Azt hiszem korábban talán egyszer ettem olyan gombát, ami nem üzletből származott, hanem "valaki" gyűjtötte. Szárított akármi volt, levesként elkészítve. Minden félelmem a gyomromban kötött ki, amíg lenyeltem azt a pár falatot - az ízére nem is emlékszem, valószínűleg erősen hipochonder agyam már a kapuban törölte az információt. :P Azóta eltelt néhány év, sokkal nem lettem bátrabb, de amikor Vica megmutatta a saját kezével gyűjtögetett gombákat, rájöttem, hogy tessék, még egy pipa került az "ez is kimaradt az életemből" listára. Nem tanultam meg felismerni a gombákat, sőt, fogalmam sincs, milyen gombából mit lehet készíteni és milyen klassz is lenne, ha legalább odáig eljutnék, hogy megkóstolok néhányat a csiperkén és a laskán kívül. Így aztán amikor a hét elején Vica felajánlott egy adag mezei szegfűgombát, örömmel elfogadtam.
A gomba másnap reggel postán érkezett. Én meglepődtem, mert a postás később szokott érkezni, ő meglepődött, hogy méltóztattam kicsoszogni a csöngetésre. A dobozt kibontattam, majd (a még mindig eldugult orrom - hú, de tele ezzel a púpom... - által is érezhetően) illatozó tartalmával együtt bekerült a hűtőbe. Először levest akartam készíteni belőle, de aztán a férjem leszavazta, így született meg ez az egyszerű fogás, ami olyan, de olyan, de olyan...
...mmmmmm! :)))
A csirkemellet filéztem, két darabban hagytam. Sóztam, borsoztam, majd egy serpenyőben libazsírt forrósítottam fel és ebbe helyeztem a darabokat. A húsokat mindkét oldalukon megpirítottam. Közben néhány gerezd fokhagymát pucoltam, amiket a kés lapjával összenyomtam, majd a zsírba dobtam a megpirult húsok mellé. Felöntöttem fehér borral és hozzáadtam egy teáskanálnyi szárított kakukkfüvet. Lefedve megpároltam a húst, majd a fedőt félrehúzva zsírjára pirítottam.
Míg a hús párolódott, megtisztítottam a gombát (lecsíptem a szárukat - állítólag rágós - és megmostam a kalapokat). A párolás után kiemeltem a húsdarabokat a serpenyőből, a visszamaradt zsiradékhoz adtam még egy kevés libazsírt, majd apró kockákra vágott hagymát pirítottam meg benne. A hagymához adtam a gombafejeket, kicsit megsóztam, majd lefedve megpároltam. Amíg a gomba párolódott, 1 dl tejszínben elkevertem a keményítőt, tejfölt kevertem még hozzá, majd a kész gombához kevertem. Forrásig főztem együtt.
Masnitésztán, a csirkemellből vágott hússzeletekkel tálaltam.
Hozzávalók...
...a párolt csirkéhez: kb. 50 dkg csirkemell (filézett súly), 1 nagy evőkanál libazsír, 4 gerezd fokhagyma, kb. 2 dl fehérbor (cserszegi fűszeres), só, bors, 1 teáskanálnyi szárított kakukkfű (vagy friss, ha van);
...a mártáshoz: a párolásból visszamaradt zsiradék, fél evőkanál libazsír, 1 kisebb fej vöröshagyma, kb. 50 dkg szegfűgomba, 1 dl tejszín, 1-1,5 dl tejföl, 2 púpos teáskanál étkezési keményítő, só.
Vica, millió puszi! :*
Hozzávalók...
...a párolt csirkéhez: kb. 50 dkg csirkemell (filézett súly), 1 nagy evőkanál libazsír, 4 gerezd fokhagyma, kb. 2 dl fehérbor (cserszegi fűszeres), só, bors, 1 teáskanálnyi szárított kakukkfű (vagy friss, ha van);
...a mártáshoz: a párolásból visszamaradt zsiradék, fél evőkanál libazsír, 1 kisebb fej vöröshagyma, kb. 50 dkg szegfűgomba, 1 dl tejszín, 1-1,5 dl tejföl, 2 púpos teáskanál étkezési keményítő, só.
Vica, millió puszi! :*
12 megjegyzés :
Nagyon csinos!:) ennél már gondolom, csak az íze lehetett jobb.
Ezt nem értem. Ennyi finomság után hogy tudtok ilyen csinosak maradni?
Hát ez tényleg...mmmmmmm....:oPP Nem féltél,megkóstolni:)Iszonyatos guszta...hmmm nagyon megenném:oPPP
Nagyon fincsi lehetett! A végén még megszereted te is a gombát:D
Iszonyúan megkívántam. Annyira finom lehet :)
Nagyon gusztusosan tudok tálalni/mutogatni/fotózni az ételeket!:D
Élvezet nézegetni,hátha még meg is kóstolhatnám:DDD
Nekem is az egyik kedvenc gombám, nagyon finomat főztél!Azt a fantasztikus armáját imádom, a mélyhűtést is jól bírja!
Kata, köszi, tényleg nagyon finom volt! :)
Márti :D, hát a csinos túlzás, de azért köszi, jót tett a lelkivilágomnak. ;))
Niki, köszi! :) Valahol el kell kezdeni... :))
Kiskukta, nem kizárt. :) Most lett egy képem arról, hogy miért is lehet igazán szeretni a gombákat. :)
Bianka, legközelebb gondolok rád...két tányérral is! :)))
Melinda, ha ezt tudom, tegnap én mentem volna a lányért az oviba... ;))
Judit, köszönöm! :) Még nem volt lehetőségem jobban megismerkedni ezzel a gombával, de köszönöm a tippet, ha lesz lehetőségem, hasznosítani fogom! :))
Isteni lehetett, látszik a képeket is, legszívesebben én is megkóstolnám!
Liza, köszönöm! :)
Most olvasom vissza...Bakker!!Nem én tudok,hanem Te!!!:)
:D Melinda nyugi, olvasok a sorok között, ráadásul én tudom, hogy te is tudsz. ;D
Megjegyzés küldése