Gyerekkoromban a kedvenceim a csemege savanyúságok voltak, amelyekbe anyum apró hagymácskákat dobott helykitöltésnek, és persze azok voltak a legfinomabbak így az egész család hagymára vadászott. :)) Innen ered a saját változatom, én már beletervezem a hagymát is az üvegekbe. Uborkával, apró dinnyével biztosan, de előfordul, hogy zöld paradicsommal is társulnak.
A sikeres munkához szükségeltetik egy darab férj, aki magára vállalja a gyöngyhagyma megtisztításának nemes feladatát. Enélkül nálam eleve kudarc az elrakás, mert a macera a kis fehér golyókkal elveszi a továbbiaktól a kedvemet. :) A zöldeket alaposan megmosom, majd tetszőleges összevisszaságban tiszta üvegekbe dobálom őket - szinte szó szerint, mert nem igazán szoktam a rendezettségre odafigyelni. Eközben elkészítem a felöntőlevet* is, amibe tartósítószert keverek (még nem mertem megpróbálkozni a tartósító nélküli savanyúsággal - valakinek valami tuti módszer?), majd felöntöm vele az előkészített zöldségeket, lekötöm az üvegeket és száraz dunsztban hagyom egy napig hűlni őket.
Üvegekbe került: 3 kg apró (5-10 centis) uborka, 2,5 kg apró (3-8 centis) dinnye, bő 1 kg gyöngyhagyma (kb. 1,15 kg). Felöntőlé 4 liter vízből készült - ebből 8 dl megmaradt a végén. 16 (7 decis) üveg vegyes savanyúság, 2 kisüvegnyi gyöngyhagyma lett a végeredmény.
Felöntőlé - 1 liter vízhez: 3 dl ecet (10 %-os), 20 dkg cukor, 1,5 dkg (jódozott tengeri) só, 4-5 babérlevél, 1/2 mokkáskanál koriander, 1 mokkáskanál mustármag, 1 mokkáskanál köménymag, 1 mokkáskanál egész fekete bors; tartósítószer (Na-benzoát).
*Kérdés volt, íme a válasz: a felöntőlé úgy készül, hogy kimérem egy megfelelő méretű fazékba a vizet, beleteszem az ecetet, cukrot és a fűszereket, felforralom, majd főzöm még kb. 15 percig.
Ha az üvegeket nem egyszerre öntöm fel a lével (hanem folyamatosan, ahogy betöltök 1-1 üveget), akkor a legkisebb lángon szoktam hagyni alatta a tűzhelyet, hogy még az utolsó üveg betöltésénél is forró legyen a lé (de ekkor már ne forrjon). Ilyenkor nem keverem bele a Na-benzoátot, hanem csak feloldom a megfelelő mennyiséget egy kevés forró vízben és majd ezt osztom el a betöltött üvegek tetején.
Piacról vásárolva nem igazán olcsó (ez persze az alapanyag árától-minőségétől függő, nekem kb. 150 Ft-ra jött ki egy üveg), de mindenképpen saját ízlésemnek megfelelő savanyúsággal büszkélkedek a munka végén. Nekem megéri. :)
11 megjegyzés :
Gabi!
Még olvasni is jó volt , ahogy írtad az eltevést!Nagyon guszta lett! A gyöngyhagymát én is szeretem, de bizony a pucolgatás miatt marad el nálam...
Köszönöm Margitka! :) Látod, a gyöngyhagymát én is cselesen pucolom. ;)))
Nagyon guszta!
Ja és majd' elfelejtem, én már tettem tavaly el próbából tartósítószer nélkül 1 üveggel, úgy hogy a tettem a tetejére 1 réteg folpackot, ré a Na-benzoát, rá mégegy réteg folpack. Azt bontottam meg legkésöbb, az idén júniusba, semmi baja nem volt.
Kiskukta, köszi! Ezt a "két réteg közé tartósítószer" dolgot ismerem, amikor nem marad tető a lekvárra, úgy teszem el ;)), de savanyúsághoz nem mertem bevállalni. Még akarok idén savanyítani, akkor kipróbálom én is - remélem, működik majd nálam is. :)) Köszönöm még egyszer!
kaptam egy rakat zöld paradicsomot, és vettem még hozzá pár zöldséget. számtalan receptet találtam a neten, de ez tünt a legszimpatikusabbnak. éppen most készültem el vele. kérdésem lenne, hogy ennek mennyit kell állnia? mikor érik össze?
köszönettel Hámori Ildikó
Ildikó, köszönöm a bizalmat, remélem, ízleni fog. :)
Hogy mi a legrövidebb idő, ami alatt beérik, abban nem tudok nyilatkozni, mert én akkor szoktam bontani az első üvegeket, amikor elfogynak a kerti zöldségek (tehát épp ilyentájt, és ezt a savanyúságot már augusztusban el szoktam rakni). Emellett valószínűleg az üvegbe kerülő zöldségek fajtái és mérete is befolyásolja valamelyest az érés idejét. Javaslom legalább az egy hónapot kivárni és utána megkóstolni: a zöldségek akkori állapotánál már lehet viszonyítani, hogy a többi üveg is bontható-e már vagy érdemes várni vele.
Nagyon jól néz ki ez a kis vegyes savanyúság, kérdésem az lenne, hogy az uborka kemény marad? Mert én csináltam egy felöntőlét és abban nagyon megpuhultak a zöldségek, de ha azt mondod kemény marad akkor bepróbálkozom vele? Szülők (enyém, anyós) úgy tudják, hogy a szódabikarbónától vagy timsótól marad kemény. Timsót már nem lehet kapni, szódával nem próbáltam :)
Várom válaszod
Üdv Timie
Szia Timie, köszi!
Igen, kemény marad, de ehhez szükséges, hogy az uborka valóban friss és ropogós legyen (a magosabb példányokat is kerüld).
A szódabikarbóna többek szerint hasznos (én épp a napokban használtam először, almapaprikához, úgyhogy személyes tapasztalatról egyelőre nem tudok beszámolni), ha gondolod, tegyél bele, ártani biztosan nem árt.
Nem tudom, mennyiben volt más az a felöntőlé, amit te készítettél, valószínűleg a cukor-, ecettartalom, maga a savanyúság elrakásának technikája... mind-mind beleszámít a sikerbe. Ha nagyon tartasz a puhulástól, akkor elrakhatod hidegen is - azaz megvárod, amíg a felöntőlé lehűl és csak ezután töltöd az üvegekbe. Ekkor az üvegek lezárása után egyből mehet a helyére a savanyúság. Én több savanyút is hideg lével rakok el és azokkal sem szokott gond lenni.
Nekem eddig egyszer puhult meg néhány üveg savanyúságom, akkor végbement egy utólagos erjedés az üvegekben. Valószínűleg túl meleg volt rájuk, vagy valamilyen szennyeződés maradhatott a zöldségeken, mert különböző savanyúkkal történt, olyanokkal, amikkel aztán soha nem szokott gond lenni. :/
Szia, épp befejeztem az elraktározást, a recepted szerint, viszont kicsit kevesebb uborkám volt, es maradt meg egy kis lé. Mit gondolsz, el lehet tenni a következő felhasználásig? Mondjuk hűtőben - miután kihűlt - üvegben?
Köszönöm: Rita
Szia Rita, ha nem keverted bele a tartósítószert, akkor nyugodtan, csak felhasználás előtt forrald fel újra. :)
Üdv,
csipet
Megjegyzés küldése