2009. október 24., szombat

Székelykáposzta

Már napok óta nem főztem semmit, mert ismét beteg vagyok. Szerintem az elmúlt két hónapban annyi nyavalyát szedtem össze, mint korábban 15 évben összesen... Öregszem? :S Mára beterveztem a székelykáposztát, apummal meghozattam hozzá a káposztát is a piacról, így végül rászántam magam a főzésre. Ritkán készítem ezt az ételt: a férjem "megeszi", a lányom aszerint, hogy éppen "szereti-e", csak én kedvelem igazán. "Light" változatban főzöm, semmi zsír, szalonna, füstölt húsáru - bár zsírosabban sem rossz... ;))


A gerslit megmosom, beáztatom, majd pörköltet készítek: olajon megdinsztelek két fej apróra kockázott hagymát. Ezután hozzáteszem a kisebb kockákra vágott húst, majd kissé megpirítom-párolom. Ezután őrölt pirospaprikát szórok rá, valamint őrölt borssal és köménnyel ízesítem, sózom. Felöntöm annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Babérlevelet, aprított fokhagymát, kevés Piros Aranyat és 2 aprócska paradicsomot adok hozzá, ezután félig megfőzöm a húsokat.
Amikor félkész a pörköltem, hozzáadom az enyhén átöblített savanyú káposztát és a gerslit, ha szükséges, még felöntöm és ízesítem, végül készre főzöm. Tejföllel, friss kenyérrel kínálom.

Gyors, egyszerű, -szinte- elronthatatlan. 

Belekerült a mai adagba: 2 nagyobb fej vöröshagyma, kb. 75 dkg karaj (vagy bármilyen sovány sertéshús, de mehet bele füstölt oldalas, kolbász, ki mivel szereti), 1 kg savanyú káposzta, 15 dkg gersli (lehet rizs is, vagy el is hagyható - a rizsnek kevesebb főzésidő is elég), 2 kisebb paradicsom, 2 nagy gerezd fokhagyma, 2 babérlevél, őrölt pirospaprika, őrölt fekete bors, őrölt kömény, só, Piros Arany - csípős és csemege, olaj (vagy zsír, de akár pirított szalonnakocka is mehet a hagyma alá).

6 megjegyzés :

Süti Bazár írta...

Nagyon gusztusos lett, szép a fotón. Én csak néha csinálok, mert a gyerekek semmiben nem eszik meg a káposztát, a lányom még a savanyúságoshoz sem jön oda velem a piacon, megvár kb. 20 méterrel odébb.. A szagát nem szeretik. Pedig olyan finom, most úgy megenném! Bár én egész másképp csinálom, de szívesen megkóstolnám ezt a változatot is.
Mielőbbi gyógyulást!! :-))

Andi/cuki írta...

A nyavalyát én is elkaptam a fiamtól,
együttérzek,s jobbulást kívánok!:))
Nagyon guszta a székelyed, mi szeretjük. Majdnem így készítem,csak én behabarom a lisztes tejföllel..

egycsipet írta...

Yasmine, nálunk idén először készült, kb. ennyire ritkán kerül az asztalra. :D Szerencsére a savanyú káposztával alapból nincs különösebb baja a családnak - gyerekkoromban én nem rajongtam érte, nyersen most sem eszem meg, a lánykám bezzeg igen. Örülök is neki. :)
Majd legközelebb remélem megtudom, hogy te hogyan készíted. ;)

Andi, úgy is nagyon finom. :)) Részemről mindegy lenne, a férjem viszont jobban megeszi tejföl nélkül, így nem is habarom.

Köszi a jókívánságokat :)), remélem idénre letudtam a nyavalyákat, mert már kivagyok. :S Alig kecmergek ki az egyik betegségből, jön is a másik. :(( Még az a szerencse a rosszban, hogy csak nátha, torokfájás, 1-2 vírus és hasonlók, semmi komolyabb.

Mónika írta...

Jobbulást!
Mi is tejföllel esszük, de nagyon szeretjük ám!

trinity írta...

Először is jobbulást!!
Hogy megnyugtassalak: a 3-ból egy gyerekem sem eszik semmiféle káposztát, nagy bánatomra...Pedig olyan finom!! Én is lightosan főzöm, de a gersli ill. a rizs felénk nem szokásos..Ahány ház, annyi szokás....

egycsipet írta...

Mónika, Trinity, köszönöm! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...