A kertünkben lakó egyetlen ribizlibokrunk szerencsére nem csak bőtermő, de évről-évre többet terem. Így tavaly rengeteg ribizlizselét készítettem belőle, amit pedig nem fogyasztottunk el, az a fagyasztóba került. Tél végén-tavasz elején szoktam a fejemhez kapni és elkezdeni kiüríteni a frigót, mielőtt érni kezd az új termés, de a nagy doboz, levesnek csomagolt ribizlik lassan fogynak. Ezért is örültem meg, mikor a minap Vicuskánál jártam, ő hívta fel a figyelmemet erre a süteményre. Hát mit mondjak, naggggyon eteti magát! Az édes-savanykás ízek kedvelőinek bátran ajánlom, a diétázóknak már kevésbé, mert szinte (és nem csak szinte) abbahagyhatatlan. :) Vicuska, köszönöm! :) :*
Az eredeti recepten csak kicsit változtattam. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját a cukrokkal és a tejjel alaposan kikevertem, majd a puha vajjal és liszttel összedolgoztam. Nekem lágy lett a tészta, így hűtőbe tettem úgy fél órára, majd alaposan lisztezett deszkán nyújtottam a tepsi méretére. 190 °C-ra melegített sütőbe toltam és bő negyed órán keresztül sütöttem, míg szépen színesedni kezdett a tészta felszíne.
Amíg a tészta sült, a fehérjéket egy pici sóval keményre vertem. Hozzáadtam a cukrokat és ezután már gőz felett vertem tovább, míg a cukros hab kemény lett és szépen kifényesedett.
A sütőt mérsékeltem 110 °C-ra. A forró tésztát megkentem ribizlizselével, ráterítettem a kiolvadt és lecsepegtetett ribizlit*, végül a habbal fedtem be. Visszatettem a sütőbe és addig szárítottam, míg a hab felszíne kemény és roppanós lett, de alatta finoman krémes maradt (nagyjából 30-40 perc volt). Nem bírtam kivárni, hogy teljesen kihűljön...aztán pedig nem bírtam abbahagyni az evését, de ez már nem tartozik ide. ;D
Hozzávalók (38x25 cm tepsihez)...
...a tésztához: 5 tojás sárgája, 13 dkg barna nádcukor, 5 dkg házi vaníliás cukor, 30 ml/g tej, 25 dkg puha vaj, 35 dkg liszt;
...a töltelékhez: 3-4 nagy evőkanál ribizlizselé (egy 3 dl-es üveg fele), 70 dkg (mirelit) ribizli (*fontos, hogy rendesen le legyen csepegtetve, különben folyni fog a töltelék, mint nekem :D);
...a habhoz: 5 tojás fehérje, pici só, 25 dkg kristálycukor, 5 dkg házi vaníliás cukor.

10 megjegyzés :
Oh, ez kínzás kategória. Imádnám :)
Hát ez tényleg eteti magát, gyümölcs, tojáshab, hm... Isteni finom lehet:)
Nem tudom hogy Neked mondtam-e már hogy imádom a ribizlit?:-)
Nagyon guszta a süteményed, de nagyon szívesen elfogadnék most egy szeletkét! Nekem eltéve nincs, így a piacon mikor már olcsóbb lesz veszek ribizlit és kifogom próbálni. Nincs túl sok ribizlis receptem sajna!:(
Hajaj! Királyságos! megőrülök mostanában a savanykás gyümölcsös cuccokért. A cobblert 2 hetente sütöm, de ez istenien hangzik. Egyébként rákóczi túrós imádók vagyunk, szerinted egy kis túrós részt még elbírna?
Ezek a képek...! Szerintem én sem állnék meg egynél! Ha már a sütit nem vihetem, viszem a receptet! :)
Ez tényleg nagyon jól néz ki! Nekem is még egy csomó gyümölcs van a fagyasztómban, el kéne használnom végre. :)
A receptet elmentem, csak a sok cukor riaszt el egy kicsit... Bár a tésztában lévőt ki tudnám cserélni nyírfacukorra. Azt viszont nem tudom,hogy a habot fel tudom-e vele verni ilyen keményre, még nem próbáltam, de remélhetőleg igen...
Köszi lányok, Vicuskáé az igazi érdem! :)
Éva, én sem bővelkedem ribizlis receptekben, ezért is örültem meg ennek nagyon - és hát mondanom sem kell, hogy nagyon finom, nem egyszer fogom még sütni. :)
Babette, miért ne, egy próbát megér?! ;) Nekem személy szerint nem hiányzott belőle semmi, de a ribizli szereti a túrót és a túró is a ribizlit, úgyhogy baj nem nagyon lehet belőle. :)
Szemi, ha nincs egészségügyi probléma a háttérben, akkor szerintem nem feltétlenül kell mindig az abszolút egészségességre törekedni. A ribizli mellé kell az édes hab, különben elveszne a harmóniája és savanyúság lenne az édességből. ;) Egyébként én nagyjából 30-35 szeletet vágtam ebből az adagból, mértéket tartva így már nem is olyan sok az egy szeletre jutó cukor mennyisége.
Köszönöm szépen lányok! :)
Nekem már nem is jutott? Brühümm!
Pedig én is szeretem ...
Gyönyörű lett a ribizlis sütemény!!!! Nekem pont az édes-savanyú kombináció tetszik benne, mindenképpen kell bele ez a cukor mennyiség. Ó, a szívem, belesajdult a látványba- mikor lesz már ribizli a piacon!!!! Képes lennék fél tepsinyit egyszerre megenni :D
Juci :)))
Vicuska, köszönöm, és persze a receptet is! :)
:D Ebéd után megettem 4 szeletet belőle, totál eltelítődtem, de azért kicsit később újra eszembe jutott, hogy ismét enni kellene belőle, és persze ettem. :DD Hiába volt a gyomrom full tele, a süti akkor is értem kiabált. :DDD
Megjegyzés küldése