2012. január 11., szerda

Gyömbér és narancshéj szirupban

Ez egy igazán remek kis sütihozzávaló, az adventi zabpehelykekszem is ezzel készül és lesz igazán finom. A recept eredetijét Maxnál találtam, köszönöm! :)


Általában a jól bevált ahogy esik úgy puffan módszer szerint készítem, és mindig finom lesz, szóval nem muszáj dekázgatni.
Veszek egy nagyobb darabka gyömbért, meghámozom, vékonyra (1-2 mm) felszeletelem és így mérem meg a súlyát. Kb. 5 dekánként veszek hozzá egy közepes-nagy narancsot, amit vékonyan meghámozok (a szivacsos fehér rész nem igazán kell hozzá) és ezután felcsíkozok. A narancsot félbevágom, levét egy edénybe facsarom, beleteszem a gyömbért és a narancshéjat, hozzákaparom egy vaníliarúd magjait, majd annyi vízzel egészítem ki, ami éppen ellepi a gyömbérdarabokat. Felforralom, hozzáadom a gyömbér súlyával megegyező cukormennyiséget és addig főzöm, amíg ragacsos, sűrű szirup vonja be a gyömbért.
Üvegbe teszem és kihűtés után hűtőben tárolom. Mivel én nagyon sűrűre főzöm a szirupot, azzal együtt használom fel - ha valakinek hígabbra sikerül, akkor le lehet csepegtetni felhasználás előtt.


Belekerült (most): 12 dkg tisztított gyömbér, 2 közepes-nagyobb narancs, 1 vaníliarúd magjai, 12 dkg cukor, kevés víz.

16 megjegyzés :

Ani írta...

Anyukám ez KIRÁLYI! Loptam!))

Vicuska írta...

Remek ötlet, gyömbérrel!

Unknown írta...

De jó :)Már több recepthez is láttam hozzávalóként szirupos gyömbért. Ezt biztos kipróbálom :)

Éva írta...

Elképzelem hogy mennyire finom illata lehet! Milyen jó lehet süteményekbe!

Petra írta...

Jöttem a receptért is! De szép a fotód. :)

Kati írta...

De szép napfény színe van:)

kolozsgabi írta...

De guszta, én még ilyet nem csináltam, de kipróbálom! Mibe lehet még használni??

egycsipet írta...

Köszönöm szépen lányok! :))

kolozsgabi, én zömmel kekszhez használom, de próbáltam már kalácstésztában, és mogyorókrémbe keverve töltelékként is - ezekben is finom volt.

zazálea írta...

ki KELL próbálni :)

babette írta...

Igazi csemege! A gyömbértől csíp? Mert a kandírozott gyömbér az kifejezetten csípős.

Elena írta...

Hát ez szupi!!!!! Mentem is...:)))

egycsipet írta...

Köszi lányok! :)

babette, igen csíp, de szerintem a kellemes határon belül van, kevésbé "vad", mint a kandírozott gyömbér, és a narancshéj is finomít az ízén. Én éppen (megint :/) náthás vagyok, azt hiszem, használok belőle állapotjavításra, kifejezetten jól esik. ;D

Elisabeth írta...

Hat ez valami fantasztikus, es gyonyru szine van! Sokkal finomabb hazilag keszitve, mint venni keszen. Sutesben nagyon finom. A narancs meg kulonleges es csodas izt ad hozza!

Koszonom a kedves szavaidat a blogomon:DDD

egycsipet írta...

Elisabeth, én köszönöm! :)

Viki írta...

Nagyon szuper !!! Ezt megcsinálom. Már előre érzem, hogy nagyon fog ízleni :)

Melinda írta...

Régen jártam feléd - és minden gasztroblog felé - de úgy látom van mit bepótolnom. Nagyon-nagyon tetszik, mentettem a receptet. Épp nemrég Opera tortát sütöttem, abban is van egy kávészirupos réteg, ezt is kipróbálom egy citrusos tortában.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...