A tegnapi csokoládé likőr mellett ez is egy gyorsan elkészülő itallehetőség az ünnepre. Persze, mint minden likőrnek, ennek sem árt néhány napot hagyni, hogy összeérjenek az ízei, de ezzel együtt is van még esély elkészíteni a locsolók (és locsoltak) kedvéért. A tojáslikőr nekem személy szerint nem annyira barátom, de itt is érvényes a többnyire helytálló megállapítás: a házi változat finomabb, mint a boltiak. Érdemes hát megpróbálkozni vele - de csak óvatosan, mert a végén még rákap az ember. :)
A tejet a tejszín felével és a felhasított vaníliarúddal, valamint 10 dkg cukorral tűzre teszem melegedni. A tojások sárgáját kikeverem a maradék nádcukorral és a tejszín másik felével. Amikor a vaníliás tej felforr, 1-2 merőkanálnyit a tojásos cukorhoz szedek belőle (keverni, keverni, keverni), majd ezt az elegyet visszacsorgatom a maradék forró tejbe. Folyamatos kevergetés mellett, lassú tűzön besűrítem.
A tűzről levéve, időnként átkeverve hagyom kihűlni az alapot, végül az alkohollal elegyítem. Az italt sűrű szűrőn át üvegbe töltöm, hűtőszekrényben tárolom. Tálalás előtt kicsit felrázom és csak ezután töltöm poharakba.
Hozzávalók 6-7 dl-hez: 2 dl zsíros tej (3,5%), 2 dl tejszín (30%), 1 vaníliarúd, 13-14 dkg barna nádcukor, 4 tojássárgája (ha lehet házi, szép sárga), 2 dl vodka, 0,5 dl fehér rum (vagy összesen 2-2,5 dl vodka - ízlés szerint).
Hopsz, ugye nem felejtettétek el, hogy szerdán Kifőztük az újságárusoknál?! Talán még emlékeztek rá, 2010-ben húsvét előtt debütált az első szám és most, két évvel később már nyomtatásban is megjelennek a csapat húsvéti receptjei a Népszabadság mellékleteként! :) Az áprilisi számban is nyerő a csoki-tojás likőrduó, szerdán azokat a recepteket sem lesz késő még kipróbálni! ;)

11 megjegyzés :
Tetszik a tojáslikőröd, el is készítem húsvétra! A Kifőztük áprilisi számával pedig meglepem anyukámat, biztosan örülni fog neki! :)
Most egészen zavarba hoztál. Nem tudom eldönteni a két likör közül melyket készítsem el, mert mindkettő receptje nanyon tetszik.
Meglepem a locsólóimat, mert az én legényeim sajnos nem isznak alkoholt.
Hankka, köszönöm, remélem ízlik majd! :)
Juci, mindkettőt! Gyorsak és egyszerűek is! Azt meg sohase sajnáld, hogy a te legényeid nem isznak. ;)
Köszönöm!
De szép fotók:) Nálatok már virágoznak a fák? Nálunk még rügy sincs:)
Nagyon fincsi lehet:) Az enyém a hétvégén krémmé változott pedig likőrnek kellett volna legyen. De így is finom volt. Lehet hogy ezt is kipróbálom :)
Kati igen, a gyümölcsfák is és sajnos rossz időt ígértek a hétvégére, remélhetőleg, nem fagy le minden. :(
Köszi, örülök, hogy tetszenek. :)
Vikvi :D, én a csokilikőrrel jártam régebben így, de mára már folyik. :)
Legközelebb majd jobban sikerül, egyébként legfeljebb kanállal kínálod. ;)))
Én is nagyon szeretem a tojáslikőrt. Nem is olyan régen kaptam a férjemtől! ... Talán egyszer meg is csinálom. :-)
Szép húsvétot kívánok Nektek és sok locsolót, ha szeretitek! ... Gondolom készültek piros tojások! :-)
Ez nagyon isteni, de én nem inni jöttem, hanem további Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánni ! :)
Margitka, Viki, köszönöm nektek! :)
Elkészült, tényleg nagyon finom, ízlett az egész családnak! (Persze a gyerekek kivételével!) :)
Hankka, nagyon örülök és köszönöm, hogy megírtad! :)
Megjegyzés küldése