2009. október 20., kedd

Kandírozott narancshéj

Annyi minden van, ami a karácsonyra hangolja az embert, kicsit túl előre is, hiszen még csak október van. De már mézest sütnék, már fahéjillatban lebegek és már narancshéjat kandírozok. Jó előre, csak mert tényleg szép volt az a héj...és hát nem árt időben betárazni belőle. ;))
Volt néhány félresikerült kandírozási kísérletem. Nem hiába, korábban sohasem csináltam ilyet és azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák. Elő a szakácskönyv és csak nem sikerül...és még mindig nem. Egyszer aztán végre kérdeztem - egy barátosnémat. Tőle a módszer, álljon itt amolyan GY.K. verzióban, hátha más is volt már így ezzel... :D

fázisképek "félútig" - a narancshéj forralásától addig, amíg a darabok levet engednek és a cukor is teljesen elolvad

A narancsot nem kell vékonyan pucolni, mehet úgy ahogy van, "vastag fehérestől". Én félbevágom a gyümölcsöt, kifacsarom a levét, kiszedegetem a héjból a gerezdekből ott maradt hártyadarabokat és a héjat félbe vágom. Így egy narancs héja 4, nagyjából egyforma darabban megy az edénybe. Hideg vizet öntök rá és pihenni hagyom, úgy 3 napig. Napjában egyszer -ha többször, az sem baj- lecserélem rajta a vizet.
Kb. 3-4 nap után leöblítem a héjdarabokat, egy teflon lábasba teszem őket annyi vízzel, amennyi ellepi. Felforralom és forrva hagyom kb. 5 percig. Ezután a vizet (szép sárga és illatos) leöntöm róluk, majd a héjakat hagyom picit kihűlni - nem teljesen, csak hogy meg tudjam fogni. Ekkor apró kockákra darabolom őket, majd mérlegen lemérem a súlyukat. Visszateszem a darabkákat a teflon edénykémbe, és ugyanannyi cukrot mérek hozzájuk, amennyi a héjdarabkák súlya volt. Elkeverem és lassú tűzre teszem.
Először a héj levet enged, elolvad a cukor, a héjkockák egy híg cukros szirupban kezdenek lubickolni. Folyamatosan alacsony hőfokon, meg-megkeverve egészen addig főzöm az egészet, míg a folyadék elpárolog - nem ér csalni, leönteni a levet és ilyesmi, mert nem lesz jó a végeredmény. Amikor a lé elpárolgott, már folyamatosan figyelni kell, a cukor először fényesen bevonja a héjdarabokat, majd elkezd kifehéredni, végül finom cukorpor formájában vonja be a narancsot. Ekkor van készen. Kiterítem egy tálcára, hagyom szépen kihűlni, szikkadni, majd egy üvegbe töltöm és ott tartom felhasználásig.

fázisképek a cukor sziruppá válásától a végeredményig :)))

Sokáig eláll, de néha rá kell nézni: ha esetleg elkezd párásodni az üveg (olyankor fordulhat elő inkább, ha a frissen kandírozott héjdarabok túl korán kerülnek üvegbe, ezért ha nagyobb mennyiség készül, érdemes hosszabb ideig -napokig- szabadon hagyni kandírozás után), kiterítem a kandírozott héjdarabokat (megszellőztetem őket), az üveget kimosom, megszárítom, majd csak ezután töltöm vissza. Enélkül megpenészedik és kidobhatom az egészet.

Hozzávalók: narancshéj*, víz, cukor. Most két narancs héjából készítettem, felfőzve, összedarabolva a súlya kicsit kevesebb :), mint 25 dkg volt, ugyanennyi cukor ment hozzá. A végeredmény kicsit több :)), mint 25 dkg kandírozott narancshéj lett. A héjakat egyébként lehet 1-2 napig "gyűjtögetni" is.
*Citromhéjjal vagy vegyesen is készíthető.
A receptért köszönet Noinak! :*

Ja igen, a hétvégén Mikulást és szaloncukrot láttam az egyik üzletben...Október közepe van - csak nekem van olyan érzésem, hogy a csokimiki néhány éven belül már júliusban is kapható lesz?

15 megjegyzés :

Süti Bazár írta...

De jó, hogy leírtad!! Nem annyira macerás, és valódi! Nagyon köszi a receptet! :-))
A Lidlben és az Aldiban már kb két hete! egy egész sor tele van nem csak mikulással, hanem csokifüggelékkel karácsonyfára!! Nagyon jó! Kár, hogy csokinyulakat még nem tettek ki. Lehet, hogy azzal megvárják a szilveszert... :DD

Andi/cuki írta...

