2011. március 1., kedd

Sajtos rúd

Nem is olyan régen írtam, hogy ritkán készítek sós aprósütiket, erre tessék, a legutóbbi pogácsa annyira népszerű volt a gyerkőceim körében, hogy újra sütnöm kellett: most éppen ezt a sajtos rudat - ami persze egy ülésre, még melegen elfogyott.


A liszteket elkevertem a sóval és elmorzsoltam benne a vajat. A közepébe öntöttem a tejben felfuttatott élesztőt, a tojások sárgáját, a reszelt sajt felét, majd annyi tejföllel dolgoztam össze, hogy a tészta szépen összeálljon. Ezután fedett tálban hagytam pihenni két órán keresztül, közben félúton egyszer átgyúrtam a tésztát. (Előre lehet vele dolgozni, mert a tészta a hűtőben pihenhet akár egy éjszakán át is.)
A pihentetés után a sütőt előmelegítettem 190 °C-ra, a tésztát átgyúrtam és 7-8 mm-esre nyújtottam. A tetejét megkentem tojásfehérjével és megszórtam a maradék reszelt sajttal. Csíkokra vágtam, majd sütőpapíros tepsibe ültettem a rudakat - mehetnek közel egymáshoz, széltében nem igazán terülnek, inkább csak felfelé nőnek. Némelyik kapott egy kis mag-extrát, végül az előmelegített sütőben, 20-25 perc alatt készre sütöttem őket.
A sajtot a tetejéről elhagyva "csakmagos" rudakat is lehet készíteni. :)


Hozzávalók (egy gáztepsiben elfér az adag): 15 dkg rétesliszt, 15 dkg finomliszt, 1 csapott evőkanál só, 10 dkg vaj (vagy margarin), 2 tojás sárgája, 0,5 dl tej, 1 kockacukor, 1,5 dkg élesztő, 2 evőkanál (5 dkg) tejföl, 15 dkg reszelt sajt (trappista, edámi, karaván, kinek mi...), továbbá ízlés szerint megszórható szezámmaggal, köménymaggal...

11 megjegyzés :

Eszter írta...

Én nagyon szeretem és ez nagyon jól néz ki! Kéééreek!

Bianka írta...

Nagyon szép ropogós

Andi/cuki írta...

El is hiszem, hogy elfogyott. Nálunk is elfogyott volna!:-))

Kriszta írta...

Pont ilyet csináltam én is ma!Talán kicsit másképp,majd felteszem valamikor.Nagyon szépek lettek a tieid is!

Ditta tortái írta...

imádom,nagyon finom,szépen megpirultak,tökéletes!:-)

egycsipet írta...

Köszönöm szépen lányok! :))

Jade írta...

Jujj, de megkostolgatnam! Nagyon szepek! En altalaban azt a hibat kovetem el, hogy vekonyabbra nyujtom, igy nem lesznek ilyen szep magasak, mint a Tieid. Gyonyoruek!

Juci írta...

Kérünk még egy tállal ez nem lesz elég! Tán én tudom!

egycsipet írta...

Jade, köszönöm! Nekem sem mindig sikerül, sőőőt... :)

Juci, süssem? Sütöm! ;)

margit2 írta...

Ezt mi sem unjuk meg sosem! :-)

egycsipet írta...

:)) Mi most kezdünk függők lenni. :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...