2012. május 20., vasárnap

Bodzalikőr - bodzavirágból

Hát ez...hűdefinom! :)
Gondoltam hozom, amíg még tart a bodzavirág szezonja, hogy időben elkészíthesse, aki kedvet kap hozzá - a bodzavirágot kedvelőknek mondhatnám, kötelező darab.


Egyszerű ital: szükség van hozzá bodzavirágra, vodkára és cukorra. Először az első kettőre.
A bodzavirágokat olyan helyről érdemes szedni, ami nem forgalmas út vagy épp vasút mentén van. A kies, emberek által kevésbé járt helyeken kevesebb szennyeződés kerül a virágokra és így szedés után nem szükséges megmosni őket. Mert nem nagyon kellene...


A mosatlan, de lehetőségekhez mérten minden mikroméretű bogártól megfosztott bodzavirágok virágait lecsipkedem a szárról. Ez a leggyorsabban úgy megy, ha egy konyhai ollót is bevet az ember. A virágok vékonyabb kis szárai maradhatnak, de a vastagabbaktól ajánlott megszabadulni. A műveletet érdemes egy befőttesüveg felett végezni, ekkor a lehulló virágpor zöme nem vész kárba, hanem az üvegben köt ki. Annyi virágra van szükség, amennyivel az üveg tele lesz (nem lazán, de nem is kell megtömni) - legyen az 400, 700, 2000 vagy akár 4000 ml-es. ;) Ezután az üveget peremig öntöm vodkával, majd mehet sötét, hűvös helyre (kamra vagy hűtő) érlelődni. Legalább 7-10 napot töltsön az alkoholban a virág.


Az előérlelési idő után leszűröm a virágtól a vodkát. Elsőként sűrű szöveten keresztül, amivel eltávolítom a virágokat - a virágokat alaposan kinyomkodom és 1-2 dl vodka további hozzáadásával kissé át is "öblítem". Ezután egy újabb körben megszűröm a virágportól, esetleges apróbb szennyeződésektől - ezt kávéfilteren keresztül a legcélszerűbb elvégezni (erre azért van szükség, hogy ne legyen üledékes, zavaros az ital).


A kiszemelt likőrös üvegbe, amiben tartani szeretném az italt, belemérem a szükséges cukormennyiséget és aztán felöntöm a bodzás vodkával. Ezután időnként megforgatom/felrázom az üveget, míg a cukor feloldódik, és már kész is. Behűtve azonnal fogyasztható, de ha hagyunk időt az utóérésre (akarom mondani: ha nem isszuk meg idő előtt :D), nem bánjuk meg! ;)
Virágos íze, zamata és kis cukortartalma miatt könnyű likőrnek ígérkezik és itatja magát, de senki ne mondja, hogy nem szóltam: figyelem! Üt! :)


Hozzávalók kb. 1 l likőrhöz: bodzavirág (mérettől függően 15-25 virág), 0,9-1 l vodka, továbbá 15 dkg cukor (kb. 3 dl bodzás vodkához szükséges 5 dkg - édesszájúaknak némileg több).
Eredeti recept innen
Frissítés: a likőr annyira bejött, hogy készült egy hosszabb érlelésű, "kicsit más" bodzaviráglikőr is, a receptjét itt találjátok a blogon. Utóbbiból mentettem karácsonyra - akkor is elképesztően finom volt! :)))

9 megjegyzés :

Hankka írta...

Ez annyira jól hangzik, megyek bodzavirágot szedni! :)

Kati írta...

De szép:) Ilyen nekem is kell:) Most kezdenek nyílni a bodzavirágok:)

Mézeskalács írta...

Hát most teljesen lenyűgöztél! Annyira kézenfekvő ez a likőr, mégsem jutott volna soha eszembe, pedig már bodzavirág ecetet is készítettem! Nagyon köszönöm Neked ezt a receptet, ha megengeded kikölcsönözném!:)

egycsipet írta...

Köszi lányok, örülök, hogy tetszik. Nekem nagyon ízlik, bár én eleve szeretem a bodzavirágot - a hétvégén üvegbe is raktam egy újabb adagot belőle, bár annak kísérletképpen módosítottam a receptjén. Szerintem jó lesz az is. :DDD

Mézeskalács, szerintem is kézenfekvő és mégis nehéz volt rá olyan receptet találni, ami "vállalható" volt. Remélem, beválik neked is, ha elkészíted! :)

Zsóka írta...

Köszönöm szépen a gyors receptet,most indít a bodza,okvetlen kipróbálom!

Mézeskalács írta...

Azt kell mondanom ez a likőr fantasztikus. Én vodka helyett pálinkával készítettem és mint tudod, igen nagy félelmeim voltak az elején, mert borzalmas volt az íze:) Két hétig érleltem azután a cukorral és egy kevés vaníliával ízesítettem. Akkor már azért élvezhetőnek is lehetett nevezni, de miután elkészítve várakozik és érik, komolyan hétről hétre finomabb. Mostanra már frenetikus!!! Jövőre ipari mennyiségben fogom készíteni:) Ezer hálám a receptért!!!!!!

egycsipet írta...

:))) Örülök, hogy végül jól sikerült és "beleszerettél". :)
Én tavaly eldugtam egy üveggel karácsonyig és hááát...az illata és az íze, mmmmmmmmmm! :) Ha teheted, tegyél félre belőle, nem fogod megbánni! ;)
Köszönöm szépen, hogy visszajeleztél és megírtad a tapasztalataidat! :)

Unknown írta...

Szervusz,én azt szeretném kérdezni (bocsi,ha számomra nem egyértelmű),hogy amíg a vodkában "ázik" a bodzavirág,le kell-e fedni? Ha igen,rácsavarjam-e a befőttesüveg tetejét(nem lesz-e baja tőle),vagy csak mondjuk egy kávéscsésze-aljjal. Köszönöm!

egycsipet írta...

Szia, befőttesüveg fedelet szoktam rácsavarni, fedél nélkül egyrészt párolog az alkohol, másrészt így biztosan nem pottyan bele semmi nem odaillő. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...