2011. február 22., kedd

Gesztenyés torta

...azaz, a hétvégi szenvedésem eredménye. Tegnap már írtam, hogy nem vagyok a topon egy ideje, ez majdnem meghiúsította, hogy a hétvégi dupla szülinapi összejövetelre tortát vihessek. Aztán pénteken csak összekanalaztam magam és végül 3 nap alatt el is készítettem a tortát. Persze, ez azért nem volt annyira kínos három nap, mint a legutóbbi háromnaposnál, most pusztán csak a túlzott kifáradás elkerüléséért készült ilyen komótosan. :)


A tortához kakaós lapot sütöttem, Kiskukta receptje alapján, 26-os formában*. Kihűtés után (másnap) egy tortafűrész segítségével három vékony lapot vágtam belőle.
A gesztenyekrémhez a gesztenyekocka-torta krémjét készítettem el, másfélszeres adagban. Emellett tejszínt vertem kemény habbá kevés cukorral és egy zselatin fix-szel. A gesztenyés krém 2/3-át és a tejszínhab egészét 1-1 habzsákba töltöttem. A legvastagabb lapot tettem alulra, majd a tortát úgy töltöttem meg, hogy a kétféle krémet váltakoztatva, kör alakban nyomtam ki, szorosan egymás mellé. (Tehát: a lap közepén egy tejszínhab kör, ekörül egy gesztenyés kör, körülötte tejszínhab, majd újra gesztenyés...addig folytatva, amíg a tészta széléhez érünk.) A krémrétegre egy kakaós piskótalap került, amelyet ugyanúgy csíkoztam a krémekkel, mint az előzőekben. (Szép, ha megfordítjuk a váltakoztatást, tehát a második szintnél belülről egy gesztenyés körrel indítunk - én is így terveztem, csak ő nem akart ilyen lenni. :D) A krémréteget a harmadik lappal fedtem, majd kívülről bevontam a tortát a maradék gesztenyés krémmel. Kicsit hagytam a hűtőben meghúzni, majd keserű kakaóporral szórtam be kívülről a tortát.


A maradék - fél csomagnyi - gesztenyepüréből, némi előző este rumba áztatott aszalt meggyből, porcukorból, kevés vajból és tejszínből puha masszát készítettem, amit 2 órán keresztül hűtőben pihentettem. Ezután vizes kézzel gombócokat formáztam belőlük (én 10 nagyobbat, de egy kis plusz türelemmel lehet több kisebbet is), majd összetört ostyába forgattam őket. A terv az volt, hogy ezek majd ropogni fognak a bevonat alatt, de persze szembesülnöm kellett vele, hogy az illetékesek nem tudtak a tervről, így akár el is lehet hagyni ezt a lépést. Akkor simább, egyenletesebb felületű gesztenyebombákat kapunk majd eredményül. A gombócokat tányérra ültetve behűtöttem egy éjszakára, majd másnap fogvájóra szúrtam és olvasztott csokoládéba forgattam őket. Egy hungarocell darabkába szúrtam a fogvájóra tűzött gombócokat, hagytam hűtőszekrényben teljesen megdermedni a csokoládé-bevonatot, végül díszítettem velük a tortát. Mivel a csokibevonat kicsit elütött a tortától, a gombócok is kaptak egy kis kakaópor-szórást, de ez ízlésfüggő, másképpen is lehet díszíteni.


Belekerültek...
...a tortalapba*:
200 g cukor+80 g a tojáshabba, 310 g liszt, 40 g keserű kakaópor, 1,5 dl olaj, 1,5 dl tej, 4 tojás, 1 csomag sütőpor;
...a gesztenyekrémbe: 4,5 dl tej, 1,5 csomag (60 g) vaníliás pudingpor, 2 evőkanál porcukor, továbbá 15 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 1,5 csomag (375 g) gesztenyepüré massza;
...a tejszínhabba: 4 dl tejszín, 2 evőkanál porcukor, 1 csomag zselatin fix (ebből a habból nekem maradt egy kevés);
...a gesztenyés "bonbonokba": 0,5 csomag (125 g) gesztenyepüré massza, 1-2 teáskanál porcukor, 3 dkg lágy vaj, 2 evőkanál aszalt meggy (előzőleg rumba áztatva, durvára aprítva), kortynyi tejszín, valamint a bevonáshoz durvára tört ostyalap (elhagyható), 10 dkg étcsokoládé (60%), 1 evőkanál olaj;
...továbbá a díszítés: kakaópor.
*A 26-os tortalaphoz 4 tojásos piskótát sütöttem, de nekem felpúposodott a tészta, így amikor a lapokat vágtam, ezt a "púpot" eltávolítottam róla (a lányaim örömére :D). Ezért egyrészt, mert Kiskukta szerint kicsi lehetett a forma, másrészt a kieső tésztamennyiség miatt is, én azt javaslom, hogy a 26-os formába elég 3 tojásból sütni a lapot, majd azt háromba vágni. A megfelelő anyaghányadok Kiskuktánál megtalálhatók.

