Rántott hús? A legegyszerűbb ételek egyike, én mégis utálom készíteni, így csak nagyon ritkán szánom rá magam. Olykor azonban "muszáj", és ha éppen nem népes vendégseregre készülök, akkor nem szeletelgetek, hanem a zacskós módszerrel csalok a munkán.
Velem szemben a nővérem a 2 centi átmérőjű gombafejeket is -hozzám képest- lelkesen, egyesével panírozgatja, aminek már a látványától is csordogálni kezd a verejték a hátamon. Leírom az egyszerűsített változatot, neki ajánlva, hátha egyszer elfogy majd a türelme... :))
A csirkemellet felkockázom, 1-2 falatos kis kockákra, majd enyhén megsózom, borsozom a húst. Egy zacskóba lisztet, egy másikba zsemlemorzsát (szezámmagos/zöldfűszeres/akármilyen morzsát) teszek, egy tányérban egy kevés sóval (na meg egy villával) felverem a tojásokat. A húsból néhány kockát a lisztes zacskóba teszek, a száját a kezemmel összeszorítom és felrázom - egészen addig rázom, amíg az összes húskocka csupa-csupa liszt lesz. Átrakosgatom őket a tojásba, megforgatom őket, majd következik a zsemlemorzsás zacskó és a risza. Ééés: mehet a forró olajba.

Ugyanezzel a módszerrel készítem a rántott karfiolt, apróbb gombát és a hagymakarikát is.
A lánykáim szeretik az ilyen kis kézbe vehető falatokat és néha nekünk is jól esik így velük enni. Kiülni a szaletli alá, kézzel falatozni. Sült krumplival, majonézbe/ketchupba tunkolni vagy koviubit ropogtatni mellé. Na és persze egy jó hideg sör sem hiányozhat. :))
Hozzávalók (3-4 adag): 1 nagyobb filézett csirkemell, só, bors, liszt, 3-4 tojás, zsemlemorzsa, valamint fejenként 2 közepes burgonya a körethez.

13 megjegyzés :
Az utolsó bekezdés annyira hangulatos, hogy szinte látlak benneteket magam előtt, ahogy lábalógázva eszegettek :-)
Ennél már csak az a rosszabb, amikor klopfolni is kell.. :)
Imádom! Imádom! Imádom!
Már a látványtól is beindul a nyáltermelés :DDD
Igazi finomság, férjem nagyon oda van az ilyen összeállításokért
Teljesen egyetértek a módszerrel, én is így szoktam kivitelezni a panírt. Hidegráz a rántott dolgok készítésétől, (borzasztó unalmas munka) de néha kötelező csinálnom, mert gyermekem követeli.
Nagyon guszta, én egyébént kelesztőtálba rázom össze!:-))
Ezen nagyon jót rötyögtem :) én is így panírozok, mert szintén nem szeretem csinálni és legjobban az ujjamra tapadó maszlagot utálom :)) De van amikor csak magos morzsát csinálok, előbb abba, aztán tojásba, aztán megint a morzsába forgatom a falatokat. Éljen az egyszerűség :))
Viki :)))
Puszedli, ez igaz, nem is sűrűn szoktam. :))
Ami, most nekem is nagyon, még nem reggeliztem. :D
Bianka, nálunk a lánykák, zömmel miattuk szánom el az ilyen munkákra magam. :D
Thrini :)
Andi, nálam még a fedeles műanyag dobozok a nyerők. :D
Bodzablog, éljen bizony! :)
Ragacs: mindig a mosogatóba szoktam operálni az ujjaimról, aztán azon fáj a fejem, hogy onnan kihalásszam őket. :)))
Ajj, de jó!
A hideg sör gondolom a lánykáidnak is jól esett:)
De gusztusos, még nem ebédeltem, jaj de ennék belőle!:))
Jó ötlet így panírozni.
Én szeretek panírozni,tessék megkövezni.
Persze csak húst,a gombától,karfioltól nekem is csorog a víz a hátamon,így én is dobva-rázva panírozom!
Mi nagyon szeretjük a rántott húst,elég gyakran készítem.
Ildy :D
Liza, köszönöm! :)
A panírt érdemes kipróbálni, látod, többünknek bevált! :))
Belly, nem kövezlek én, sőt, irigyellek. :)
Nálunk nincs túl sűrűn, de így legalább jobban megbecsüljük. :DDD
Ezt választanám utolsó vacsorámnak, és neked kéne megfőzni! :)
Kedvenc, imádom!
Megjegyzés küldése