2011. szeptember 23., péntek

Tárkonyos csirkeraguleves

Amolyan mindent bele leves, bár talán az ilyenek a legfinomabbak, ráadásul nagyon jól eltüntethetők benne azok a zöldségmaradékok, amik önmagukban már kevesek egy önálló ételhez, de egy tartalmas, ugyanakkor üde kis leveshez éppen elegek. Most belekerült az idei csípős karfiol berakásakor megmaradt néhány karfiolrózsa, mellette egy harmad doboznyi gomba és elhasználósnak minősítettem néhány zellerszárat is. Borsót a fagyasztóból tettem hozzá, abból is rendszeresen kallódik egy-egy bontott csomag, 2-3 szál répa is mindig akad a fiókban, így éppen csak a tálaláshoz szükséges citromot kellett megvásárolnom hozzá. :)) A fentiektől függetlenül bátran lehet az általunk kedvelt zöldségeket variálni benne!


A leves elkészítése a belekerülő zöldségektől függ, lényege, hogy mindent viszonylag apró méretűre kell vágni és a főzési idő figyelembe vételével kell az ételhez hozzáadni. Először tehát minden zöldséget megtisztítok és felaprítok, a húst pedig nagyon apró, 1x1 cm-es kockákra vágom. A finomra vágott hagymát kevés olaj és vaj keverékén párolni kezdem, 2-3 perc után hozzáadom a szintén finomra vágott fokhagymát is és együtt megpárolom (csak komótosan, nagy lángon hajlamos megégni). Ráteszem és fehéredésig párolom a csirkehúst, majd mehetnek bele az apró kockákra vágott répák. Néhány percnyi pirítás után a vékonyra szeletelt angol zeller és gomba kerül bele, ezután a zsenge (mirelit) zöldborsó. Kevergetve kicsit együtt párolom az egészet, végül hozzáadom a kisebb rózsákra vágott karfiolt is. Megszórom liszttel, összeforgatom, majd felöntöm annyi vízzel, hogy 1-2 ujjnyira ellepje a zöldségeket (sűrűn, rövid lével az igazi). Sózom, fűszerezem és normál lángon, félig fedve addig főzöm, amíg minden puha lesz benne (forrás után csak néhány perc).
Ekkor már csak a befejezés van hátra: kevés tejszínt adok hozzá és megszórom bőségesen szárított tárkonnyal (akinek friss is a rendelkezésére áll, ne féljen használni), végül újraforrás után egy kevés tárkonyos ecettel (és ha még szükséges, sóval, borssal) ízesítem. Tálaláskor citrommal kínálom, hogy mindenki kedve szerint savanyíthassa.


Belekerült: 1 közepes méretű fehér hagyma (vagy vörös), 1-2 duci fokhagymagerezd, 1-1,5 csirkecomb (vagy egy kisebb mell), 2 nagyobb sárgarépa, 1 nagyobb fehérrépa, 2-3 szál angol zeller, 6 közepes fej csiperke, 3 maréknyi zöldborsó (mirelit, kb. 15 dkg), 3-4 nagyobb karfiolrózsa (kisebbekre vágva), 1 evőkanál vaj, 1-2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, só, őrölt bors, 1 evőkanál házi vegamix, víz, valamint a főzés végén kb. 1,5 dl tejszín, 2-3 teáskanál tárkony, kevés tárkonyos ecet, a tálaláshoz citrom.
Forrás: ha jól emlékszem, először Jade receptje (köszönöm!) volt a kiindulópont, azóta pedig a hűtő tartalma...

9 megjegyzés :

Kati írta...

Finom lehet,mólt héten párom édesanyja készített ilyet, nagyon szerettem.

Éva írta...

Nagyon fincsi lehetett ez a zöldségekben gazdag leves! Guszta!

trollanyu írta...

Isteni:) Bármennyit meg tudnék enni belőle, jó sok citrommal.

Bianka írta...

Imádom a tárkonyos leveseket

egy pici írta...

Ezt nálunk is nagyon szeretik!Én is mindenféle zöldséget teszek bele::)

Petra írta...

Ez a leves az egyik nagy kedvencünk, gyakran készítem. Jó is, hogy eszembe juttattad. De guszta ezen a képen. :)))

egycsipet írta...

Köszönöm szépen lányok! Én is nagyon kedvelem, különösen jó sok citrommal. :D

Eszter írta...

Nyami-nyami! Biztos nagyon fini!

egycsipet írta...

Aaaaz! Köszi! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...