2011. november 13., vasárnap

Sült libacomb

Ha jól rémlik, talán életem második libacombját sütöttem meg pénteken, és ez volt az első libavacsora, amit Márton napon fogyasztottunk. A népi hagyományok közül csak az év végi-újévi babonákra szoktunk ügyelni, a Márton naphoz nem sok közünk van, így nem is szándékoztam idén sem ludat készíteni. Persze ember tervez, férj végez: a piacról végül libahússal tértünk haza.

Márton napi libacomb 2012

A combokat előző este készítettem elő: megtisztítottam, megmostam és szárazra töröltem, majd fűszeres sóval bedörzsöltem. (Ez egy készen kapható termék, ami durva tengeri sót és szárított, morzsolt fűszereket tartalmaz, mint pl. rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, oregánó, majoránna stb-stb. El is készíthető, de ha van, egyszerűbb. :P) Ezután zacskóba tettem a húst, amiből kiszorítottam a levegőt - ha van szuper vákuumozó gépetek otthon, bátran használjátok. Nagyjából 12 órát pihent így a hús a hűtőben, majd kivettem és a konyhapulton hagytam még kb. 4-5 órán keresztül.

 
Ezután előkészítettem a pataki tálamat: áztatás után libazsírral kikentem, az aljára bőségesen hagymát szeleteltem, fokhagymadarabokat szórtam. A húst kivettem a zacsiból, lemostam, szárazra törölgettem, majd a tálba tettem. Megszórtam durva tengeri sóval, néhány ágacska friss fűszert és egy felszeletelt birsalmát rakosgattam rá és mellé, és a tetejére is tettem egy picurka libazsírt (ez szerintem tök felesleges, nem is tudom, miért tettem rá, de ha már megtörtént, hát... :D). Lefedve, 150 °C-os sütőbe toltam - így sült 4 órán keresztül. Ekkor leöntöttem róla a keletkezett zsíros pecsenyelevet és fedő nélkül, már kb. 200 °C-on, nagyjából egy órán keresztül pirítottam a húst. Ezalatt kétszer megfordítottam, hogy az alja és a teteje is szépen megpirulhasson, na és persze közben elkészítettem a köreteket is.
Párolt lilakáposztával és hagymás tört burgonyával*, valamint a hússal együtt sütött birsalmadarabokkal és hagymákkal tálaltam. Nagyobbik kislányom kiválóra minősítette a vacsorát, aminek nem is tudom, örüljek-e, mert ő a menzakoszthoz viszonyít :D, de valójában mindenkinek nagyon ízlett: tökéletesen puha, nagyon ízletes combok, ropogós bőr, kedvenc köret. Jöhet máskor is.


Hozzávalók: fejenként egy libacomb, fűszeres só vagy szárított fűszerek (kakukkfű, rozmaring mindenképpen legyen benne) és durva tengeri só, 1-2 evőkanálnyi libazsír, 2-3 fej vöröshagyma, ízlés szerint fokhagyma, 1-2 birsalma, néhány ágacska friss fűszer (kakukkfű, majoránna volt még a kertben, de ez opcionális).
*A burgonya elkészítéséhez a pecsenyezsírból használtam - ennek a maradékát hűtőben megdermesztettem, majd a levet leöntöttem alóla (nem dobtam ki, másnap egy rizi-bizihez éppen tökéletes volt), a zsírt újra melegítettem és ezután átszűrtem.

12 megjegyzés :

Éva írta...

Nagyon kívánatos az a libacomb! Guszta nagyon!

Petra írta...

Gyönyörűségesen pirosan ropogós! Ahogy idekattintottam a férjemmel egyszerre kiáltottunk fel: ÓÓÓÓ!
Ezt határozottan bóknak veheted. :)))

Lívia írta...

