2012. május 19., szombat

Paradicsomos húsgolyók

...vagy húsgolyók paradicsommártásban...vagy valami ilyesmi. :)
Még múlt hétvégén készült, bolognai helyett, ugyanis megláttam ChefViki gombócait és olyan jól néztek ki, hogy inkább a gömbös-szószos tészta mellett döntöttem. Köszi Viki az ötletet! :)


Nagyon egyszerűen és gyorsan elkészül, voltaképpen fél óra alatt megvan, ha siet az ember lánya. Én most nem siettem, ezért a beízesített húst hagytam szobahőmérsékleten állni bő egy órát, és csak ezután készítettem belőle diónyi gombócokat, amiket kevés olajon körbepirítottam.


Amíg a gombócok sülnek, megfő a spagetti és elkészíthető a paradicsommártás is. Darabolt konzerv paradicsomból nagyon finom - illetve természetesen szezonban frissből is. :) A hagymát felaprítom és kevés olajon megfonnyasztom, a végén a fokhagymát is hozzáadva. Ezután ráteszem a paradicsomot és nagy lángon főzni kezdem, közben hozzáadom a fűszereket is és ízlés szerint édesítem. Összeforralom, végül beleteszem az előkészített gombócokat (mehet annak az olajnak a maradéka is bele, amiben a gombócok sültek) és 1-2 percig együtt főzöm.
Az időközben elkészült, leszűrt tésztán tálalom - ízlés szerint reszelt sajttal vagy anélkül. Nagyon finom, fűszeres étel, érdemes megkóstolni, még ha a fűszerezése elsőre idegennek is tűnik.


Hozzávalók...
...a húsgolyókhoz:
fél kg darált (zsírosabb) sertéshús, 1 púpozott teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt bors, kevés oregánó, bazsalikom, leheletnyi őrölt kömény, 3 nagy gerezd fokhagyma reszelve, egy egész tojás, valamint 2-3 evőkanál olaj a sütéshez;
...a mártáshoz: 8-10 cm póréhagyma (vagy egy kisebb fej vöröshagyma) finomra vágva, kevés olaj, 2-3 gerezd aprított fokhagyma, egy doboz (400 g) darabolt paradicsomkonzerv, csipet só és őrölt bors, kevés őrölt fahéj és őrölt szegfűszeg, 1-2 cm friss reszelt gyömbér (vagy helyette szárított, őrölt), csipetnyi bazsalikom és ízlés szerint cukor. Aki sok mártással szereti, dupla mennyiséget készítsen belőle.

6 megjegyzés :

Szemi írta...

Ez nagyon tetszik, el is rakom magamnak az ötletet. :)
A fűszerezése is szuper!

egycsipet írta...

Szemi, örülök, hogy tetszik! Nekünk nagyon ízlett, a férjemnek a fűszerezése annyira bejött, hogy még arról is megfeledkezett, hogy a nagyon utált "főtt paradicsommal" együtt eszi. :D

Hankka írta...

Már Vikinél is nagyon tetszett, de szuper guszta lett nálad is! Kipróbálandó! :)

egycsipet írta...

Köszi Hankka! :)

Kisildi írta...

Nagy kedvencem, én a húsgolyókat sütőben, zsiradék nélkül sütöm, úgy talán még finomabb!

egycsipet írta...

Kisildi, köszönöm a tippet! :)
Én nem szoktam sütőt kapcsolni, ha másképpen is remekül elkészíthető az étel, és ez a gombóc ráadásul olyan gyorsan megvan, hogy a sütőm szinte be sem melegedne ennyi idő alatt :/, de ha úgy adódik, hogy össze tudom kötni valami mással, akkor mindenképpen ki fogom próbálni. Köszi! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...