A következő címkéjű bejegyzések mutatása: likőr. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: likőr. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 24., szombat

Karamell-krémlikőr

A gasztroajándék-hívek még éppen elkészíthetik anyák napjára ezt a finom krémlikőrt, ajándékba, vagy csak úgy elkortyolgatni egy kellemes beszélgetés közben a mamával, nagymamával. ;)


A cukrot és a vizet egy edénybe teszem és lassú tűzön karamellizálom. Apránként hozzáadok 3 dl tejszínt, majd beleteszem a vaníliarúd kikapart magjait és hüvelyét, valamint a sót. Továbbra is alacsony lángon főzöm, olykor megkeverem.
Kb. fél óra forralás-kevergetés után, amikor már teljesen felolvadt a karamell és besűrűsödött a tejszín, hozzáadok még újabb 1 dl tejszínt. Ezzel együtt még egyszer felforralom, majd a tűzről lehúzva, hűlni hagyom.


1-1,5 óra elteltével a kihűlt tejszínes karamellkrémből kiszedem a vaníliahüvelyt, majd vodkát keverek hozzá. Átszűrve, üvegbe töltöm a krémlikőrt. Hűtőszekrényben tárolom, fogyasztás előtt összerázom az üvegben.
Azonnal fogyasztható, de néhány nap után még finomabb, érdemes hát várni vele.

Hozzávalók kb. 5,5 dl krémlikőrhöz: 15 dkg nádcukor (kristálycukor is megfelel), 2 evőkanál víz, 3+1 dl tejszín (30%), 1/2 rúd vanília, csipet só (vagy ízlés szerint), 2 dl vodka (vagy ízlés szerint).


Ez a recept már megjelent az áprilisi Kifőztük magazinban. Az újság mindkét eddig megjelent száma, pdf formátumban, letölthető a magazin honlapján.
Tovább olvasom...

2010. március 28., vasárnap

Kávélikőr

Egy kicsit erősebb likőr, mint a tegnap posztolt krémpuncs. Az elkészítése valamivel időigényesebb, de a húsvéti vendégvárásig még bőven van idő hozzáfogni.


2 dl vizet és 10 dkg őrölt kávét felteszek együtt a tűzre. Amikor felforr, egy kanállal visszakeverem, majd újraforralom - ezt összesen háromszor teszem meg. Amikor utoljára felforr a sűrű kávé, leveszem a tűzről.
A kávéval egyidőben cukorszirupot készítek. Ehhez cukrot és 1,5 dl vizet felteszek egy edényben forralni. A vaníliarudat felhasítom, magjait kikaparom. A kikapart magokat az üres vaníliahüvellyel együtt hozzáadom a cukros vízhez, felforralom és sziruppá főzöm. Közepes tűzön, a forrástól számított kb. 10-15 perc alatt már elég sűrű szirupot kapok. A szirupot és a kávét összekeverem, majd hűlni hagyom.
Amikor már szobahőmérsékletűre hűlt az édes, zaccos kávénk, hozzáadom az alkoholt, majd az egész keveréket üveg(ek)be töltöm (a vaníliahüvellyel együtt), és 2 napig érlelem. Nem szükséges hűtőbe tenni, a kamrapolc tökéletesen megfelel a célra.

2 nap után sűrű szövésű anyagon átszűröm egy jól záródó üvegbe. (A likőr ekkor nyugodtan hígítható még további alkohol hozzáadásával, hogy a számunkra tökéletes ízt érjük el.) Hűtőszekrényben tartom, mielőtt poharakba tölteném, összerázom az üvegben. Azonnal fogyasztható, de néhány nap pihenő után még finomabb.


Ez a recept is megjelent már a Kifőztük első számában, ami továbbra is letölthető a weboldalról. Újdonságként blogonként fórumot indítottunk, amelyben már a megjelenéskor feltehetitek a receptekhez kapcsolódó kérdéseiteket, és nem kell megvárnotok, míg azok a blogokban posztolásra kerülnek.

Hozzávalók kb. 6-7 dl likőrhöz: 2 dl + 1,5 dl víz, 10 dkg őrölt kávé, 40 dkg cukor, 1 egész vaníliarúd, 4 dl vodka, vagy ízlés szerint.
Tovább olvasom...

2010. március 27., szombat

Krémpuncs

Mindjárt itt a húsvét, ideje egy kicsit készülődni az ünnepre, a vendégek rohamára. A krémpuncs receptje a Kifőztük első számához készült, most hozom itt is, ha esetleg valaki még nem olvasta volna az újságot. Az első szám továbbra is letölthető a weboldalról.