Kedves egycsipet!
Előszőr dícsérem a libás ételed, nagyon guszta és biztos finom is volt. De abban tévedsz, hogy nekünk nem sok közünk van a Márton-naphoz. Az ilyenkor sütött bármilyen libás étellel köszöntjük - és magunkat is kényesztetjük - a jámbor tours-i püspököt Szent Mártont. Panoniában született a mai Szombathelyen. Legendás történetét, hogy hogyan lett püspök, mindenki ismeri. Hazánkban pedig nagy kultusza volt és vidéken még van is Szent Mártonnak, aki a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Neve napján vágják le Márton lúdját s kóstolják meg az újbort. Hiedelmek, jóslások is fűződnek a napján levágott liba csontjának színével kapcsolatban, ami az időjárással kapcsolatos.
Az a férfi akinek pedig Márton a neve őt kétszeresen köszönthetik, mert nevezetes.

egycsipet írta...

Éva, köszönöm szépen! :)

Petra, köszi, veszem! ;))

Lívia, köszönöm a hozzászólásodat. Mint egyszerű háziasszony, a bejegyzéseimben nem egy egész nép, csak a családom és a magam nevében szoktam beszélni. Nagy ritkán írok a szűkebb-tágabb környezetemről, de ez kevésbé jellemző.
A Márton napi hagyományőrzésekhez tehát nekünk, a mi családunknak nincs köze - mint írtam is, ez volt az első olyan év, amikor libahúst készítettem erre a napra. Ez így alakult, ezt hoztuk otthonról. Ha félreérthető voltam, sajnálom, igyekszem jobban odafigyelni a továbbiakban. :)

Hobbychef írta...

Annak ellenére, hogy ez volt életed második libacombja, nagyon gusztára sikeredett. Én is sütöttem (ha van kedved nézd meg), de szerintem a tied a nyerő.

Bianka írta...

De szép ropogós

babette írta...

Hús és gyümölcs . Remek páros , és a káposztával...anyám!!! igazi lakoma...

Juci írta...

Ez egy egyszemélyes libacomb? Hát nem tudom ha én meg tudnék birkózni az egésszel.
Most elszavalom a verset :DE szeretnék gazdag lenni ,Egyszer libacombot enni....OFF! Most egy picit nosztalgiázok. Szabad?
14 éve nem ettem ilyen finomságot , de addig nagyon sokat...Sülve főve, egyszerűen imádtam...Puszi.

Szemi írta...

Egycsipet, ez valami fantasztikusan jól néz ki!
Még én sem készítettem soha semmit libahúsból. Utoljára gyerekkoromban ettem, amikor még nagyikám tömte őket sajátkezűleg...de ez már olyan régen volt, hogy talán igaz sem volt. :))

egycsipet írta...

Hobbychef, köszönöm szépen, kedves vagy! :)))

Bianka, Babette, köszönöm nektek is! :)))

Juci, persze, hogy szabad! :) Nálunk nem volt szokás a liba, apum egyáltalán nem eszi meg, így nem is került az asztalra. Gyerekkoromban így a libás emlékeim az "utcához" voltak köthetőek: közel s távol csak egyetlen háznál tartottak libákat és azok nem egyszer az utcán csipegettek. Én meg nanááá, hogy arra jártam iskolába és minden ilyen alkalommal sikeresen meg is kergettek. :D Azóta is utálok futni. :DDDD
A jelenbe visszatérve: hát nem olcsó hús, való igaz, bár itthon elkészítve még mindig olcsóbban kijön, mint egy éttermi vacsora. Ráadásul nálunk még picik a gyerekek, így két félkilós comb elég mindannyiunknak - csak felnőtteknek felszolgálva azért kell az 1-1 darab fejenként.

Szemi, köszönöm! :) Mi csak csirkéket és disznókat tartottunk otthon (na meg én nyulat, de csak eladásra), így felnőtt koromig talán ha 1-2 alkalommal kóstoltam. Most viszont nagyon tudtam értékelni - és tudnám többször is. :D

Elisabeth írta...

Gyönyörü, piros, és ropogós a liba combod. Én már évek óta nem ettem liba hust. Nálunk itt, nem is kapható a libahus, csak a kacsahus, az meg borzasztó drága, még a legdrágább szték...vagyis marhahusnál!
Csorog a nyálam, még csak egy falat kostoláshoz is!

egycsipet írta...

Elisabeth, köszönöm szépen! Sajnos nálunk is aranyárban mérik ezeket a húsokat, de legalább van, így a lehetőség adott. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...