2010. január 7., csütörtök

Káposztás kelt

A nagyi keltje. Ő ezt dagasztotta be - legjobb tudomásom szerint - mindig, minden keltjéhez. Finom, nem kalácsos, nem kenyeres, valahogy más. Olyan nagyis. Nekem legalábbis.
Az alap 1 kg liszt. Ez a minimum, ami alatt nem állok neki - általában 1,5-2 kg lisztből készítem. Igen, munkás, mert ezt a mennyiséget egyik gépem sem dagasztja be, én is csak nehezen, nyögve-nyelősen. Nem is sűrűn sütöm... :D Most a minimum készült, amilyen régen dagasztottam utoljára kézzel, ez is bőven sok volt...


Az első mozzanat a káposzta megtisztítása, négybe vágása volt, majd ezután átadtam (nagyvonalúan :D) a terepet a páromnak és "hagytam", hogy ő reszelje le. Ezután a lereszelt káposztát lesóztam, állni hagytam.
Míg a káposzta reszelődött, az élesztőt egy kevés cukorral elkevert langyos tejben futtattam fel - a tetejére lisztet szórtam, hogy legyen miben megkapaszkodnia az élesztőnek. Amikor megkelt, beleütöttem a tojássárgákat, hozzáadtam a zsírt, olajat, majd sűrű ragacsos tésztává dolgoztam a liszttel. Ez amolyan "érzéssel lyányom" játék - most lemértem a kb. mennyiségeket a recept kedvéért, de ettől el lehet térni a hozzávalók minőségének függvényében. A ragadós masszát olajos kézzel dagasztottam ki, egészen addig, amíg hólyagos nem lett a tészta, ekkor lefedtem, majd fél óra múlva kissé átdagasztottam. Ezután hagytam kelni, duplájára.


A dagasztás végeztével már eleget állt a káposztám, alaposan kinyomkodtam a levétől, majd olajon megdinszteltem. Borssal, kevés köménnyel ízesítettem. Amikor készen lett, átszedtem egy nagy tálba és néha átkeverve kihűtöttem. (A káposzta természetesen elkészülhet előző nap is...)
A megkelt tésztát általában kétfelé szedem, most azonban 3 gombócot formáztam belőle, egyenként 60 dkg felett volt a súlyuk. Újra duplájára kelesztettem őket.


Kelt tekercs: amikor a gombócok megkeltek, kettőt vékony (5-7 mm) téglalappá nyújtottam, a tetejüket vastagon terítettem káposztával, majd háromba hajtottam őket. Hajtással lefelé sütőpapírral bélelt (eredetileg kiolajozott) tepsibe kerültek és újra kelni hagytam őket - kb. fél órán át. A kelesztési idő vége felé előmelegítettem a sütőt 170-180 °C-ra, majd a rudakat lekentem olajjal és tojásfehérjével és a sütőbe toltam a tepsit. Kb. 40-45 percig sültek, míg a tetejük kellemesen pirulós lett.

Kapusznyika (káposztás táska): a harmadik gombócot kb. kisujjnyi vastagra nyújtottam és kb. 8 cm-es korongokat szaggattam belőle, ezeket aztán még vékonyabbra nyújtottam. A kinyújtott tésztakorong egyik felébe káposztát tettem, a másik felét ráhajtottam, széleit lenyomkodtam. A "táskákat" tepsibe tettem, kb. fél óráig kelni hagytam, majd olajjal és fehérjével lekentem, végül villával megszurkáltam őket. Ezeket is pirulósra sütöttem. Nekem 16 kapusznyikám lett ebből az adagból, de ez méretfüggő, lehet 2x ekkorára is készíteni őket. A tetejüket általában tojássárgával vagy felvert egész tojással kenik meg, úgy szép fényes lesz, de én a mamám módszerénél szoktam maradni.


Hozzávalók...
...a tésztához:
50 dkg rétesliszt, 50 dkg finomliszt + kevés a nyújtáshoz, 5 dkg élesztő, 3 tojás sárgája, 1-2 evőkanál cukor, 1 csapott evőkanál só, 5,5-6 dl langyos tej, 5-6 dkg zsír, 4-5 dkg olaj + további 2-3 evőkanálnyi olaj a dagasztáshoz (zsír helyett is mehet az olaj, a mamám is úgy csinálta, de némi zsírral puhább marad másnap is - már' ha marad belőle...);
...a töltelékhez: olaj, kb. 2,5 kg reszelt fejeskáposzta, só, őrölt bors, őrölt kömény;
...a tetejére: olaj, 1 tojásfehérje.

12 megjegyzés :

Csicsóné-Melinda írta...

Ügyes vagy,de leginkább türelmes:))
Nekem egyre kevesebb "idegem" van a kelt tésztákhoz:(

Kiskukta írta...

Nekem főleg a kapusznyika tetszik, jóóó sok töltelékkel. Hétfőn káposztás borzas zsömit sütöttem, ma reggeliztük meg az utóját Odettel, nagyon fincsi volt...de akár most is ennék a tiedből.

Vegavarázs írta...

Én is szoktam ilyent sütni, csak nem feltekerve, hanem lepény formában. Egyszerűen imádom! És nekem is a nagymamámtól van :-)

Andi/cuki írta...

Ez nagyon-nagyon hasonlít a mamám káposztás lepényéhez,nagyon-nagyon tetszik!El is fogom készíteni!
Remélem sikerül!:-))

egycsipet írta...

Melinda, ha nincs, jó megoldás valamilyen dagasztógép. Én sem sűrűn sütnék kelteket, ha a jobbomon múlna. ;)

Kiskukta, én pedig éppen a tekercset bírom jobban, sok-sok tésztával. :))) A káposztás zsömle is csodás lehet!

Vegavarázs, Andi: lepény? Szuper lehet! Ki is próbálom egyszer. :)
A nagyim mindig sütött 2-3 ilyen feltekert rudat, emellett kakaós csigát, lekváros buktát és nyitott kapros-túrós lepényt. Mindet ugyanebből a tésztából, és mindegyik nagyon finom volt.
Andi, sikerül! :))

Yasmine írta...

A káposztásat én is imádom. Az 1 kiló lisztből készült tésztával én is megharcolok. Még úgy is, hogy a jobb karom határozottan combosabb a sok dagasztástól. Merthogy mindent kézzel dagasztok. Úgy kell nekem... :DD

margit2 írta...

Tényleg nagyon jól sikerült! Guszta a tálalás, ahogy felvágva elhelyezted! :-)

egycsipet írta...

Yasmine, minden elismerésem, én puhány vagyok, vagyis csak "spórolok az energiáimmal"... :DDD

Margitka, köszönöm! :*

trinity írta...

Végre egy kis sós:)) Nagyon finom, ilyet még nem ettem, de a káposztás rétest is szeretem-ízekben hasonló lehet!

Thrini írta...

Nagyon jól néz ki a tekercsed. Nem ettem még káposztás verziót.

Csibimama írta...

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a receptre. A vecsési Káposztafeszten vettem kapusznyikát, nagyon ízlett. Igaz a családból csak az édesapám ette -rajtam kívül-, mégis fogok készíteni. A fiaim legfeljebb nem káposztásat kapnak. Nekik majd valami mással töltöm meg.

egycsipet írta...

Csibimama, valóban elég megosztó étel, főleg azért, mert eredetileg erősen fűszerezik és a borsot a kisebb gyerekek annyira nem szeretik, nekem a lányok úgy eszik meg, ha enyhébben borsozom. Van fent egy kapusznyika receptem graham lisztes változatban is, érdemes esetleg ezt is megnézned, ha szeretitek.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...