2009. július 31., péntek

Cukkinileves

Még mindig tart a cukkini dömping, így most éppen levest főztem belőle. Nagyon szeretjük, többféleképpen szoktam készíteni, most éppen így:



A cukkinit meghámoztam, magjait eltávolítottam, a húsát felkockáztam. Durvára vágott hagymát és fokhagymát pároltam meg kevés olajon, erre dobtam rá az előkészített cukkinit, kissé összeforgattam, majd felöntöttem vízzel. Zöldségleves kockát adtam hozzá (maradék húslevessel az igazi), majd addig főztem a levest, míg a cukkini megpuhult benne. Ezután botmixerrel turmixoltam, majd a tűzhelyre visszatéve sóztam-borsoztam és egy kevés szerecsendiót reszeltem hozzá. A besűrítéshez étkezési keményítőt oldottam fel tejben, tejföllel simára kevertem, végül hozzáadtam a leveshez. Újraforrásig főztem.
Reszelt sajttal és pirítóssal tálaltam.

Hozzávalók: kb. 1 kg tisztított cukkini, 1 l víz+2 db zöldségleves kocka (vagy 1 l húsleveslé), 1 közepes vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 kis pohár tejföl, 2-3 evőkanál étkezési keményítő, kevés tej, só, bors, szerecsendió.

2 megjegyzés :

Mónika írta...

Ez tényleg finom, még az én finnyás párom is falja. :))

egycsipet írta...

:))) A nagylányom sem sokat vacakol vele: kiissza a tányérból. :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...