Én is szoktam,utána meg csokis kevertbe rakom,mennyei!.:-))Magába is finom,én Stahl recept alapján készítem,majdnem ugyanez...

egycsipet írta...

Yasmine szívesen, remélem hasznodra válik! ;)
A nyuszik jól mutatnának a petárdák mellett! :DDD

Andi, a nagylány rendesen rájárna, ha hagynám - nagyon szereti. Én gonosz fel szoktam tenni a hűtő tetejére az üveget, ott véletlenül sem éri el - egyelőre.. :D

trinity írta...

Nagyon ügyes vagy!! Isteni sütikbe, kuglófba...Még csak a gyömbért kandíroztam-az is több napos művelet volt...
Nem, nemcsak te érzed úgy! Nálunk, miután a suli elkezdődött és lekerültek a polcokról a füzetek-egyenesen a mézeskalácsok és társai kerültek a helyére...Igen, ez SZEPTEMBERBEN volt:OOO Őrület, nem???

Off: jól látom, nem vagy fenn a gasztro gyűjtőn??? Ott a helyed-ha segítség kellene, akkor légyszi, írj!!!

egycsipet írta...

Trinity, köszönöm! :) Én még gyömbért nem kandíroztam, de tervben van karácsonyig. :)
Nekem már az októberi Mikulásláz is sok(K), de szeptemberben mézeskalács? Előbb-utóbb egész évben "szezon" lesz. :S :DDD

Off: fogalmam sincs, miről beszélsz. :D Úgyhogy írok... :)))

bringa írta...

Köszönöm a receptet, ajándékba készítettem, és nagyon-nagyon nagy sikerem volt vele:D

egycsipet írta...

Bringa, szívesen. :)) Örülök, hogy sikere(d) volt! :)

Karga írta...

Köszönöm a receptet, már évek óta kerestem egy nekem való változatot :-)
Ezt a változatot sütibe készítettem, de egy kis módosítással családi édesség is lett belőle.
A különbség annyi, hogy nem apró kockákra vágom, hanem hosszúkás csíkokra. A narancs héját, mérettől függően 6-8 cikkre vágom és ferdén csíkozom. A narancshéj vstagságától függ a csík szélessége. Nagyjából négyzet alakúra igyekszem vágni, de izlés dolga.
A siker garantált, kb 3 naponta készítem az újabb adagot.
Legalább eszik a narancsot, hogy legyen nasi. Ez az előnye megvan :-)

egycsipet írta...

Karga, örülök, hogy nektek is bevált a recept! :))
A lányom is szokta nassként enni, sőt ő igazán csak addig szereti, amíg még friss és puha. :D Ha van kedved, egyszer próbáld ki a nagyobb darabokat csokiba mártva, úgy is finom!
Köszönöm szépen a visszajelzésedet! :))

Anikó írta...

Nagyon szépen köszi a receptet! Most lettem éppen kész vele, rengeteget, pontosan 1 kg narancshéjból csináltam, ennyit sikerült összegyűjtenem. Fantasztikus lett a végeredmény. Most raktam ki hűlni,szikkadni, holnap teszem bele üvegekbe, kíváncsi leszek meddig fog elállni. A Lidl-be egy kis maroknyi adagot lehet kb 450 ft-ért kapni. Amit most én csináltam 300 ft-ból, az kb 25-ször akkora adag. Kb 10 ezer forintot spóroltam!!

egycsipet írta...

Anikó, köszönöm, hogy visszajeleztél! Szuper, hogy neked is bevált! :)
Ha ilyen sokat készítettél, akkor érdemes arra gondot fordítani, hogy csomagoláskor már valóban teljesen szikkadt legyen a héj. Ha kell, tartsd inkább még néhány napig szabad levegőn, mielőtt elteszed, így kisebb az esélye, hogy az esetlegesen benne maradt nedvesség miatt elkezd megromlani.

Anikó írta...

Oké, köszi a tanácsot!:) Különben tök jó, hogy különböző "fázis" képeket is raktál fel, sokszor ránéztem, sokat segített.

egycsipet írta...

Anikó örülök, hogy segítettek, már megérte felrakni azokat is! :)

Andrea írta...

Szia!
Ez még mai is aktuális :)
Köszi a pontos leírást és a fázis fotókat, jól jött amikor azt hittem nem akar kristályosodni.
Szuper lett!
Köszönöm!
Andi

egycsipet írta...

Szia Andi, nagyon köszönöm a visszajelzést, boldog vagyok, hogy jól sikerült neked is! ♥

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...