2009. október 8., csütörtök

Zsályás-rozmaringos csirkecomb

Először megboldogult lánykoromban, mi több, az "eljegyzésünkre" készítettem ezt a csirkecombot. :) Nem teljesen a megadott recept szerint, akkor ugyanis serpenyőben készülne, nekem pedig muszáj volt előre dolgoznom és véletlenül sem szénné égetnem a vacsorát, így maradt a sütő. Azóta is. Kevésbé pirul így meg, biztosan ínycsiklandóbb lenne a serpenyős változat - na majd egyszer. :))
Minden alkalommal elhatározom, hogy legközelebb friss fűszernövényekkel is kipróbálom és minden alkalommal, amikor elkészítem, rá kell ébredjek, hogy már megint nincs itthon hozzá semmi. Egyszer lesz majd nekem egy kis fűszernövényes "kertecském" is, a helye már megvan... :D


Egész csirkecombokat tisztítok meg, amiket sózok, majd egy szárított zsályából, őrölt rozmaringból és őrölt borsból álló fűszerkeveréket dörzsölök bele - egy kis olajjal segítve a tapadást. Ezután olajozott tepsibe kerülnek, alufóliával fedve sütöm őket puhulásig, majd egy kicsit visszateszem "pirulni". Nagyon finom, érdemes kipróbálni, leginkább az tudja értékelni, aki szereti a sült bőrt.
Rizzsel, salátával tálalom.

neeem, nem égett oda, azok a fűszerek :)))

Hozzávalók: 4 db bőrös, egész csirkecomb, 2-3 teáskanál szárított zsálya, 1-2 teáskanál őrölt rozmaring, őrölt bors, só, 1-2 evőkanálnyi olaj. Köret ízlés szerint.

4 megjegyzés :

Szilvi írta...

Nyami nyami. Biztos fincsi lett.:)
Más:
Szeretnélek megkérni Drága egy csipet arra, hogy szavazz a kutyusomra. Egy email címről csak egyszer lehet, netalántán ha a családodban lenne még email cím nagyon megköszöném ha arról is szavaznátok. Remélem nem veszed tolakodásnak, hogy ilyet kérek Tőled.:)
http://www.delmagyar.hu/jatek/allatszepsegverseny_felnott_kutyak/?vote_id=5859&page=0&viewonly=1&show_vote=1

margit2 írta...

Guszta így megsülve a csirkecomb!... Azért a fűszerek a bőr alatt is érezhetőek, gondolom... :-)

trinity írta...

Friss zsályát én sem kapok, pedig szeretjük...Két kedvenc fűszeremmel finom lehet a csirkecomb!!!

egycsipet írta...

Szilvi, finom volt! :) Liliügy kipipálva.

Margitka, persze érezhetőek, én bőr nélkül eszem. :) A bőrnek nem szokványos sült csirkebőr íze lesz, azért ajánlgattam a bőrkedvelőknek. :D

Trinity, próbáld ki nyugodtan, ha szereted ezt a két fűszert, biztosan nagyon ízleni fog. ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...