2010. május 24., hétfő

Grillburger

...avagy hamburger, grillen. :) Most, hogy fel-feltűnik a nap az égen, már ki lehet ülni a sütögető mellé, és igazi tűzön sült, füstös ízű burgereket lehet készíteni. Mennyei eledel!


Mivel hamburger recept van már az oldalamon, csak röviden írok, talán valakinek kedve támad tüzet rakni. ;) Hamburgerzsemléket készítettem, de most 9 helyett 10 darabra osztottam a tésztát. A formázásnál a zsemléket kissé ellapítottam, majd a kelesztés után tejjel lekentem, szezámmaggal megszórtam, végül kereszt alakban bemetszettem. Így kerültek az előmelegített sütőbe, ahol 2 szinten, légkeverés mellett, 170 °C-on sültek.


A húst kétszeri darálás után sóval és őrölt borssal kevertem össze. Fánkforma segítségével formáztam, a formát eltávolítva egy kanállal még egy kissé szétlapítottam a pogácsákat. Ebből is 10 db készült, amiket egy tálcán, alufóliával fedve, a hűtőben pihentettem 2-3 órán keresztül. A pihentetés után a grillrácson végezték, amin néhány perc alatt kellemes pirulósra sültek.


A hamburgerszószhoz nagyon apróra vágtam a csemege uborkát és az újhagymát, amiket a többi hozzávalóval elkevertem. A mikróban kissé felmelegítettem (30 mp) az egész keveréket, kóstolás után fűszereztem, végül ezt is a hűtőbe tettem fogyasztásig. 1-2 órát jó, ha pihen, hogy összeérjenek az ízek.


A grillen megpirítottam a félbevágott hamburgerzsemléket is, ebbe került aztán mindenféle földi jó. :)


Hozzávalók 10 hamburgerhez...
...a zsemléhez:
1 pohár (140 g) natúr joghurt, 2 dl tej, 0,5 dl olaj, 1 egész tojás, 2 csapott evőkanál cukor, 1 teáskanál só, 60 dkg BL55 liszt, 2 dkg élesztő, továbbá tej a kenéshez, szezámmag a szóráshoz;
...a húspogácsákhoz: kb. 1 kg sertéshús (tarja, a zsír zöme eltávolítva), 1 evőkanál só, 1 evőkanál bors;
...a szószhoz: 4 evőkanál tejföl, 4 evőkanál majonéz, 1 evőkanál mustár, 2 evőkanál ketchup, 5-6 db újhagyma (zöldje nélkül) apróra vágva, 2 db (kb. 8 cm-es) csemege uborka apróra vágva, 1-2 kortynyi (alma)ecet, 1 evőkanálnyi méz (selyemfű :P), picurka só és bors;
...és a többi: csemete jégsaláta levelek, (kígyó)uborka, (koktél)paradicsom, (új)hagyma.

9 megjegyzés :

Niki írta...

Mesés:)))

Moha írta...

Csipetke megyek hozzád burgerezni! Nagyon csábítóan néznek ki!

Bianka írta...

Ez valami félelmetesen jó.

egycsipet írta...

Niki, köszi. :)

Moha, megbeszélhetjük. ;)

Köszi Bianka, tényleg az - volt. :D

Melinda írta...

Húú ,azt a mindenit,ez nagyon guszta:))
Ügyi vagy!

egycsipet írta...

Köszi Melinda! :))

Latsia írta...

Csak annyit írnék, júliusban érkezem....:-)

Brigitta írta...

Jaj,de isteni!!:))

egycsipet írta...

Latsia, jegyzem! ;)

Brigitta, köszönöm! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...