2011. augusztus 13., szombat

Diólikőr

Diólikőr zöld dióból. Tehát nem éppen most készült, de most jött el az ideje, hogy felkerüljön a blogra. :)
A zöld diót június végén - ha jól rémlik, hagyományosan Szent Iván éjjelén - kell szedni, állítólag ekkor a legoptimálisabb a dió állapota a likőrkészítéshez. Hát nekem sikerült éppen aznap - de nem éjjel :)) - szednem a diókat. Aztán bekevertem, érleltem (elfelejtkeztem róla), majd néhány napja végre leszűrtem és befejeztem a készítését.
szepy receptje után... Köszi, puszi! :) :*


Az első fázisban (gumikesztyűt húztam és) a diókat megmostam, majd negyedekre vágtam. Egy nagy befőttesüvegbe tettem a diódarabokat, ráöntöttem az alkoholt és hozzátettem a fűszereket. Ezután az üveget lezártam, majd a konyhaablakba raktam és ott is felejtettem - időnként persze ránéztem, megrázogattam az üveget, de nem volt vele különösebb elfoglaltságom. A szép zöld szín 1-2 nap alatt szinte feketére váltott - valamikor az első héten kinyitottam az üveget és megszaglásztam a készülődő likőrt, szerintem teljesen kólaillatú volt és a színe csak erősítette ezt az érzést. :D

érlel-érlel-érlel

A második fázis elvileg négy hét elteltével következik, nálam ez csúszott néhány napot...egészen pontosan 15-öt. :D A keveréket kétszer szűrtem át - először egy durva szűrőn a nagyobb daraboktól mentesítettem, majd másodszorra már közvetlenül egy zárható italos üvegbe, egy - korábban nem használt :P - nejlonharisnyán szűrtem keresztül. Ezt a harisnyás ötletet még az egyik olvasómtól kaptam tavaly a citromos mézespálinkával kapcsolatban, ezúton is köszönöm, ennél a likőrnél is hasznosnak bizonyult! ;))
A cukorból és a vízből 1-2 percnyi forralással szirupot készítettem, kihűtöttem, majd az ízesített vodkához csorgattam. Az üveget lezártam, kissé összeráztam, végül a hűtőszekrénybe tettem további érlelés céljából. :)
Na jó, nanááá, hogy megkóstoltuk. :D Elvileg adventig (karácsonyig) illene még érni hagyni, de ez így, ahogy van, már most nagyon jó. Én korábban nem szerettem a diólikőrt: vagy öregszem (tagadhatatlan) vagy ennyire jó vagyok :))) (na jó, szepyé az érdem), de ez szerintem nagyon finom. Kellemesen dió ízű (ami remek), nem keserű, de nem is kimondottan "női" likőr lett. :)


Belekerült: 15 db zöld dió negyedelve, 5 dl vodka (40%), 3-4 cm fahéjrúd, 6-7 cm vaníliarúd felhasítva (egy nagyobb rúd fele), 3 szem szegfűszeg, 5 szem szegfűbors (mozsárban megroppantva), 5 egész zöld kardamom (mozsárban kissé megtörve), 1 nagyobb citrom héja vékonyan hámozva (a fehér rész nélkül), továbbá 1 dl vízből és 15 dkg cukorból készült szirup.

14 megjegyzés :

Melinda írta...

Szupeeer!!:)

szepyke írta...

Juuuuuuuuuuuhéj! Szépen, lassan mindenkiből alkoholistát csinálok ezzel a likőrrel!:)))

Ezt a nagymamám úúúúúgy szereti, hogy mindig reklamál, ha nem csinálok.. idén nem csináltam, deee, van két üvegnyi elmentve tavalyról.. lassan meg is nézem, hogy milyen illatuk van, így közel egy évesen... :))) Használt nejlonharisnyával is működik szerinted?:DDDDDD

Petra írta...

