2013. január 3., csütörtök

Majonézes lencsesaláta

BÚÉK mindenkinek, üdv itt 2013-ban is! :)
A saláta még tavalyi - a szilveszteri malaccombot kísérte (többek között). Ízletes, egyszerű, sültekhez remek. Nem csak az év fordulójára. :)


A lencsét folyó vízben, szűrő alatt átöblítettem, majd egy közepes lábasba szórtam. Fokhagymát, babérlevelet tettem hozzá és bőven felöntöttem vízzel. Felforraltam, megsóztam és addig főztem, amíg a lencse éppen megpuhult (a vizet szükség szerint pótoltam közben). Lefedve, a vízben hagytam kihűlni és csak ezután szűrtem és öblítettem le.
A majonézt a tejföllel kikevertem, mustárral, sóval és frissen őrölt borssal ízesítettem. Belekarikáztam egy csokor újhagymát és a lecsepegtetett lencsével összeforgattam. Behűtve tálaltam - érdemes egy napot állni hagyni fogyasztás előtt, hogy összeérjenek az ízek.


Hozzávalók: 25 dkg lencse, 2 nagyobb gerezd fokhagyma, 3 babérlevél, 200 g tejföl, 250 g majonéz, kb. 1 evőkanál mustár (vagy ízlés szerint), 1 csokor újhagyma (4-5 szál), ízlés szerint só és őrölt bors.

3 megjegyzés :

Mammka írta...

Jaj,de éhes lettem!:) Ezt ma meg kell csinálnom,köszönöm a receptet!!!!

Viktória Bori írta...

Ilyet sem próbáltam még. De ki fogom próbálni, mert nagyon szeretjük a majonézes salikat. Boldog Új Évet Kívánok :)

egycsipet írta...

Mammka, remélem ízleni fog! :)

Vikvi, ha a majonézes is és a lencse is jöhet, akkor ízleni fog. Nálunk a gyerkőcök inkább a kukoricát szeretik a majonézben :D, de mi férjjel bírjuk ezt is. :)
BÚÉK neked is! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...