2009. október 4., vasárnap

B32 - mogyorókrémes torta

Tegnap tartottuk a barátainkkal a férjem 32. születésnapját. Készült az alkalomra linzer, isler, a pecás pacákok kedvéért bográcsban halászlét főztünk (kb. 5 kg halból - annyi de annyi lett, akinek nincs mára ebédje, jöhet egy csajkával!), kenyeret is sütöttem...
Nem variáltam agyon a menüt - a hallé előtt leveles tésztába csomagolt virslifalatkákat eszegettünk, utána pedig tortát bontottunk. A párom nagyon szereti a mogyorókrémes süteményeket, így ilyet kért.


Először egy gyermekkori emléke alapján próbáltam mogyorókrémet készíteni, várakozásán felül sikerült, pedig nagyon egyszerű kis krém. A titka -amitől jobb lett, mint a "nagynéni gyermekkori sütije"-, hogy nem csinálom túlzottan vajasra/margarinosra. A hagyományos, házi vajas krémeket sohasem szerettem, így minden ilyen krémes receptben alapból csökkentem a vaj mennyiségét. Most, hogy legyen tartása a tortának, még jobban.

Két vizes piskótát sütöttem, nem teljesen a hagyományos arányokkal, mert a vizesnél kissé keményebb tésztát szerettem volna, de nem is a sima tojásos piskótára vágytam. A krémhez a tej egy részét felfőztem a vaníliarudak kikapart magjaival, a többit rétesliszttel kevertem el. A lisztes keveréket, valamint egy kevés cukrot a vaníliás tejhez adtam, és sűrű krémet főztem, amit ezután hűlni hagytam.
Sütőben, néhányszor átforgatva, kb. 200 °C-on pár perc alatt enyhén megpirítottam a mogyorót. Miután kihűlt, a héját (amit tudtam) eltávolítottam, majd a mogyorószemeket durvára törtem. Ez ízlés kérdése, mi szeretjük a mogyoródarabokat a krémben, de aki nem így van ezzel, le is darálhatja. A kihűlt krémet gépi habverővel átdolgoztam, majd porcukorral kikevert margarint adtam hozzá. A krém kb. 1/3 részét félretettem, a maradékba beledolgoztam az összetört mogyorót.


Az összeállításhoz először is színes hullámkartonból kivágtam egy akkora kört, amekkora a torta alapja volt. Ezt azért szoktam, mert így könnyebben tudom később mozgatni a tortát, egyébként bármilyen vastagabb kartonlap jó hozzá, nekem ilyen szokott itthon lenni, ez könnyen vágható és mégis elég erős. Ezután a piskótalapokat két-két lapra vágtam, majd az első lapot a kartonra tettem - ha hullámkartont használunk, akkor célszerű a sima oldalát a piskóta felé fordítani, így könnyebb a szeletelés később :))). A lapot megkentem a mogyorós krém felével, majd rátettem egy újabb lapot. Ezt Nutellával kentem meg, majd újabb lap, a krém másik fele és a fedőlap következett. Az egészet a vaníliás krémmel borítottam. A krém elég kemény, nehéz egyenletesen elkenni, de cserébe finom. Ha kimondottan fontos az egyenletesség, akkor erre a célra célszerű kenhetőbb krémet használni. Ezután hűtőben pihentettem egy éjszakán át a tortát.
Másnap tortapapírra emeltem, majd marshmallow fondanttal dekoráltam. Ezen a téren még bőven van mit fejlődnöm :D, rossz technikát választottam a mintához, így éppen kész lett, mire megérkeztek a vendégek, arról nem is beszélve, hogy délelőtt 10-kor még azon agyaltam, hogy melyik mintát is kellene rávarázsolni a sütire. :D
Emellett rájöttem, hogy nagyon utálom a fekete ételszínezéket. :S  

belülről

Belekerült...
...a 2 db piskótába (28-as tortaforma): 10 db tojás, 6 evőkanál víz, 16 evőkanál porcukor, kb. 18 evőkanál liszt, 1 csomag sütőpor;
...a nagy adag krémbe: 7 dl tej+2 vaníliarúd kikapart magjai, 5 dl tej+30 dkg rétesliszt+5 dkg cukor és egy csipet só, valamint 25 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 20 dkg mogyoró;
...továbbá: kb. 15-20 dkg Nutella.
A fondant 40 dkg MM-ból készült, 95 dkg lett belőle, egy kevés megmaradt, úgy kb. 75 dkg mehetett rá.