Nagyon szép ez a fotó, a recept pedig meggyőző. No, majd jövőre, de akkor feltétlenül. :)))

Mónika írta...

Még soha nem ittam. Biztos különleges. Ügyes vagy.

Turák Kinga írta...

nagyon finom lehet! idén kihagytam, talán majd jövőre! :)

egycsipet írta...

Melinda, igen aaaz! :)))

szepy, saját felhasználásra? Ahogy gondolod, ajándékba azért inkább újat használj... :D

Petra, köszönöm! :)

Mónika, többféleképpen készítik, egészen a keserűlikőr jellegűtől az édes likőrig, szerintem egyszer mindenképpen érdemes megkóstolni egy változatát. :)

Kinga, kellemes lett. A férjem azt mondta, ha nem tartaná tiszteletben, hogy karácsonyra készítettem, ő rájárna... Jövőre pedig legyen tele az az ötliteres üveg! :D

szepyke írta...

De mééééééééér?

Mi a baj a használttal? :DDD

egycsipet írta...

Nem tudom, gondolom ugyanaz, mint a mosatlan (sz***s) tojással és a szőrös (neeem, nem sz***s) hússal? :D


Hmm, ugye azért nem fogsz ezután csodálkozni, ha gyanakodva nézek rád, amikor megkínálsz valamivel...? :D

szepyke írta...

Ja, tényleg... Te, és szerinted van, aki ezt használt harisnyával csinálja? Aha, van..:)

Hát, én a tojást és a húst megmosom... sőt, ahogy nagyanyám mondaná, aki igen őszinte asszony volt, ezért kipontoztam egy-két betűt... se..el az égnek takarítok állandóan, szóval, igen, én már láttam csodákat, így jó, ha pontosítjuk, hogy mindenki tudja, hogy nem használunk használt harisnyát, a húst megmossuk, ahogy a tojást is... hehe. Így már máshogy nézel rám? :)))))))

egycsipet írta...

Időnként eszembe jut, hogy a "konyharuhával letakarom" elé talán oda kellene biggyeszteni a "tiszta" szót is. De neeem, biztosan nincs ilyen, aki pedig azt használná, az látja, hogy oda van írva, hogy korábban nem használt, talán attól eszébe jut, hogy úgy kellene.

Igen tudom, megmosod. És pontosítok: nem használunk használt harisnyát...főzéshez. :D

Igen, máshogy: párás szemekkel, meghatottan. Csak mert tudom, hogy te azt is tudod, hogy a vaj nem margarin és a dalos habnak sincs semmi köze a tejszínhez. :)))))))))))

szepyke írta...

Igen, a margarin, nem vaj. A margarin egy szemét, ami még rákkeltő is.. Használatát csak nagyon ritkán engedélyezném.. van, amihez kimondottan ez kell, de folyamatosan nem mérgeznék vele senkit, főleg nem a fontosaimat...

Aki meg azt a szemetet, amit hulálálálának hívnak tejszínnek gondolja, az se ép... más kérdés, aki meggyőződésből fogyasztja, vagy aki bármilyen "érzékenységből".. CSak sajnos, vannak, akik folyamatosan ezzel és semmi mással.. nah az gond. És pont, ha érted mire gondolok...hehehe.

egycsipet írta...

Értem. Pont. :)))))))))

tücsi írta...

Jó, hogy itt vagyok, ugyanis van egy ötliteres zöld dióm alkoholban eltéve, és még tavaly június óta. Teljesen megfeledkeztem róla. Akkor most, ha minden igaz, jó lesz húsvétra. Remélem nem kell kiöntenem??!!

egycsipet írta...

Tücsi, nem hiszem, hogy ki kellene öntened, nem gondolnám, hogy baja lenne az alkoholban. Próba szerencse! ;)
A miénk már év végén elfogyott, de idén én is nagyobb mennyiséget készülök eltenni, ízlett a férjemnek és nekem is. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...