2011. augusztus 17., szerda

Málnás tejberizs

Gyors és egyszerű desszert, most éppen kétféle változatban, hogy a családban mindenki szeresse...de legalábbis megegye. :D Tetszőlegesen bármilyen gyümölcsből el lehet készíteni, illetve akár a kétféle változatot egybeolvasztva réteges desszert is készülhet belőle.


A tejberizshez a rizst egy (teflon) edénykébe szórtam és felöntöttem a vízzel. Egy csipet sóval együtt főzni kezdtem - fedő nélkül, alacsony lángon. Amikor a víz nagyjából elfőtt, hozzáadtam először a tej egyik, majd amikor azt is felvette a rizs, akkor a másik felét is. Időnként megkevertem, majd amikor az összes tej a rizsbe került, hozzáadtam a tejszín felét, valamint a mézet, a főzés végén pedig a maradék tejszínt is. Hagytam hogy felforrjon, majd elzártam a tűzhelyet és időnként átkeverve hűteni kezdtem a rizst.


A málnát leöblítettem, majd papírtörlőn leitattam a felesleges vizet. A még meleg (de már nem forró) tejberizs felét elosztottam két tálkában, a másik felébe pedig belekevertem a málna 2/3 részét. Ezt is két tálkába szedtem.
A maradék málnát egy pici mézzel együtt felforraltam, 1-2 percig forrni hagytam, majd a darabos málnapépet a málnamentes tejberizsre kanalaztam. Jól megkavartam mindenkit? :D
Ki- vagy behűtve fogyasztandó.


Hozzávalók: 1 rész rizs (ideális esetben rizottórizs), 1 rész víz, 2 rész tej, 2 rész tejszín, pici só, méz ízlés szerint (cukor, nádcukor, édesítő... is lehet), málna (vagy más gyümölcs) ízlés szerint.
A négy adaghoz egy kisebb, 150-160 ml-es pohárkával mértem a hozzávalókat és összesen 30 dkg málnát használtam hozzá.
Gyümölcsrizs recept a blogon ITT.

6 megjegyzés :

Éva írta...

Ó ezt nagyon szeretem , igen guszta azzal a sok málnával!

Petra írta...

Egy picit sikerült megkavarnod. Őszintén szólva kétszer kellett elolvasnom. Nagyon jól hangzik mindkét verzió. A tálalás is vonzó. :)))

Kati írta...

Nagyon guszta lett, meg is kívántam hírtelen, málna minden mennyiségben jöhet, tejberizs az egyetemi éveimet juttattja eszembe.:)

Ami írta...

De nagyon málnás ez a tejberizs! Azt hiszem imádnám :)

egycsipet írta...

Éva, köszönöm! :)

Petra :D, elkezdtem átfogalmazni, de csak rosszabb lett, így inkább hagytam. Majd egy jobb időszakomban előveszem újra és magyarosítom. :DD
Köszi! :)

Kati, köszi! A málna nekem is szerelem, annyi sajnos nem terem, hogy befőzhessek belőle, de enni szerencsére bőven jut. :)

Ami, köszi! :))

Juci írta...

Az én gyerekeim is imádják, gyakran készítem. Kár, hogy már nincs málnám csak a fagyasztóban...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...