2010. május 10., hétfő

Somlói galuska...
...torta

Májusban nálunk alkalom alkalom hátán. Alkalom az ünneplésre, együtt-evésre, a tortakészítésre. Mindez jól is hangzik, amikor "formában vagyok", de a mostani újra-selejtes időszakomban már kevéssé, így a nagyobbik lánykám névnapi tortájához biztos receptet választottam. A somlói már többszörösen bizonyított, kóstolás nélkül is finomra sikerül. :)


Három piskótalapot készítettem: sima, diós és kakaós változatot, amiket vékonyra kenve egy 28-as tortaformában sütöttem meg. 28-as a gyártó szerint, szerintem csak 26-os... :)) Hűlni hagytam a lapokat, közben elkészítettem a további hozzávalókat.

Elsőként a cukorszirupot. Mivel most gyerekeknek-sofőröknek is meg kellett birkózniuk a desszerttel, a cukorsziruphoz a rumot nem hagyományos módon, a langyosra hűtött alaphoz kevertem, hanem a cukor olvadása után a sziruppal együtt forraltam pár pillanatig.
A szirup készítése közben a mazsolát egy tálkába szórtam, felforralt vízzel felöntöttem, hozzákevertem egy evőkanálnyi rumot is. Ázni hagytam. Nem szoktam teljesen puhára áztatni, éppen csak egy kissé puhuljon meg, amíg a krém elkészül, éppen jó is lesz.
A tej felét a vaníliarúd kikapart magjaival és hüvelyével együtt feltettem melegedni. A tojásfehérjéket felvertem, majd a cukor felét is a kemény habba dolgoztam. A tej másik felében elkevertem a lisztet, tojássárgákat és a maradék cukrot, majd a meleg tejhez kevertem. Folyamatosan kevergetve teljesen besűrítettem, a végén gépi habverővel keverve, hogy minél homogénebb krémet kapjak. Ezután beleforgattam a tojáshabot is.


A beáztatott mazsolát lecsepegtettem. Egy tortatányérra helyeztem a sárga piskótalapot, majd hozzáigazítottam az állítható tortakeretemet. A lapot meglocsoltam a rumos cukorsziruppal, majd megkentem a krém harmadával. (A szirupot nem szoktam harmadolni, én éppen csak meglocsolom-átkenem a piskóta felületét, ugyanis nagyon nem bírom a szétázott piskótájú somlóit, de természetesen ez ízlés kérdése.) Megszórtam darált dióval és a mazsola felével. Erre került a kakaós piskótalap. Megismételtem az előző műveletet (szirup, krém, dió, mazsola), végül ráborítottam a diós lapot. Ezt is megkenegettem a sziruppal, végül rákentem a maradék krémet és rászórtam a diót. Így került a hűtőbe egy éjszakára.
Ezután még elkészítettem az öntetet is, amit kihűtés után egy üvegben szintén behűtöttem. Az öntet nagyon egyszerű, a tejet feltettem melegedni, kézi habverővel csomómentesen elkevertem benne először a kakaóport, majd a cukrot, a lisztet és a tojássárgáját. Folyamatosan kevergetve, lassú tűzön, forrásig melegítettem.
Másnap a tortát a karika mentén körbevágtam egy éles késsel, majd az oldalát fixálóval felvert tejszínnel borítottam. Tálalásig hűtőben tartottam. Nem galuskaként, hanem szeletben tálaltam, tejszínhabgaluska és csokiöntet kísérte.


Hozzávalók...
...a sima/sárga piskótalaphoz: 2 tojás szétválasztva, 1 evőkanál forró víz, 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt, pár csepp vanília eszencia, csipet só;
...a diós piskótalaphoz: 2 tojás szétválasztva, 1 evőkanál forró víz, 3 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 1 nagy evőkanál darált dió (kb. 15 g), csipet só;
...a kakaós piskótalaphoz: 2 tojás szétválasztva, 1 evőkanál forró víz, 3 evőkanál cukor, 2,5 evőkanál liszt, 1/2 evőkanál keserű kakaópor, csipet só;
...a cukorsziruphoz: 15-20 dkg cukor, 1 dl víz, 1/2-1 dl rum (ízlés szerint) - nekem a szirup kb. harmada általában megmarad;
...a vaníliakrémhez: 6 dl tej, 1/2 rúd vanília, 20 dkg cukor, 10 dkg liszt, 3 tojás szétválasztva;
...továbbá: 10-15 dkg darált dió, 10 dkg mazsola, esetleg 1-2 evőkanál rum a mazsola áztatásához;
...az öntethez: 3 dl tej, 3 evőkanál keserű kakaópor, 3-4 evőkanál cukor, 1 púpozott teáskanál liszt, 1 tojássárgája, ízlés szerint rummal ízesíthető;
...a tálaláshoz, díszítéshez: kevés cukorral, esetleg fixálóval keményre vert tejszín.
 

Természetesen a recept elkészíthető a megszokott módon, egy - a piskótalapokkal megegyező méretű - edénybe rétegezve is. A somlói tetejére, hagyományosan készítve, nem darált diót szórok, hanem kakaóport szitálok. A kész süteményből kanállal szaggatok galuskákat.

17 megjegyzés :

Liza írta...

De isteni finom lehet, imádom a somlóit minden formában!!!

Bianka írta...

Én is, én is szeretnék egy falatot
Csodálatosan néz ki

Mónika írta...

Csodaszép!:))

Moha írta...

Ó Csipet ez gyönyörű lett!

Melinda írta...

Csoda jól néz ki, és nagyon biztos receptnek tűnik! Gratulálok!

Chef Viki írta...

Itt jövök egy szeletért hosszú, tömött sorokban!!!

:-))

Szédületes!

Andi/cuki írta...

Gratulálok az Ünnepeltnek!:-))
Nagyon szép,finom lehetett a torta!

Kiskukta írta...

Fincsi!!! Csak macerás, ezért csinálom én is nagyon-nagyon ritkán. Röhej, mert díszítésekkel sokkal több idő elmegy, mégis 3 féle piskótát 1 sütihez lusta vagyok bekavarni.

Edó írta...

Ez kerem,merenylet!!!Jaj de finom lehet,olyan jol nez ki..

Thrini írta...

Nagyon guszta!!
Én tepsiben sütöm, de így szerintem sokkal szebb!

egycsipet írta...

Lányok, köszönöm szépen mindenkinek! :)

Kiskukta, én is emiatt készítem ritkán, pedig amikor csinálom, végül is nem is annyira vészes, igaz mielőtt elkezdem, napokig trenírozom magam lelkiekben rá. :D

Kata írta...

Én is sütöttem egyet az öcsém kisfiának a ballagására, de én meg posztolni vagyok lusta, de majd csak felkerül egyszer...
Nagyon tetszik a tied, ahogy kinéz! én a habot nem mertem rákenni. Most hogy látom, elindult a nyálképződésem...

egycsipet írta...

Kata :D, ne tudd meg, mennyi idő volt, mire megírtam. Azt hittem, kihullik a hajam, mire végzek vele, de én győztem! ;DDD

margit2 írta...

Ami diós, az csak finom!... Ezt én is nagyon jól tudom... A hétvégére megint diósat terezek én is! :-)

Melinda írta...

Oda vagyok érte!:D
Biztos isteni finom volt!!

pinkóci írta...

Köszi a receptet, igazán szuper! :) (Kiraktam magamnál is, de természetesen ott vagy, mint forrás.)

egycsipet írta...

Pinkóci, örülök, hogy elkészítetted és ízlett nektek is! Köszi a visszajelzést! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...