1 dl tej (ha kisebb a joghurt, akkor kicsit több), 0,3 dl olaj, 1 tojás, 4 dkg (nád)cukor, 1 teáskanál só, 40 dkg finomliszt, 10 dkg Graham liszt, 2,5 dkg élesztő, továbbá a töltéshez mogyorókrém (vagy ízlés szerint, akár lekvár is), a tetejére egy tojás sárgája és esetleg díszítésként jégcukor.

8 megjegyzés :

Éva írta...

Nagyon guszta ! Ezt az elnevezést hogy molnárka ismerem csak abba nem volt töltelék! Szerintem ha kipróbálom lekvárral fogom csinálni.Mindíg zavarban vagyok mikor írjátok a nádcukrot és a graham lisztet , ilyenem nekem nincs. Akkor sima cukor és a grahamnak megfelelő sima liszttel helyettesíthetem?

babette írta...

Jaj de szép!!! Imádom a kéket, meg a kockásat, meg a mogyorósat, meg a krémeset....:)))

Kati írta...

Még sosem ettem molnárkát, legalábbis tudtommal nem, de most nagyon megkívántattad, és milyen hangulatosan tálaltad.

Petra írta...

Vittem. :))))

Hankka írta...

A molnárkát is nagyon szeretem, de ez a mogyorókrémes változat... hm, nagyon jó lehet, meglepem vele a gyerekeket! :)

trollanyu írta...

Egyszer már próbáltam molnárkát sütni Limara receptje alapján, de ki fogom próbálni ezt is. A mogyorókrémeseknek nagysikere lenne a gyerekeimnél:)

Névtelen írta...

Nővérkém, be kell valljak valamit :)) kint a kenyerek között volt ám választék - kicsit nagyobb, mint itthon, zavarban is voltam rendesen, jóó pár percig álltam, nézegettem, válogattam...annyit emlegetted már azt a bizonyos Grahamet, hogy gondoltam tegye már tiszteletét nálam is, itt a remek alkalom, hát kipróbáltam...és lássanak csodát, izlett :DDD mea culpa, bár ennek ellenére sem tudom elképzelni a kapusznyíkát ebből a lisztből :PP pusszantás

egycsipet írta...

Éva, köszönöm! :)
A molnárkában valóban nincs töltelék, csak a kiflikben - a két péksütit ugyanabból a tésztából szoktam készíteni: a felét töltetlenül (molnárkának), a másik felét töltve. Így mindenki talál magának megfelelőt a családban. :) Lekvárral is finom, sőt én szoktam kandírozott naranccsal turbózni a mogyorókrémet, úgy is nagyon jó.
A Graham lisztet és a cukrot természetesen helyettesítheted.

Babette, köszi! :)))))

Kati, köszi! A molnárka olyan, mint a házi hamburgerbuci, csak kisebb és nem zsemlének van formázva, így kisebb gyerkőcöknek még praktikusabb is. Úgyhogy ha azt szereted, ezt is szeretnéd. :)

Petra, örülök neki! :)))

Hankka, remélem ízleni fog nekik! :))

Trollanyu, nálunk nem csak a gyerekeknél volt sikere, apumnak küldtem a múltkor belőle és azt mondta, hogy ilyet nyugodtan küldhetek máskor is. :D

Húúúgi, majd sütök neked és akkor lesz elképzelésed... ;)

Köszönöm lányok! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...