26 megjegyzés :

Ami írta...

Fantastico! Fantastico!

:)

Gál Edith írta...

WOWWWW!
De NAGYON JÓL NÉZ KI!!!!
Nagyon finom lehetett...:)
Nagy-nagy gratuláció érte!! :)

Eszter írta...

Juj, de jól néz ki, biztosan nagyon finom volt!
Azért remélem, hogy már jobban vagy!?

DebiGabi írta...

Lehet kérni egy szeletet még? Istenien néz ki. Azok a gombócok a tetején...:D

Ildy írta...

Csipet, ez nagyszerű!

Belly írta...

Gyönyörű!

Szemi írta...

Nagyon guszta lett!

Csibe írta...

Milyen nagyon szép!!!

Ditta tortái írta...

Lehet,hogy sokat dolgoztál vele,de nagyon szép lett a végeredmény,tessék ki pihenni magad!:-)

Edó írta...

Nagyon pazar és gyönyörűszép!!

Moha írta...

Megérte a fáradozást, nagyon szép lett! Meg gondolom finom is:)

Bianka írta...

Gesztenyés csak isteni lehet, egy újabb remekmű

Névtelen írta...

Nővérkém, nics ezzel a tortikával semmi gond, sőőőt :))) nem tudom, mit paráztál már megint :) még betegen is csodi finomságokra, szépségekre vagy képes :DD ne szerénykedj!!! :P pusza

Andi/cuki írta...

Ez ám a nem semmi!Eszméletlen jól néz ki, szuper ötlet!:-))

Juci írta...

Nagyon megkivántam!Most, ha itt lenne ,bár egy szeletke!!!
Szabadnapos voltam vasárnap, látogatóba voltunk egyik unokatestvéreméknél , és aznap nem főztem , még sütit sem , bár ez nálam ritka .... Meggyőztél ! Ma valami finomat készítek én is!

egycsipet írta...

Köszönöm szépen lányok mindenkinek! Nagyon finom volt és úgy tűnt, az ünnepelteknek is ízlett. :)

Eszter köszi, még nem jól, de már határozottan jobban. :) :*

ginko írta...

Ezt nem lehet épp ésszel kibírni! Igazán jól viselem 32.héten a frontokat, napkitöréseket....de ez taccsra vág minden túlzás nélkül. Fantasztikus. A kinézete, a tartalma...nem bírom:) Ja és ez a nem olyan jó forma....hatalmas pusssz!!!

Puszedli írta...

Három nap ide vagy oda, nagyon precíz vagy! :) Gyönyörű torta lett!

Kiskukta írta...

Szép lett! Én ma sütöttem 4 tojásost bő 27 cm átmérővel, nagyon szépen sikerült:) Majd javítom nálam.

egycsipet írta...

Ginko, Puszedli, köszönöm szépen! :))

Kiskukta :)))))))))
Köszi!

egycsipet írta...

Jutka, köszönöm! :)

margit2 írta...

Szuper jól néz ki az a szelet!.... Ügyes vagy, mindig kitalálsz valami érdekeset! :-)

Melinda írta...

Nagyon guszta!ügyi vagy!:))

egycsipet írta...

Margitka, Melinda, köszönöm szépen! :))

Raindrop írta...

Vajon miért nem lepődöm meg, hogy megint egy minden morzsájában tökéletes tortát alkottál???
Nem találok szavakat, egyszerűen csodálatos!!! :)

egycsipet írta...

Köszönöm szépen! :))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...