2010. augusztus 25., szerda

Karalábé-krémleves

Sokáig egyáltalán nem főztem karalábéból levest, pedig nagyon finom, ráadásul egyszerű alapanyagokból, egyszerűen elkészíthető. Az első kóstolás után megszületett a saját változatom is, amivel már találkozhattatok, ha letöltöttétek a Kifőztük magazin 6. számát.


A karalábékat megmosom, meghámozom, majd apró kockákra vágom, a vöröshagymát héjától megfosztom és felaprítom. A vajat és az olajat egy edényben felhevítem, hozzáadom a vöröshagymát és megpirítom. A karalábékockákat a hagymához adom és rövid ideig, néhányszor átkeverve, együtt párolom. A zöldségeket felöntöm egy liter húslevessel (vagy vízzel), ételízesítővel, sóval és borssal ízesítem. Fedő alatt puhára főzöm. A levest botmixerrel pépesítem, ezután tejjel a kívánt állagúra hígítom, és tejföllel gazdagítom. Szükség esetén ilyenkor még ízesítem.


A pirított, fűszeres kenyérkockákhoz a kenyeret kisebb kockákra vágom és sütőben, 200 fokon, ízlés szerint megpirítom. Időnként átkeverem, hogy egyenletesen piruljanak. Egy serpenyőben vajat melegítek kevés olajjal. A petrezselymet felaprítom, a fokhagymát a kés pengéjével összenyomom, majd azt is apróra vágom. A zöldfűszert és a fokhagymát a vajhoz adom, addig hevítem együtt, amíg a fokhagyma éppen illatozni kezd. Belecsorgatok egy kevés extra szűz olívaolajat is (ez elhagyható, ha valaki nem szereti). Ezzel már nem hevítem tovább, csak elkeverem és a még forró kenyérkockákat beleforgatom.
Tálaláskor a kenyérkockákat a levesre szórom vagy egy tálkában kínálom a leves mellé.


Hozzávalók...
...a leveshez:
4 db (kb. 1 kg) karalábé, 2 dkg vaj, 1 evőkanál olaj, 1 kisebb fej vöröshagyma, 1 l húsleveslé/víz, vegamix vagy egyéb ételízesítő/leveskocka, só, bors, kb. 2 dl tej, kb. 2 evőkanál tejföl;
...a levesbetéthez: 8 szelet toast kenyér, néhány szál petrezselyemzöld, 2-3 gerezd fokhagyma, 4-5 dkg vaj, kevés olaj és olívaolaj.

3 megjegyzés :

Bianka írta...

Nagyon szeretem a karalábét. Így még nem ettem, de isteni lehet

Ami írta...

Amindenit! :) Ez nagyon hívogató és guszta! :)

egycsipet írta...

Bianka, Ami, köszönöm! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...