A cukrozott mandula szuper nass, a mostanában állandósult szürkeségben (vagy éppen a ma reggeli "októberi" ködben) pedig igazán aktuális is. A készen kapható szeletelt vagy szilánkos változatból nagyon finom levesbetét készíthető.
A levesbetéthez a (teflon bevonatú) serpenyőt nagy lángon felforrósítom, majd beleszórom a mandulaszeleteket. Hajlamos gyorsan megégni, ezért nem szabad magára hagyni és a serpenyőt rázogatva forgatni kell benne a szeleteket. Amikor már eléri az ízlésemnek megfelelő színt, a lángot leveszem, kristálycukorral szórom meg és az ujjaimat vízbe mártva vizet spriccelek rá (lehet permetezni is, ha éppen akad a kezünk ügyébe egy erre alkalmas eszköz). Ekkor már egy keverőlapáttal/fakanállal (is) kevergetem, igyekszem nem jobban összetörni a mandulát, mint amennyire már töredezett, de a cukor olykor letapad, így szükséges a lapát, hogy leoperáljam a serpenyőről.
A víz segít a cukrot ráragasztani a mandulára, így egészen addig permetezem az elegyet, míg az összes (de legalábbis a nagy többség) cukorszemcse megtalálja a helyét a mandulákon. A lángon időközben lehet állítani, de csak óvatosan, mert nem cél az odaégetés. :)
Amikor elkészül, egy tálcára sütőpapírt/zsírpapírt helyezek és erre borítom a cukrozott mandulát. Itt hagyom kihűlni, végül felhasználásig jól záródó dobozba teszem. Nagyon finom gyümölcsből készült krémlevesekben vagy desszertek díszítéseként.
A nassolásra szánt változat némi előkészítést igényel. Az egész magok barna héját úgy távolítom el, hogy egy kis lábasban vizet forralok (megteszi a vízforraló is) és a lobogó vízbe teszem a még héjas, egész mandulát. Nem kell főzni, csak hagyni a forró vízben állni úgy 3-5 percig. Ezután egy szűrő segítségével leszűröm, majd egyesével meghámozom a mandulákat. Abszolút nem nehéz, enyhe nyomással kicsusszan a héjból a hófehér mag. Papírtörölközőre teszem és hagyom megszáradni.
Száradás után ugyanúgy készül, mint a szeletelt változat, csak kicsit munkásabb, mert a szemek nem pirulnak egyenletesen a serpenyőben, így folyamatosan rázogatni kell pirítás közben. A cukorhoz őrölt fahéjat keverek, ezzel "vonom be", de mielőtt lezárom a tűzhelyet, egy jó csipetnyi (már fahéjmentes) cukorral is meghintem.
Sütőpapíron elterítve hűtöm ki, jól záródó dobozban tartom - ha egyáltalán eljut odáig. :)))
Hozzávalók...
...a szeletelt változathoz (4-8 adag leveshez/desszerthez): 5 dkg szeletelt mandula vagy mandulaszilánk, kb. 8 dkg cukor, víz;
...a fahéjas nasshoz (1 adag): 5 dkg egész mandula, kb. 5 dkg cukor, fél-egy (csapott) teáskanálnyi őrölt fahéj, víz.

14 megjegyzés :
Igen ez az amire vágyom és amit már nagyon rég óta keresek, hogy hogyan is kell elkészíteni. Most elaléltam.
Nálunk sem jutna el a dobozolás fázisig! :)
Le ne töröld ezt a bejegyzést! Most elmentettem a linket, ezt KELL megcsinálnom a karácsonyi borleveshez :-)
Remek mindkettő!
Jaj micsoda finomság!Bekapnék egy párat most rögtön!
Imádom!:-))
Bianka, örülök, hogy tetszik. Nem hinném, hogy ez beillene eredeti receptnek, de a célnak tuti megfelel. :)
Thrini :)))
Jókaja, igyekszem addig kordában tartani a billentyűzetemet. :D
Ildy, Juci, köszönöm! :))
Andi: ééén iiis! :)))
Ohhh,de finom lehet!!
Ezt ki kell próbálnom!!:)Köszi!
Ebből én is ennék!!!! :-)
Melinda, hajrááá! :)
Margitka :)
Juúúúúj de jó! Meg fogom csinálni a fahéjasat záros határidőn belül. Köszi a recit!
Pixie, örülök, hogy tetszik! :)
Ó, megvan a kollégáknak az ajándék! Vajon ez dióval is működik?
Igen, bár a tisztítás része nem feltétlenül a leírt módon. :)
A diót simán serpenyőben pirítom és ami héj aztán egy konyharuha bevetése mellett lejön, attól elköszönök, ami marad, az jól van a helyén. :) A többi ugyanaz.
A mogyorót sütőben szoktam előpirítani, 180 fokon pár perc elég szokott lenni neki (az illata sokat segít, hogy mikor jó). Hagyom hűlni egy kicsit, konyharuhára borítom és ledörzsölöm a héját. A többi aztán ennél is ua., mint fent.
Kicsiben próbáld ki szerintem, ha beválik, akkor mehet az ipari gyártás. ;)
Sok sikert és előre is örömteli készülődést, és boldog ünnepeket kívánok neked!
Megjegyzés küldése