2009. július 26., vasárnap

Eltüntetős (bűvész :D) menü

Ma végre -ha csak fél napot is- itthon van a párom, így reggel volt időm és kimentem a kertbe terepszemlét tartani. A cukkinit és az őszibarackot ítéltem meg úgy, hogy villámgyorsan kezdeni kell velük valamit, mert nagyobb mennyiségű érett termés halmozódott fel belőlük. Ennek megfelelve ma olyan ételek kerültek az asztalra, amelyekbe bőven került ezekből a finomságokból, hogy minél többet el tudjak tüntetni belőlük. Húsmentes, friss, könnyű ételek egy meleg nyári napra. :)


Őszibarackleves

Az őszibarackból egyszerű levest készítettem az általam rendszeresen főzött gyümölcsös krémlevesek mintájára. Fahéjat és cukrot egy kevés vízben forraltam néhány percig. Közben az őszibarackot megpucoltam, egy részét leturmixoltam (kb. 550 gr pürém lett), a maradékot apró kockákra vágtam (kb. 250 gr gyümölcskocka lett belőle). A fahéjrudat eltávolítottam, majd a kivonatot tovább főztem a frissen turmixolt barackpürével. Egy percnyi forralás után tejszínt adtam hozzá, és miután felforrt, a tűzhelyet kikapcsolva beletettem a kockára vágott barackot. Hidegen fogyasztottuk.

Hozzávalók: 5 dl víz, 1 fahéjrúd, 5 evőkanál cukor (gyümölcsfüggő), kb. 1 kg őszibarack, 2 dl tejszín.

Bundázott cukkini

A főétel egy könnyű kis nass lett: cukkinikarikákat sütöttem ki olajban. Előzőleg persze egy kukoricalisztből, sóból, tojásból és vízből álló sűrű masszába forgattam őket. :) Miután köretre már nem futotta a munkakedvem (náthás vagyok és szét akar esni a fejem :S), csak egy egyszerű tejfölös-fokhagymás öntetet készítettem hozzá, ebbe mártogatva fogyasztottuk el a karikáinkat.

Szórt cukkinis-mákos pite

A desszert ötletéért Kiskuktának jár a hála - köszi-köszi ismét ;), az elkészítésén nem is módosítottam, csak a cukor mennyiségét igazítottam kicsit diétásabbra. A barackleves mellett ez az étel is kiérdemelte nagylányom "Anya, ez istenifinom!" különdíját. :)

4 megjegyzés :

Kiskukta írta...

Nagyon jó kis menü!
A cukkini karikákból küédhetnél párat!
Örülök hogy ízlett a cukkinis süti, nálunk is bejött.

egycsipet írta...

Szió Kiskukta, köszi! :) A lányom ma reggelire pitét kért, én is azt ettem vele, nem melegítettem meg és így (hűtő)hidegen szerintem még jobb, mint frissen. ;)

Kiskukta írta...

Én hűtőhidegen nem etem belőle, de teljesen kihülve igen, sokkal finomabb volt mint melegen fagyival, gondolom a hűtőzés csak jót tett neki.

Kiskukta írta...

Néz be hozzám, játsz ha kedved van.
http://kiskukta.blogspot.com/2009/07/kivansaglista.html

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...