2010. január 5., kedd

Krémsajtos-diós pogácsa

Nagyon jó kis nass! Kint felejtettük a konyhapulton éjszakára, nem takartuk/zacskóztuk be, másnap mégis ugyanolyan finom és puha volt, mint frissen. Annyira bejött, hogy szerintem mostantól ezzel a tésztával sül a pogi nálunk, bár valószínűleg zömmel dió nélkül, ugyanis kiderült, hogy a lányom csak a nyers diót szereti.
Yasmine-nál (köszi! ;) ) fedeztem fel a receptet, majd belekukkantva az előzményekbe úgy döntöttem, hogy az ő adagját felezem.


Langyos tejben felfuttattam az élesztőt. Míg kelt, kimértem mindent, elmorzsoltam a vajat a lisztben, végül az összes hozzávalót belegyúrtam. A tésztát szobahőmérsékleten pihentettem kb. egy órán át, ezalatt nem kelt duplájára, de már szépen dolgozott az élesztő. Lisztezett munkalapon kb. ujjnyi vastagra nyújtottam, kiszaggattam, majd a korongokat sütőpapíros tepsibe helyeztem. Elég helytakarékosak, mert sütés közben nem terültek, csak felfelé nőttek. :) Rövid pihentetés után a tetejüket lekentem egy felvert tojással, és fél diókat ültettem rájuk. Előmelegített sütőben kb. 200 °C-on pirosra sütöttem a pogácsákat.

Hozzávalók kb. 2 közepes méretű tepsihez: 25 dkg liszt, 12 dkg vaj, 10 dkg ömlesztett sajt (eredetileg házi krémsajt, de ez kiment a szita agyamból, így sima "kemping" sajt lett belőle), 1 tojássárgája, 2 csapott teáskanál só, 1,5 dkg élesztő, 0,5 dl tej, 1 kockacukor, + 1 felvert tojás és dióbél a tetejére.

10 megjegyzés :

Süti Bazár írta...

Mondtam én, hogy fincsi! Az eredeti recept (Raindroptól) a fele adag, jól gondoltad. Csak nálunk vendégség volt. Bár, ha jól meggondolom, amúgy is fél kiló lisztre vagyunk kalibrálva. Sajna.. :DD

Vica írta...

Szia!
Nagyon szép, ilyet még nem próbáltam, de biztos bejönne a gyerekeknek!! Nagyon finom lehet, már az alapanyagokból kiindulva!

Andi/cuki írta...

Nagyon guszta!:-))

Kata írta...

Nővérkém, jó látni, hogy kicsit aktivizáltad magad :DDDD már nagyon hiányoltam a jobbnál jobb kis recijeidet ;))) és íme, egy pogácsa, amit nem kell agyon bonyolítani, hajtogatni, meg miegymás..ezen felbuzdúlva hétvégén meg is csinálom, persze dió nélkül, mert azt én sem szeressem. Van bennünk a nagylánnyal néhány közös, látszik, hogy azért van vmi közünk egymáshoz :DDD Csók a családnak

egycsipet írta...

Yasmine, igen, Raindropnál fedeztem fel a felezést, csak a hivatkozást hagytam ki, amikor "leelőzményeztem". :D Mindjárt pótolom is. Általában én is fél kilóból pogácsázok, de most még más is volt mellette, és egyébként elég is nekünk ennyi, legalább elfogy frissen. ;) Köszönöm ismét! :*

Vica, köszönöm, próbáld csak ki nyugodtan, szerintem ízleni fog! :)

Andi, köszi! :)))

Húúúgi, hát itt? :D Ööö...beosztom a szilveszteri kajákat néhány napra. :P :D
Csajszi nyersen bírja a diót, nagyon is, ezért kezdtem el diósakat sütni. Van ami ízlik neki, de ez pl. egyáltalán nem, illetve a pogit nyelte, csak a diót etette fel velünk. :D
Ja igen, közös az van bennetek, pl. az is, hogy mindketten picik vagytok. ;DDDDDDD
Pusssz nektek!

Kata írta...

Imádom a pogácsát! és ha már így, ennyien tukmáljátok, biztosan finom lehet, ráadásul gyönyörűek:)

egycsipet írta...

:))

Kata írta...

Hát a diót én is csak nyersen szeressem, úgy imádom, sütve, sütikben nem, kivéve ugye a fincsi bejglidet :DDD Ezt fel is írtuk ám a kéménybe, nagy betűkkel :I
Amúgy köszike :))) azt hittem a nyers krumplit hozod elő :PP Az a baj, hogy ez a tulajdonságunk nem sokáig lesz közös :((( főleg, ha az Angyalkából indulunk ki :III egy-kettő, és már nem nekem kell lehajolni, hogy puszit adjunk egymásnak..na szééép

egycsipet írta...

:DDD Azért még van néhány jó éved... ;D

Melinda írta...

Nyami,ezt kipróbáljuk mi is!:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...