18 megjegyzés :

Orsi írta...

Ohhh hát itt is gyönyörű torta készült.nem tudom miről beszélsz,nagyon jó lett a minta.A fekete ételfestéket én se kedvelem túlságosan,pl nem tudok belőle szürkét keverni,mert csak lila lesz...

Andi/cuki írta...

Nem találok szavakat,gratulálok!
Gyönyörűséges!:-)))

egycsipet írta...

Köszönöm lányok! :))

Orsi, nekem szürke igaz lesz a feketéből (Wilton pasztát használok), de a fekete szín eléréséhez nagyon sokat kellett belekeverni és ellágyult tőle, pedig még hűtöttem is színezés közben a masszámat. :(

Süti Bazár írta...

Nagyon-nagyon szép lett, én is gratulálok!! A képek alapján semmi okod az aggodalomra, mert igazán látványos! A "férfi" torta amúgy is nehezebb ügy, mert szép is legyen, meg azért visszafogott is. Egy rózsaszín habos-babos tortát sokkal könnyebben odatesz az ember, ott aztán elengedheti a fantáziáját! Én is készülök most egy pasitortára a testvéremnek, de még nagyon gondolkodom... :-))

Orsi írta...

Érdekes, én is Willtont használok.Nekem amúgy a pirossal is vannak ilyen gondjaim,ha igazán pirosat szeretnék és nem csak rózsaszínt...

Kiskukta írta...

Mozzilával bejön, úgy hogy innen is sok-sok boldog szülinapot férjecskédnek, itt megmarad.

egycsipet írta...

Yasmine, köszönöm neked is! :) Hát igen, nem is tudom, hogy pl. az apámnak milyen tortát csinálnék. Főleg úgy, hogy ő a puncsot szereti. :DD

Orsi, a pirossal én is szenvedtem eleget, viccen kívül kb. a fél dobozka pasztát beletettem, mire ennyire piros lett. Emellett lekentem vizes ecsettel, hogy élénk legyen a színe, különben egy pasztell pirosas-rózsaszínes akármi lett volna csak belőle.
A feketét legközelebb jobban megfigyelem, most nagyon kiakasztott, nem láttam a méregtől. :)) Úgy tudtam a mintát kiszabni, hogy a kinyújtott fondantot a fagyasztóban dermesztettem pár percig, és amikor munka közben ellágyult, akkor újra ment vissza a fagyóba. :S

Kiskukta, örülök és itt is nagyon köszönjük! :) Nem tudom, az IE miért nem bírja az oldalamat, nálam azon is bejön. :?

margit2 írta...

Nagyon szép lett a torta! Belülről is jól mutat, biztos fincsike volt! ....Én is sok BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánok még a férjednek! :-)

egycsipet írta...

Köszönöm szépen, átadom! :)
Finom nagyon, még van belőle egy kis darabka, de nem hiszem, hogy sokáig meglesz. :D

Gasztroboszi írta...

Jaj de nagyon szép kívül-belül! Gratulálok!

Jade írta...

Gyonyoruseeges! Gratula, nagyon ugyes vagy!
Boldog szulinapot a ferjednek!

egycsipet írta...

Köszönöm lányok! :)

Gasztroboszi, éppen most nézegettem a csodás kis banános-piskótás golyócskákat nálad, most becserélném egy szelet tortával őket. ;)

Judith, köszönöm szépen, átadom! :)

Renata Kalman írta...

Boldog szülinapot az ünnepeltnek és szép lett nagyon a torta!

egycsipet írta...

Renata, köszönöm és átadom! :)

Limara írta...

Csodaszép a tortád, gratulálok! Biztosan nagyon finom is, szívesen megkóstoltam volna! :))

egycsipet írta...

Limara, köszönöm szépen, én pedig nagyon-nagyon szívesen megkínáltalak volna! :))

trinity írta...

Csodás profi torta lett-nem is tudom, mire panaszkodsz!!!!
Boldog szülinapot az ünnepeltnek utólag is!!!

egycsipet írta...

Trinity, köszönöm szépen - a párom nevében is! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...