2011. július 20., szerda

Rostos sárgabaracklé télre-nyárra

Ha gyümölcsléről van szó, nálunk inkább a centrifuga lép akcióba, de ettől függetlenül időnként készítek ivóleveket is, így egyszeri munka gyümölcsét több napig élvezhetjük. Most egy kevés maradék sárgabarack szorult elsősegélyre, fagyasztani nem szerettem volna, a lekvárfőzés szóba sem jöhetett (vajon, miért? :D), így a keményebbeket félretettem egy kis sárgabarackos gombóchoz, a puhábbakból pedig ivólevet készítettem.


Gyümölcsszezon lévén (inkább) esszük a vitaminokat frissen, így most is befőzésre gondoltam. Kissé tanácstalan voltam, mert télre nem szoktam ivólevet eltenni, de kis kutatás után Dulminánál és Renátánál is megerősítést kaptam: elvileg működik a dolog. :)

"Mindenünk a gyümölcs" :)))

A sárgabarackokat megmostam, kimagoztam, ahol akadt a héjon hiba, ott kivágtam, majd a gyümölcsöt egy edénybe tettem. Nem tudtam, mennyi vizet fog igényelni, így csak egy keveset öntöttem hozzá, majd főzni kezdtem. Miután felforrt, kb. 5 percig forraltam, ezután botmixerrel pépesítettem a levet. Ekkor körvonalazódott a szükséges víz mennyisége, ezt hozzáadtam, majd az egészet újra felforraltam. Tettem bele egy kevés aszkorbinsavat, ízlés szerint cukrot, és tovább főztem még néhány percig. Leszedtem a habját, végül csírátlanított kisebb-nagyobb üdítősüvegekbe mertem a levet. Kupak, 5-10 perc fejjel lefelé és a szokásos szárazdunszt.
Majd beszámolok a projekt (remélem) sikerességéről. :))


Arányaiban: 2 rész sárgabarackhoz (tiszta súly) 1 rész víz került, de ez természetesen, ahogy a cukor (vagy más édesítő) mennyisége is, függ az egyéni ízléstől és a gyümölcstől is. (1 kg gyümölcshöz kb. 10 dkg cukrot és késhegynyi aszkorbinsavat tettem.)
Egy kilogramm barackból a fentiek szerint ~1,2 l sűrű, nagyon rostos sárgabaracklé lesz (a férjem egyszerűen csak 200%-os gyümölcslének titulálta :D). Valami eszméletlenül finom; ha esetleg felbontáskor nagyon sűrű lenne, ásványvízzel lehet hígítani, illetve nyári fogyasztásnál egy óriási adag jégre kell önteni. :)) Felbontás után hűtve tárolandó.

11 megjegyzés :

Bianka írta...

Nagyon ötletes és micsoda színe van

Brigitta írta...

Nagyon szépek! Igen,működik,legalábbis nálam.Én is Dulinánál találtam anno!:)

Thrini írta...

A színe az meggyőző, gondolom az íze is remek.
Az idén sok sárgabarackot ettünk, mindig kaptunk valakitől. Befőzésre, lekvárnak nem jutott, mert felfaltuk, Volt olyan nap, hogy csak barackot ettünk. :)

Petra írta...

Nagyon szép lett a színe. Jó ötlet a sok E nélküli ivólé. Szerintem működni fog :)

egycsipet írta...

Bianka, köszi! :)

Brigitta, köszönöm szépen a megerősítést, szuper! Akkor ezután már bátrabb leszek! :)

Thrini, nálunk meg éppen fordítva esett: a gyerekek mondjuk sokat ettek, de nekem a befőzések mellett már semmi kedvem nem volt még enni is belőle. Mondjuk én legtöbbször így vagyok ezzel, úgy tűnik, befőzés közben is lehet "telítődni" az alapanyaggal. :)

Petra, köszönöm! :) Remélem én is, mert amelyik gyümölccsel már végképp nem tudunk mit kezdeni, így még hasznosulhatna.

Kreatív konyha írta...

Ez nagyon tetszik, és csak most találtam meg :((( akárhogy is, de szerzek sárgabarackot!

egycsipet írta...

Mónika, köszönöm! Ha nem sikerül már szerezned, de őszihez hozzájutsz, abból is elkészítheted, mert nagyon finom az a változat is. :)

Kreatív konyha írta...

Köszi az infót. Tudósítok majd, hogy sikerült :) lenne az őszibarackosra is fogyasztó

egycsipet írta...

Igazán nincs mit. Remélem, beválik! :)

Ügyes kezek írta...

Szia!
Nagyon tetszik a recept :)
Arra gondoltam, hogy nem lehetne-e sárgabarack-nektarin ivólevet készíteni? Vagy nagyon elütne a 2 gyümölcs?

egycsipet írta...

Szia,
őszintén: fogalmam sincs, milyen lehet a kettő együtt. :)
Őszit és sárgát főzök külön-külön, úgy biztosan működnek, és szoktam készíteni különböző vegyes gyümölcsöset is, a fűszeres őszi+alma például mennyei, a sütőtöklevek is remekek, úgyhogy ezzel az erővel a barackduó is ok lehet. Szerintem nyugodtan próbáld ki kisebb adagban, ha bejön akkor ok, ha mégsem, nem veszítesz sokat. ;)
(És ha elkészíted, feltétlenül írd meg, hogy végül milyen lett, mert nagyon kíváncsi lettem rá! :)) )

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...