Egy edényben felforralom a vizet. Hozzáadom a cukrot, a fél citrom levét, a vaníliarúd kikapart magjait és felaprított hüvelyét, majd az egészet együtt lassú tűzön kevergetve főzni kezdem. (A citromlé mennyiségét ízlésünk szerint szabjuk meg, figyelve, hogy a szirup édes ízű legyen, kellemes citromos beütéssel, de ne legyen túlságosan citromos ízű. Ez amiatt is fontos, mert én háromszor készítettem el az utóbbi hetekben ezt a likőrt és mindannyiszor más volt a felhasznált citrom íze, savanyúsága. :S)
Amikor a cukor már elolvadt, folyamatos keverés mellett apránként, vékony sugárban hozzácsorgatom a tejszínt, és továbbra is lassú tűzön az egészet forrásig melegítem. A tűzről levéve 2-3 órán át állni hagyom.
A kihűlt tejszínes keverékhez barnarumot keverek, majd átszűrve üvegekbe töltöm a krémpuncsot. (A rum mennyisége természetesen ízlésünk szerint változtatható.)

Hűtőszekrényben tárolom, mielőtt poharakba tölteném, összerázom az üvegben. Azonnal fogyasztható, de ha áll néhány napot, az jót tesz neki.


A Kifőztük weboldalán elindult a blogok szerinti fórum. Azért hoztuk létre, hogy az időközben felmerülő kérdéseitekkel, véleményetekkel ne kelljen várnotok, míg a blogokra felkerülnek a receptek. Előre is köszönjük a hozzászólásokat!

Hozzávalók kb. 1 literhez: 4 dl víz, 30 dkg cukor, kb. 0,5 citrom leve (40-50 ml), 1/2 rúd vanília, 3 dl tejszín (30%), 4 dl barna rum, vagy ízlés szerint.
Tovább olvasom...

2009. november 27., péntek

Mézes-ágyas pálinka

Évek óta készítek mézes pálinkát karácsonyra. Én magam nagyon ritkán iszom, most is éppen csak belenyaltam, hogy megkóstoljam az ízét és máris berúgtam tőle :P, de a "rendes, pálinkakedvelő magyar pasiknak" kiváló.


Igaz ugyan, hogy a nagyon rendes magyaroknak nem igazán ugrik ez a fajta ital, mert hát a pálinkát vétek holmi ízesítőkkel "beszennyezni", de a kevésbé rendes magyarok - pl. a férjem :)) - szívesen fogyasztják. Ezért aztán az ő ízléséhez igazítom a karácsonyi italt, savanykás-mézes, kissé fahéjas ízben készül.



A recept egyszerű: kell egy üveg, az üvegbe méz, aszalt gyümölcs, fűszer és pálinka. Ez utóbbi házi. Ötvenes. :))
Egy üvegbe beleszórom az aszalt gyümölcsöt, nálunk ez meggy és pár szem fekete cseresznye, de készítettem már vörösáfonyával (csajos ízű lesz), sárgabarackkal (semlegesebb íz) stb-stb... Erre mézet öntök (most virágméz), majd mehet a fűszer (fahéjrúd - de ízlés szerint lehet ánizs, szegfűszeg, vanília... vagy mindez vegyesen) és végül felöntöm pálinkával (semleges ízű-illatú legyen, de sárgabarackra mehet természetesen jóféle s.barack pálinka is, csak még jobb lesz tőle ;) ). Alaposan összerázom, majd hűtőbe teszem és amikor csak arra járok, mindig rázok az üvegen néhányat, amíg csak fel nem olvad a méz. Minél tovább áll, annál finomabb, de erős fűszerezéssel 1 hét után már fogyasztható.


Én ezt az adagot 4 napja készítettem, már jó az íze - persze lesz jobb is. Az üveget úgy szoktam tölteni, hogy hagyok a tetején néhány ujjnyit - amikor a méz feloldódott és a fűszerek is kiadták az ízüket, meg szoktam kóstolni és így van hely az utóízesítésnek - amennyiben szükséges. Nem írok arányokat, érdemes saját szájíz szerint készíteni. A fűszerekre érdemes odafigyelni, én most 2 egész fahéjrudat tettem bele és ma ki is vettem belőle - ha tovább hagyom, (nekünk) már túl fahéjas lenne.
Figyelem! A gyümölcsdarabok ütnek! :))
Mézes pálinkák még a blogon: fűszeres-citromos, narancsos-ágyas.
Tovább olvasom...